Taxisblokád a megnyitó előtt

Taxisblokád a megnyitó előtt

2012. 07. 28.
Megosztás

Tiltakozó akciójukkal közel harminc percig komoly fennakadást okoztak a taxisok pár órával a londoni olimpia megnyitója előtt a brit fővárosban a Hyde Park környékén.

A személyszállítók konvojban nagyon lassan haladtak, ezzel gyakorlatilag megbénították a környék közlekedését. Akciójukat azzal indokolták, hogy a város vezetése szerintük semmibe vette az érdekeiket, amikor London frekventált helyein megtiltotta számukra az olimpiai sávok használatát.

A sofőrök számításai szerint akár felére is csökkenhet a napi forgalmuk az őket is érintő korlátozások miatt.

Július 19-én több száz taxis tüntetett a parlament előtt, így tiltakozva az ellen, hogy nem használhatják mindenhol az olimpiai sávot. Egy részük úgy vélte: jobban járnak, ha szabadságot vesznek ki a nyári játékok idejére, mert időpocsékolás dolgozni ebben az időszakban.

(Forrás: MTI)