Tóth II József köszöntése és megemlékezés az Anglia felett aratott 7:1-es diadalról

Tóth II József köszöntése és megemlékezés az Anglia felett aratott 7:1-es diadalról

2014. 05. 27.
Megosztás

Május 16-án ünnepelte 85. születésnapját Tóth II József, az Aranycsapat merseváti (Vas megye) születésű, csepeli játékosa.. Ebből az alkalomból a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére a Magyarország-Anglia 7:1-es mérkőzés 60. évfordulóján, azaz május 23-án köszöntötték az ünnepeltet és egyben megemlékeztek angolverő csapatunkról is, melynek jobbszélsője Tóth II József volt, aki a mérkőzés ötödik gólját szerezte.


A sors azonban átírta az eredeti forgatókönyvet, mert időközben a csepeli legenda kórházba került. Gál Lászlónak, a rendezvény főszervezőjének vezetésével a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban köszöntötték fel a 85 éves egykori válogatott labdarúgót. Halmosi Zoltán, a Haladás VSE 11-szeres válogatott fedezete egy díszes diploma átadásával kívánt jó egészséget Józsi bácsinak, aki szerencsére azóta már hazakerült a kórházi kivizsgálást követően. Hála Istennek jó kedélye nem hagyta cserben az ünnepeltet, köszöntése alatt is számtalan régi történetet mesélt a magyar futball aranykorából.

Jó egészséget kívánunk, Isten éltessen Józsi bácsi!

A köszöntő eredeti helyszínén, Wichmann Tamás kenu világbajnokunk éttermében így csak a rendezvény második része került megrendezésre. A Halmay Egyesület tagjaival együtt emlékeztek a csodálatos mérkőzésre a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület tagjai is, de jelen volt Bódayné Blaha Judit elnökhelyettes asszony az MTK képviseletében és az egykori remek csepeli birkózó, Németh „Nyiba” Sándor is, aki nem messze Tóth II József szülőfaluja mellett, Kenyeriben látta meg a napvilágot. Gál László köszöntötte az egybegyűlteket és röviden szólt a mérkőzésről, melynek góljait a filmkockák segítségével az ünneplők újra megnézhették. Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke üdvözölte a szombathelyi kezdeményezést a kissé feledésbe merült 7:1-es mérkőzés megünneplésére, a 60. évforduló jó gondolatébresztőnek tűnik. Tibor személyes emlékeit is megosztotta a jelenlévőkkel, hiszen édesapja nyakában szurkolta végig a találkozót, mely egy életre szóló élményt jelentett számára. Takács Tibor segítségével dr. Fenyvesi Máté telefonon köszöntötte születésnapos barátját és emlékezett a jubileumi mérkőzésre. (Sajnos személyesen ő sem tudott ott lenni a rendezvényen.)

A londoni 6:3 mellett a visszavágónak tartott találkozóról méltatlanul keveset beszélünk, hivatalos megemlékezésről nem is tudunk, hogy lett volna a kerek 60. évfordulón. Pedig a magyar válogatott még a londoninál is jobban játszott, ez a mérkőzés még sokkolóbb, még megalázóbb volt angol szempontból. „A magyar válogatott mintha egy másik bolygóról érkezett volna a Népstadionba” – mondták az angolok a mérkőzést követően.

A megemlékezés után együtt maradt a társaság és még órákig jó hangulatú beszélgetést folytattak labdarúgásunk helyzetéről.

(Gál László)