Újra összeállt a magyar sport parlamentje, Wladár Sándor alelnök lett

Strand Világjátékok a magyar-indonéz megbeszélés fókuszában

2021. 12. 10.
Megosztás


Indonéz sportvezetők látogattak a Magyar Olimpiai Bizottság székházába december 9-én. A megbeszélés fókuszában a közelgő Strand Világjátékok (World Beach Games, WBG), valamint a sportkapcsolatok terén megvalósulható együttműködés lehetősége szerepelt.

A sportdiplomáciai találkozón Raja Salta Oktohari, az Indonéz Olimpiai Bizottság elnöke és Daniel Loy főtitkár-helyettes ült tárgyalóasztalhoz Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével és Vékásssy Bálint főtitkárral.

A két nemzeti olimpiai bizottság első embere nem ismeretlen egymás számára, hiszen többek közt az idei krétai, XXV. ANOC-kongresszuson is találkoztak. Mint akkor arról hírt adtunk, az ANOC (Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége) saját sporteseményeiért felelős bizottságának alapján a közgyűlés akkor úgy döntött, Indonéziával megkezdik az egyeztetéseket a 2023-as ANOC World Beach Games megrendezésére. Mint a budapesti megbeszélésen elhangzott, a multisportesemény előkészületei folyamatban vannak, a pontos helyszín megnevezésére azonban a későbbiekben kerül sor. Emlékezetes: az első Strand Világjátékokat Dohában rendezték 2019-ben.

A felek a multisportesemény mellett áttekintették a két ország sportját, olimpiai bizottságuk szervezeti felépítését, közgyűlésük összetételét, és tárgyalták a dél-kelet-ázsiai régió sportesemények rendezése terén mutatott erősségét is.

Raja Salta Oktohari amellett, hogy méltatta a magyar edzők eredményes munkáját, kitért arra is, hogy országukban igen népszerű a sportmászás és a tollaslabdázás – a közelmúltban visszavonult magyar olimpikon Sárosi Laura is indonéz edzővel dolgozott –, valamint büszkén mesélte, hogy – a légkeringetés szempontjából – egyedülálló adottságokkal rendelkező kerékpáros pályát üzemeltetnek. Megjegyezte azt is, hogy olimpiai bizottságuk elismeri az e-sportot is.

A két elnök a két ország sport terén megvalósuló együttműködésének lehetőségeit is áttekintette, ami kitérhet a közös edzőtáborokra, sportszakemberek kölcsönös meghívására, vagy ösztöndíjas diákok fogadására a Testnevelési Egyetemre.

Az indonéz delegációt Kulcsár Krisztián körbekalauzolta a MOB-irodában, és büszkén mutatta a NOB-alapítók fotóján a magyar Kemény Ferencet. A MOB elnöke az első magyar olimpia bajnok Hajós Alfréd aranyérmének – ami akkor még ezüstből készült – hivatalos replikáját adta emlékbe az ázsiai sportvezetőnek.

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)