Iskolai pályát avatott fel az államtitkár

Simicskó: A fiatalok problémáin segít a sportlétesítmények építése

2013. 09. 15.
Megosztás

A fiatal nemzedékek közös problémákkal küzdenek a mai globalizált világban, a társadalomnak lehetőséget kell biztosítania számukra, sokat segíthet ebben a sportlétesítmények építése – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára a svédországi Hellebergában szombaton.

Simicskó István a svéd fővárostól 570 kilométerre fekvő tanyán részt vett a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ) Ifjúsági Központjának átadásán. Az államtitkár az ünnepség után az MTI-nek telefonon elmondta: beszédében méltatta a Svédországban élő magyarok munkáját, amelyet magyarságuk megtartásának érdekében végeznek.

Az anyaországhoz való kötödésnek több formája is van – mondta az államtitkár, aki szerint a svédországi magyarok és az anyaország fiataljai közös táborozással, vetélkedőkkel erősíthetik nemzeti összetartozásukat. Úgy vélte, fontos, hogy a fiatalok ne felejtsék el, honnan jöttek. A magyar kultúra „több ezer kilométer távolságot is kibír” – tette hozzá.
Hirdetés

Az államtitkár megállapította: a fiatal nemzedékek közös problémákkal küzdenek a mai globalizált világban, a társadalomnak lehetőséget kell biztosítania számukra. A sportlétesítmények építése az ifjúságot szolgálja, mindenképpen fontos, hogy egészséges generációk nőjenek fel – fűzte hozzá.

Az ünnepségen elhangzott beszédében egyébként az államtitkár tolmácsolta a magyar kormány elismerését, és méltatta Svédországot, mint befogadó közösséget. Úgy fogalmazott, hogy a „magyarokat pozitívan értékelik a svédek”. A magyarok jó munkaerőt jelentenek, megbízhatóak – jelentette ki .

Az átadási ünnepségen keretében közösen vezetett istentiszteletet Molnár-Veress Pál, a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség, és Agnes Holmqvist, a svéd evangélikus egyház lelkésze.

(Forrás: MTI)