Szöul 1988: Mizsér Attila a lelkes amatör a zene világában

Szöul 1988: Mizsér Attila a lelkes amatör a zene világában

2013. 07. 30.
Megosztás

A szöuli öttusa bajnokcsapat tagja nem akárhonnan került elő beszélgetésünkre: a zeneszobából.

Mert hogy ő mindmáig lelkes amatőr a zene világában, de talán annál egy kicsivel még több is. Bizonyára sokan emlékeznek még a londoni olimpia előtt hetekkel általuk kiadott „Olimpia mítosza” című CD-jükre, amely kellő sikert aratott. A komoly előadói múlttal rendelkező, egykori olimpiai ezüstérmes kajakos, Géczi Erika és a birkózásban ötödik helyig jutott Németh „Nyiba” Sándor volt a legnevesebb a CD megalkotására összeállt zenekarban.

„Azt a CD-t nem kereskedelmi célokra készítettük, sokkal inkább ajándékozásra” - emlékeztetett Mizsér Attila, aki ma az egyik vezető bank elég magas beosztású alkalmazottja. „Egyébként a zenei kötődés nem múló hangulat nálam. Talán ezt is bizonyítja, hogy a bankban van egy hattagú formációnk, akikkel laza tempóban gyakorolunk és ha alkalom adódik, olykor nyilvánosan is fellépünk. Természetesen ez valamennyiünk számára csak kiegészítő sport lehet.”

- A fő profil immár évtizedek óta a munka. Előbb pedig az öttusa volt a középpontban.

„Édesapám csak annyit akart, hogy tanuljak meg rendesen úszni. Azután egyszerűen ott ragadtam abban a társaságban, amely alapvetően szimpatikus volt nekem. Majd jöttek a versenyek: előbb a két-, majd a három-, s végül az öttusa. Amikor tizenhat évesen, 1977-ben, Székesfehérváron háromtusa egyéni bajnok lettem, ez az esemény határozottan befolyásolta a későbbi sportpályafutásomat. Komoly lökést adott a következő időszakra, sokkal eltökéltebb lettem, mint addig voltam. Számomra jó tempóban – 1980-ban – fiatalított az akkori kapitány, dr. Török Ferenc, így bekerültem a válogatott keretbe. Két évvel később viszont, az első felnőtt világbajnoki szereplésem balul ütött ki. Csak 696 pontot vívtam, s ezzel feketelistára is kerültem.”

- Ahogy mondani szokták, „ugrott” az 1984-es, Los Angeles-i szereplés elvi lehetősége is?

„Az igazág az, hogy én akkor sem jutottam volna ki Amerikába, ha számunkra nem marad el az olimpia. Annak a bojkottnak öttusázó vonalon elsősorban Fábián László és Szombathelyi Tamás voltak a kárvallottjai. Nekem akkor még az ötkarikás részvétel nem volt reális. Viszont az a legalább húsz edző, aki pályafutásom során foglalkozott velem, azok mindannyian hozzátettek ahhoz, hogy végül odáig juthattam, ameddig.

- 1986-87-ben már biztos tagja volt a válogatottnak. Az 1987-es Vb-bravúr után (a csapat az utolsó helyről nyert világbajnokságot) a külső szemlélők azt gondolhatták, ennek a hármasnak bérelt helye lesz Szöulban is.

„Pedig ez egyáltalán nem így volt! Zavarhatta a képet például az, hogy Demeter József a Vb-t követő Európa-bajnokságon egyéni győzelmet aratott. A felkészülés is egészen más volt, mint egy világbajnokságra. Akkor mindenki 110-120 százalékos hatékonyságú edzésmunkára törekedett. Ez az edzőkre is jellemző volt, így 1988. elején a túledzettség jelei mutatkoztak rajtunk. Szakedzői diplomám birtokában jobban mertem szakmai kérdésekben is hallatni a hangomat. Végül Török megmaradt a Fábián, Martinek, Mizsér hármas mellett, akik kitűnő felkészültségi állapotban érkeztünk meg a koreai fővárosba.

- Szöul milyen benyomásokat hagyott Önben?

„A három méter magas szögesdrótkerítés egyenesen sokkoló volt. Ezt leszámítva nagyon barátságosak voltak a vendéglátóink, hatalmas volt a nyüzsgés az éttermekben, a játéktermekben és általában is. A magyarok hangulata pedig ahogy jöttek az aranyérmek, mindinkább emelkedett. Annak külön is örülök, hogy a tizenegy magyar győzelemből mindössze kettőt nem láthattam. A birkózó Sike András és az úszó Szabó Joe sikereiről mindannyin lemaradtunk.”

- Szöul az első, de messze nem az utolsó nagy sikert jelentette pályafutása során?

„1992-ben is az olimpia egyéni versenye esélyesei közé tartoztam, de a végül megszerzett ezüstéremre azt kell mondanom, hogy ott az volt a realitás. A lengyel győztes ugyanis Barcelonában verhetetlennek bizonyult. Ha 1100 pontot, tehát maximumot lovagolok, akkor sem érhettem volna utol őt. Még 1994-ig vonalban voltam, majd visszavonultam és átpártoltam a sportlövőkhöz.”

- Az öttusázóknál a sportágváltás általában a párbajtőrhöz való csatlakozást jelenti. Ön viszont ritka döntést hozott…

„1994-ben történt meg az öttusázóknál a légpisztolyra való átállás. Mivel én a sportlövő válogatottakhoz hasonló eredményekre voltam képes, ezért ez az utat választottam azért, hogy megkezdhessem a civil pályám építését egy hatórás, banki állás betöltésével. Kétezer tájától mind kevesebb edzésen tudtam részt venni, s bár még 2003-ban is bajnokcsapat tagja lehettem Papanicz Zoltán és Karacs Zsolt társaságában, 2004-ben végképp leadtam a szerelésemet.”

- Mennyire kíséri figyelemmel saját sportága eseményeit?

„A magyar öttusázók - hála a rendkívül ambiciózus edzőknek is - mindig a nemzetközi élvonalban csatáztak. Most éppen Földházi Zsófia és Marosi Ádám az ügyeletes élharcosok. Remélem, ez a tendencia folytatódik a következő évek során is.”

- Épp elég dolga lehet, hiszen népes családja van.

„Öt gyermekem közül csak a legnagyobb, Fruzsina nincs már otthon, a többiek (Alexa, Melissa, Márk és a legkisebb, a hároméves Norina) viszont még bőven biztosítanak tennivalókat, programokat.
Vasárnap például a tízéves Márkkal a Forma-1-es futamot néztük meg Mogyoródon. Hamilton sikerére számítottunk, de a család igazi nagy kedvence a brazil Felipe Massa…”

(Forrás, fotó: JochaPress)