Sikeres Fair Play-konferencia a TF-en

Sikeres Fair Play-konferencia a TF-en

2014. 03. 29.
Megosztás

Pénteken a TF dísztermében tartotta meg a Fair Play ereje című konferenciát a Magyar Fair Play Bizottság, a Magyar Sporttudományi Társaság EU Szakbizottsága, valamint a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Társadalomtudományi Tanszéke.

Az egész napos konferencián kifejezetten színvonalas előadásokat hallgathattak meg a vendégek. Az előadók, közöttük számos fiatal szakemberrel, nemcsak a szervezőket képviselték, hanem más sportszervezeteket, egyetemeket is. Ennek köszönhetően az érdeklődök átfogó képet kaptak a Fair Playről. Többek között oktatási, szociológiai, történeti, etikai, kulturális és gazdasági szempontból is körüljárták a témát az előadók.

Az esemény díszvendége, egyéb sportbeli elfoglaltsága miatt, nem tudott részt venni a programon, szülei képviselték olimpiai bajnokunkat. Gyurta Dániel édesanyja (a képen) felidézte fia barátságát az elhunyt norvég úszóval, Alexander Dale Oen-nel, valamint elmesélte az olimpiai aranyérem másolatának történetét.

Az előadók között így is üdvözölhettünk Fair Play kitüntetettet, mégpedig dr. Szabó Lajost, a Sportmúzeum igazgatóját. A friss Életmű diplomás a témában korábban megszervezett kiállítást, illetve a magyar-román labdarúgó mérkőzések történetét mutatta be.

Különböző sportágakon keresztül is bepillantást kaptak a hallgatók a Fair Play megjelenésébe, a jégkorongtól, a labdarúgáson és a para-sportokon át a Forma-1-ig.

Közel húsz prezentáció hangzott el a TF Hepp Ferenc termében pénteken. Ez a szám önmagában is mutatja, hogy a Fair Play témája megmozgatja a társadalmat, a sport társadalmat, van róla mit beszélni, vannak vélemények, ötletek, és nem utolsó sorban feladatok.

A Magyar Fair Play Bizottságot, Kamuti Jenő elnök külföldi, szakmai útja miatt, Deregán Gábor marketing és kommunikációs vezető képviselte. Előadásában bemutatta a Fair Play Bizottság előtt álló feladatokat a fiatalok elérésének szempontjából.

A Magyar Sporttudományi Társaság részéről jelen volt többek között Tóth Miklós elnök, Győrfi János szakbizottsági vezető, a MOB szakmai tagozat osztályvezetője, Bendiner Nóra ügyvezető, valamint Szöts Gábor főtitkár.

A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karát, mint házigazdát, számos szakember képviselte. A vendégek találkozhattak, a teljesség igénye nélkül, Radák Zsolt dékánnal, Szikora Katalin, Vermes Katalin, Gál Andrea, Farkas Péter, Géczi Gábor egyetemi docenssel, Kenéz László és Dóczi Tamás egyetemi adjunktussal.

A szervezők, terveik szerint, írásos formában is megjelentetik majd az elhangzott előadásokat.