Rogge büszkén távozhat - portré a NOB elnökéről

Rogge büszkén távozhat - portré a NOB elnökéről

2013. 09. 10.
Megosztás

Tizenkét éves elnökség után, az Olimpiai Charta rendelkezéseinek megfelelően távozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság éléről Jacques Rogge, akinek utódját ma választják meg a szervezet Buenos Aires-i közgyűlésén. Megrajzoltuk a 71 éves belga elnök portréját. A Nemzeti Sport Online cikkét, Gallov Rezső írását olvashatják.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak 1894-től kezdődően, immár csaknem százhúsz éves története során mindössze nyolc elnöke volt.

A sport öt színes karikával díszített világszínpadának elnöki székétől most búcsúzó belga gróf, Jacques Rogge egészsége, tekintélye és tudása-tapasztalata révén sokak szerint alighanem vetélytárs nélkül pályázhatott volna a folytatásért Buenos Airesben, ám 2001 óta erre immár nincs lehetőség. Az Olimpiai Charta ugyanis nyolc plusz négy, azaz tizenkét évben maximálta akkor az elnöki mandátum lehetséges hosszát.

Rogge tehát, noha szívesen is tenné, nem követheti neves elődei közül a húsz, vagy akár annál is több évig szolgáló legendás veteránok példáját: a francia Pierre de Coubertin báró 1896 és 1925 között 29 évig, az amerikai milliomos, Avery Brundage 1952 és 1972 között húsz, a spanyol diplomata, Juan Antonio Samaranch pedig 1980 és 2001 között huszonegy évig tölthette be a NOB elnöki tisztét. Rogge egyébiránt ez utóbbitól vette át a stafétabotot 2001-ben, kitöltötte tehát a maximális tucatnyi esztendőjét a poszton.

Nem sokkal a Buenos Airesben zajló 125. NOB-közgyűlés előtt Jacques Rogge nyilvánvaló kötelességének érezte, hogy levél formájában búcsúzóként köszönetet mondjon a nemzeti olimpiai szövetségeknek, köztük természetesen a MOB-nak is. A köszönet szavai mellett fontosnak tartotta tömören megfogalmazni a nemzetközi szervezet jelenlegi helyzetét, amelyet tulajdonképpen akár örökségének is tekinthetünk. „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendben működik, és kiváló egészségnek örvend” – írta.

A hetvenegy éves Rogge 1991-ben lett a NOB tagja. Abban az esztendőben Samaranch javaslatára egészen rendkívüli tehetségű kvartettel gazdagodott a szervezet, a belga mellett az azóta ugyan már háttérbe vonuló mexikói médiamágnás, Mario Vázquez Rana, a német vívó ötkarikás bajnok, Thomas Bach (Montreal, 1976) és a svájci olimpiai bronzérmes evezős, Denis Oswald (Mexikóváros, 1968) is ekkor lett a tagja. A Buenos Airesben most elnökségre pályázó hatosból az utóbbi kettő határozott eséllyel rajtol – mindketten elismert, sikeres sportvezetők.

Érdemes megemlíteni, miért is jelölte őt akkor a katalán Juan Antonio Samaranch a NOB-tagságra. A korábbi elnök – az 1995-ben megjelent – önéletrajzában így írt: „Amikor az emberek az ötkarikás szimbólumot látják, nem csupán az olimpiai játékokra gondolnak, hanem a világ ifjúságára is, amely békében és sportban egyesül. Ez a filozófiánk és mottónk, s intellektuálisan az egyik legképzettebb, legokosabb zászlóvivőnk a belgák második NOB-tagja, Jacques Rogge.” (Az időben korábban csatlakozó másik belga tag akkoriban Alexandre de Merode herceg volt, aki 1964-ben került a NOB-ba, és fontos pozíciókat töltött be azután évtizedeken át – a szerk.)

Samaranch nem volt ugyan elfogult, ám nem is titkolta, hogy Rogge-gal pompásan megértik egymást, a belga ugyanis ifjúságának jelentős részét Spanyolországban töltötte, s anyanyelvi szinten beszélte a nyelvet. Ráadásul hollandul, angolul, németül és franciául is tud. Ezen felül Rogge nem mindennapos sportegyéniségként jutott a megtiszteltetéshez: három olimpián (1968, 1972, 1976) volt vitorlázásban olimpikon, egyszer világbajnokságot, kétszer pedig vb-ezüstérmet nyert, s emellett rögbiben belga válogatott és bajnok volt. Nevet szerzett magának sportorvosként és ortopéd sebészként, továbbá a brüsszeli Université libre de Bruxelles Egyetemen tanított.

Ezen kívül gazdag gyakorlati tapasztalatokat is szerzett mint küldöttségvezető (chef de mission) a téli és a nyári olimpiákon (1976, 1980, 1984 valamint 1988-ban Calgaryban és Szöulban is).

A NOB-ba kerülése előtt 1989-től már elnöke az Európai Nemzeti Olimpiai Bizottságok szervezetének (EOC) és alelnöke a hasonló nemzetközi szövetségnek, világszervezetnek (ANOC). A NOB-ban a végrehajtó bizottság tagja már 1998-tól, elnöke a 2000. évi sydneyi, majd – elnökké választásáig – a 2004-es athéni játékok előkészületeit felügyelő NOB-bizottságnak, s közben számos egyéb ötkarikás testületben is fáradhatatlanul munkálkodott Lausanne-ban.

Jacques Rogge tizenkét éve kifejezetten sikeres korszaknak tekinthető a szervezet élén, a belga három nyári (2004, 2008, 2012) és három téli olimpián (2002, 2006, 2010) látta el az elnöki teendőket. Kiemelkedő egyéni érdemei mellett, jegyezzük meg, nem mellékesen szerepet játszott a szerencse is, pontosabban szólva világunk politikai, gazdasági körülményeinek alakulása, a változások. Brundage tragédiája volt a müncheni terrortámadás 17 áldozattal 1972-ben; Killanin elnököt méltán keserítette Montreal idején az afrikai nemzetek bojkottja 1976-ban, majd jött Samaranch – bojkott Moszkvában, bojkott Los Angelesben – doppingbotrány, majd az 1998-as korrupciós skandalum, amely megmérgezte a 2002-es téli játékok légkörét is Salt Lake Cityben.

Rogge a neves norvég NOB-tag, Gerhard Heiberg (Lillehammer téli olimpiájának szervezőbizottsági elnöke volt 1994-ben) meghatározása szerint „korunknak megfelelően a lehető legjobb választásnak bizonyult, elévülhetetlen érdemeket szerzett a tevékenységével”.

Következetesen szigorú, kőkemény fellépést képviselt a dopping ellen, az ő ötleteként valósult meg az ifjúsági olimpia intézménye, átláthatóvá tette a szervezet gazdálkodását, a gazdasági világválság ellenére soha előtte nem látott bevételekre tett szert a NOB – melynek helyzete abszolút stabil –, békét hozott azután a NOB és az Egyesült Államok között régóta feszülő ellenségeskedés helyébe, s nevéhez fűződik az első, Dél-Amerikában rendezendő olimpia is.

Távozása után a NOB örökös tiszteltbeli elnökeként nyilvánvalóan marad az öt színes karika szolgálatában, noha idejének mind jelentősebb részét családjával, feleségével, két felnőtt gyermekével, illetve unokáival tölti majd. Önéletrajzot nem szándékozik írni, ellenben minden szükséges dokumentumot az Olimpiai Múzeum Archívumának a rendelkezésére bocsát.

Az eredeti cikk, kiegészítésekkel itt olvasható.

(Nemzeti Sport Online/Gallow Rezső, Foto:olympic.org)