Szocsi 2014: Heidum továbbjutott, Kónya, Liu Shaolin és Knoch kiesett

Szocsi 2014: Heidum továbbjutott, Kónya, Liu Shaolin és Knoch kiesett

2014. 02. 15.
Megosztás

Heidum Bernadett bejutott az elődöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres számában a szocsi téli olimpia szombati versenynapján, Kónya Zsófia viszont búcsúzni kényszerült, akárcsak Liu Shaolin Sándor és Knoch Viktor az 1000 méter negyeddöntőjében. A végső helyezéseket illetően Liu 16., Knoch 18., a korábban kieső Béres Bence pedig 26.

Heidum a második helyen jutott tovább a futamából, csak a holland Jorien Ter Mors előzte meg. Az elődöntőt bizakodva várja, annak azonban jobban örült volna, ha kicsit rápihenhetett volna.

„Reménykedtem, hogy nem kell kihajtanom magamat, de hatalmas tempót diktáltunk. Próbáltam fogni a pályámat kívülről-belülről, nagyot kellett küzdenem. Az már most biztosra vehető, hogy az elődöntőben nem leszek olyan friss, mint a mostani futam előtt” – nyilatkozta a mob.hu-nak.

Kónya Zsófia (képünkön, lent) ellenben nem jutott tovább futamából, ugyanis elesett és mindössze ötödikként zárt.

„Az esés pillanatában ráléptem a bójára, utána már túl nagy volt a távolság, nem tudtam felzárkózni. Sokkal jobban akartam teljesíteni, csalódott vagyok” – mondta a MOB honlapjának a versenyző.

„Az esésig jónak éreztem a futamot, fejben és fizikálisan is ott voltam, sajnálom, hogy ez lett a vége. Kicsit izgultam is, elvégre ez mégiscsak olimpia, de a drukk inkább pozitívan hatott rám. Azt viszont nem lehet kivédeni, ha kirúgnak elém egy bóját.”

A fiúknál Liu Shaolin Sándor és Knoch Viktor is kiesett az 1000 méter negyeddöntőjében.

„Azt a taktikát választottam, hogy hátul várok arra, hogy elöl ütközzenek, sajnos hiába. Nem volt annyi verekedés, mint amiben reménykedtem. B-tervvel nem lehetett készülni, nagyon kemény volt a mezőny. Úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot. Se szomorú, se boldog nem vagyok.”

Liu Shaolin a legrosszabb helyről, a külső pályáról rajtolt, utolsóként jött el, végül a negyedik helyen zárt. A futam első két helyezettje lépett tovább.

Knoch számára szintén nincs folytatás, futamában az ötödik, utolsó helyen végzett.

„Az utolsó pár körön úgy éreztem, jó erőben vagyok, aztán az orosz belém korizott. Nem tudtam hová lépni, elvesztettem a sebességemet, onnantól teljesen esélytelen voltam. Az orosz állt előrébb, így amit csinált, nem volt szabálytalan. Hogy ez pech vagy figyelmetlenség a részemről? A kettő között valahol. A negyedik hellyel elégedet lettem volna, így viszont csalódott vagyok” – mondta a futamot követően.

(Fotó: MOB/Kovács Anikó)