Tapolcán az olimpikonok

Tapolcán az olimpikonok

2013. 06. 05.
Megosztás

Az aranyérmesek elmúlt évben kezdett csoportos üdülése regenerálódása osztatlan sikert aratott.

Az olimpiai bajnokok a pihenés, kikapcsolódás mellett elmélyíthették kapcsolataikat, erősíthették szolidaritásukat, de alkalmat találtak arra is, hogy a települések fiataljaival megkedveltessék a sportot, egészséges életmód követésére ösztönözzék a jövő nemzedékét. A Magyar Csapat arany fokozatú támogatója, a Hunguest szállodalánc jóvoltából ez évben ismét lehetőség nyílt a csoportos üdülésre. Hét sportág tizennyolc bajnoka töltött el a minap öt éjszakát a tapolcai Hotel Pelionban.

Kedves vendégük is érkezett dr. Simicskó István államtitkár Császár László polgármester és Szalay Gyöngyi világbajnok párbajtőrvívó látogatta meg az aranyérmeseket.

"Sokat hallottam már az olimpiai bajnokok klubja tevékenységéről. Minden elismerésem szolidaritásukért. Nagyra értékelem, hogy kiváló eredményeikkel példát mutattak s jelenleg erősítéseket tesznek azért, hogy a fiatalokkal megkedveltessék a sportot," – mondta többi között az államtitkár.
Majd azt hangoztatta, hogy az ország hálás lehet az egykori bajnokoknak, kiváló eredményeiket a mai generáció Londonban folytatta és ennek köszönhetően hazánk az előkelő nyolcadik helyen áll, sőt arra is emlékeztetett, hogy a téli versenyek nélkül, csak a nyári olimpiák eredményeit számítva a népesség számát tekintve listavezetők vagyunk. A kormány stratégiai ágazatnak tekinti a sportot és ennek megfelelő támogatásban részesíti. Szólt a 16 sportnak szánt jelentős az államtitkárság által nagy gonddal előkészített támogatásról, ami a túlzott deficit eljárás terhétől szabadulva előbb utóbb realizálódhat.

Az államtitkárság – amint kijelentette szoros, együttműködésre törekszik az aranyérmesekkel, a bajnokok klubjával. Ezt személyi kapcsolatok is segítik, hiszen Nébald György a klub elnöke az államtitkárság sport főosztályának vezetője lett. Ezen túlmenően, mivel - amint mondta - jó ha a sport és a vezetés közel van egymáshoz ezért a Hold utcai székházban megfelelő infrastrukturával ellátott helyiséget ajánl fel a bajnokoknak, ahol klubnapokat, ügyeletet tarthatnak, bármikor összejöhetnek.

A közvetlen, baráti hangvételű eszmecsere második, részében az államtitkár az idős sportolók, orvosi ellátásának régóta igényelt rendezési terveit ismertette. Az illetékesek – amint mondta több lehetőség között választanak majd. Ezek közül az OSEI, azaz a Sportkórház félbe maradt épületének befejezése és szükséges felszerelése látszik legcélszerűbbnek. Ezzel Lemhényiné, Tass Olga olimpiai bajnoknő is teljes mértékben egyetértett azzal kiegészítve, hogy az ellátás során versenysportot már befejezők részére is elsőbbséget biztosítsanak.

Nébald György,a klub elnöke arról tájékoztatta az államtitkárt, hogy idei terveik között a szöuli olimpia 25 éves jubileumi találkozója áll a középpontban. Szeptemberben minden egykori magyar résztvevő meghívásával szervezik a nosztalgia találkozót. Rejtő Ildikó, a Nemzet sportolója annak a reményének adott kifejezést, hogy Butykó mester, az alapító elnök kezdeményezését jövőre folytatják és London, majd Helsinki, Melbourne és Róma 50 éves jubileumát a magyar érmesek ismét a helyszínen, ezúttal a japán fővárosban ünneplik meg, ahol 1964-ben került sor a versenyekre. Az államtitkár egyetértő támogatást ígért a fél évszázada két aranyat is nyert bajnoknőnek…

Az átszervezett Telekom Labdarugó Diákolimpia ez év tavaszán mintegy negyvenezer általános és középiskola részvételével kezdődött meg. A tizenkilenc megyében és a fővárosban folyó selejtezők után a küzdelem a döntőkhöz közeledik. Négy korcsoport országos döntőjét 80 csapat, mintegy ezer fiatal részvételével a minap Fonyódligeten rendezték meg. A legfiatalabbak, a tíz évesek I. korcsoportjának díjait kedves vendégek, olimpiai bajnokok osztották ki. A felkérésre a Tapolcán pihenő aranyérmesek közül Nébald György elnök vezetésével a labdarugó Gelei József, Ihász Kálmán és Novák Dezső érkezett az balatonparti Erzsébet táborba, ahol a Somogy megyei szervezők a mérkőzések mellett a nézők és szülők számára változatos, sportos programról gondoskodtak.

"Igazán köszönjük, hogy eljöttetek – mondta Balogh Gábor, világbajnok öttusázó, a Diáksport Szövetség elnöke. Majd a díjkiosztásra felsorakozott fiatalokat köszöntötte.
– Remélem boldogok vagytok, büszkék is lehettek, hiszen kortársaitok között a legjobbak voltatok, a döntőig jutottatok. A többi most már rajtatok múlik… Ha követitek a közétek eljött a díjakat átnyújtó bajnokok példáját, megfogadjátok tanácsaikat szorgalmasan és céltudatosan készültök, végzitek az edzéseket, úgy idővel hozzájárulhattok a magyar labdarúgás színvonalának hőn óhajtott emeléséhez.

- A bajnokok arra is időt szakítottak, hogy megkoszorúzzák a város díszpolgárának, a Helsinkiben olimpiai bajnokságot nyert 2001-ben, elhunyt kalapácsvető Csermák József síremlékét. Több alkalommal kegyelettel emlékeztek aranyérmes társukra Ágoston Judit tőrvívóra, aki korábban több alkalommal is velük volt, a tapolcai üdülésre is jelentkezett, de az indulás előtti napokban távozott az élők sorából.