Az elmúlt másfél hónapban – a már híradásokban megjelent fő rendezvények mellett – a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) több köri, iskolai és határon túli eseményen volt érintett. Az alábbiakban ezekről adunk hírt.
Szeptember 24-én délután dr. Csisztu Zsuzsanna, a MOA tanácsának tagja volt a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendége az Erzsébetligeti Színházban. Az ember ahhoz van szokva, hogy a riporter kérdez, az interjúalany meg válaszol neki. A sportot szerető ember pedig ahhoz van szokva, hogy a tévében, a rádióban és a Nemzeti Sportban, de még az online térben is Zsuzsa kérdez, és a nemzetközi, illetve a magyar sport legjobbjai válaszolnak neki. Ezen a kora estén azonban fordult a kocka, és a népszerű sportriportert ültette a „vallatószékbe” a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör titkára, a népszerű újságíró, Riersch Tamás. Az egykori olimpiai 8. helyezett tornász, majd később Papp László-díjas sportriporter, a Magyar- és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség alelnöke, illetve a MOA Tanácsának tagjával történő beszélgetés indította a kör őszi programsorozatát. Zsuzsa pedig „új szerepkörében” is megállta a helyét. Az eredetileg másfélórásra tervezett programot kétórásra bővítve mesélt a közönségnek a gyerekkoráról, a családjáról, a tornasportról, Nadia Comaneci-ről és a szöuli olimpiáról, az amerikai egyetemi évekről, Vitray Tamásról, a sportriporteri debütálásáról, a médiában tapasztalható női egyenjogúságról, az interjúkészítések lélektanáról, Kirsty Coventry újonnan megválasztott NOB-elnökről, az ismertségről, a nők közéleti szerepvállalásáról, és ami a legfontosabb számára, a családjáról. Zsuzsának köszönhetően ez a két óra pillanatok alatt eltelt, és bár a sztorikon volt a hangsúly, a nézők számtalan fontos gondolattal gazdagodtak. Csisztu Zsuzsannára az est végén még egy protokollfeladat is várt. Hóbor Bélával, a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör elnökével ugyanis neki kellett átadnia a „Kerület Büszkesége”- díjat a 75 esztendős Abonyi Jánosnak, a kertvárosi baráti kör alapítótagjának, alelnökének, aki 2007 óta végzi töretlen lelkesedéssel és precizitással a civil szervezet adminisztrációját. A rendezvényen részt vett Győr Béla, a MOA főtitkára.
Szeptember 25-én, csütörtökön délelőtt adták a Csepel SC sporttelepén az egykori nehézatlétikai csarnok felújított öltözőépületét, ami ezentúl utánpótlás labdarúgóink öltözőjeként funkcionál. Nagy dolog volt ez, mert ekkora beruházás kb. 30 éve nem volt a Béke téri sporttelepen. Köszönhetően az egyesület jelenlegi vezetésének most végre megújult az épület. A megnyitón az egyesület volt sportolói közül jelen volt az Európa- bajnok, háromszoros olimpikon ötpróbázó Papp Margit, a kétszeres olimpikon maratonifutó Szekeres Ferenc és a világ- és Európa- bajnok öttusázó Sárfalvi Péter. Az olimpia családot Győr Béla képviselte, aki felkérésre, Németh Szilárddal, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével és Sárfalvi Péterrel együtt fát ültetett a felújított épület előtt.
Szeptember 25-én este a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör vendége Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke volt a Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium éttermében. A bajnokkal Nagy Barnabás, olimpiakutató, a kör tagja beszélgetett. A másfél órás, nagyon őszinte hangvételű beszélgetésen nem maradt megválaszolatlan kérdés a bajnokkal kapcsolatban. A rendezvényen részt vett Győr Béla, MOA főtitkár.
Szeptember 26-án délelőtt, a felvidéki Ipolyság városában rendezte meg az 51. Ipoly Kupa Nemzetközi Sporttalálkozót és a 14. Daucik Ferdinand Emlékkupát a helyi Szokolyi Alajos Olimpiai Kör. A rendezvény házigazdája, dr. Révész Angelika, a kör titkára, a Szlovák Olimpiai Körök elnökségi tagja köszöntötte a rendezvény díszvendégét, Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívót, a MOB elnöki tanácsadóját. A megnyitó során a bajnok is köszöntötte a megjelent vendégeket, a résztvevő csapatokat. A küzdelmek megkezdése után a vendégek az Európa udvarban található Daucik Ferdinand emléktáblánál emlékeztek a verseny egyik névadójára és elhelyezték a táblánál a megemlékezések koszorúit.
Szeptember 26-án, a debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégiumban, a Magyar Diáksport Napján Parádiné Kenéz Tünde, a DHSE Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály vezetője, aki egyben az iskola könyvtáros-tanára, bemutatta a Hajdú-Bihar vármegyei olimpikonokról készített vándorkiállítását. Olimpiatörténeti előadást tartott az érdeklődő tanulók részére, ezen kívül a diákok olimpiai totón is próbára tehették ismereteiket.
Szeptember 27-én, szombaton, Budapesten, a Ráday Ház dísztermében rendezték meg a Magyar Örökség 113. díjátadó ünnepségét. Prof. Dr. Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész, kutatóprofesszor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének egyetemi tanára, a MOA alelnöke is a rangos elismerésben részesült. A díjat minden évben azon személyeknek és intézményeknek ítélik oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Prof. Dr. Szakály Sándor a magyar had- és sporttörténet kutatásában ért el kiemelkedő eredményeket, munkásságát Kovács István történész, polonista méltatta. A díjátadáson a Magyar Olimpiai Akadémiát Dr. Printz János, tanácstag képviselte. Gratulálunk Szakály professzornak a kitüntetéséhez!
Szeptember 29-én, hétfőn emléktáblát avattak Hajdúszoboszlón, a XX. század legjobb magyar női kézilabdázójának választott Sterbinszky Amália szülőháza falán, a Hősök tere 3. szám alatt. A világhírű balátlövő 1950-ben ezen a napon született, és idén április 3-án hunyt el Koppenhágában – idézte fel életútjának ismertetése során Czeglédi Gyula, a város polgármestere. A kiváló kézilabdázóját szülővárosa 2021-ben díszpolgári címmel tüntette ki. A Győrfi Lajos szobrászművész által készített emléktáblánál a Magyar Kézilabda Szövetség részéről Dr. Iglódi Endre, a szövetség Hagyományőrző Albizottságának vezetője, MOA tanácstag méltatta a bajnoknőt, majd a család, a sporttársak és Sterbinszky Amália tisztelői helyezték el koszorúikat és virágaikat. Sterbinszky Amália az 1976-os montreali olimpián harmadik volt a válogatottal, amellyel világbajnokságon egyszer ezüst-, háromszor bronzérmet nyert.
Szeptember 29-én olimpiatörténeti sétán vettek részt a debreceni Hunyadi János Általános Iskola 3. A osztályos tanulói, melyet a DHSE Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály vezetője, Parádiné Kenéz Tünde tartotta részükre. A séta során megnézték az egykori olimpikonok iskoláit, lakóhelyeit, nevezetes épületeit. A program végén valamennyi diák emléklappal térhetett haza.
Október 3-án, pénteken délelőtt ünnepélyes keretek között felavatták az ötszörös világbajnok, kétszeres olimpiai bajnok, magyar származású amerikai evezős, Francia Zsuzsanna szobrát Székesfehérváron, a Bregyó köz melletti Olimpiai Parkban. A sportoló a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián is aranyérmet nyert az amerikai női nyolcas evezőcsapat tagjaként. Az Aranycsapat Alapítvány nevében Kű Lajos köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, legfontosabb céljuk az volt, hogy az 1952-es Helsinki Olimpia magyar hőseinek örök emléket állítsanak, ezért 2022. októberében az Olimpiai Parkban felavatták Melocco Miklós szobrászművész alkotását. Ekkor elhatározták, hogy az emlékmű szomszédságában szoborparkot hoznak létre, amelyben az alkotások, a magyarként más országok színeiben olimpiai bajnoki címet nyert sportolókat örökítik meg. Az első szobrot, amelyik a négyszeres olimpiai bajnok, erdélyi tornászlegendát, Szabó Katalint ábrázolja, szeptemberben avatták fel. Francia Zsuzsanna, aki San Diegóból érkezett Székesfehérvárra, meghatottan nyilatkozott az őt ért megtiszteltetésről. „Ez a park gyönyörű, sohasem gondoltam volna, hogy egyszer szobrot kaphatok, bár azt sem gondoltam volna soha, hogy egy nap olimpiai bajnok leszek. De most itt vagyunk, és mindkettő megvalósult. A szobor igazán gyönyörű; szép, dús hajat csináltak nekem.” – tette hozzá nevetve Karikó Katalin lánya. Az elkészült alkotást Francia Zsuzsanna, valamint a készítő, Túri Török Tibor szobrászművész, illetve Kű Lajos leplezte le. A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Győr Béla, a MOA főtitkára köszöntötte a megjelenteket és az alkotókat.
Október 6. és 10. között Csehország fővárosában, Prágában rendezte 7. Kongresszusát az Európai Olimpiai Akadémiák. A fókuszban az olimpiai nevelés jó gyakorlatai voltak. Szijj Lilla MOA tanácstag beszámolója a kongresszusról.
„A Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) képviseletében vettem részt az Európai Olimpiai Akadémiák (EOA) hetedik kongresszusán, amelyet 2025. október 6. és 10. között tartottak Prágában, Csehországban. Az esemény, amelynek központi témája "Az olimpiai mozgalom aktuális kérdései és fejleményei" volt, egyben megemlékezett az 1925-ös, történelmi jelentőségű prágai NOB kongresszusról is. A MOA küldöttjeként elsődleges célom az olimpiai neveléssel (Olympic Education) kapcsolatos nemzetközi trendek és jó gyakorlatok megismerése volt. Ez a téma kiemelt szerepet kapott a programban, különösen a keddi napon, amely az "Olimpiai nevelés - Új kihívások és perspektívák" című konferenciaszakasszal indult. A délelőtt folyamán rendkívül tanulságos előadásokat hallhattunk. Maria Bogner, a NOB Olimpiai Tanulmányi Központjának vezetője bemutatta központjuk legújabb kezdeményezéseit, kiadványait és hálózati tevékenységét. Különösen inspiráló volt Róisín McGettingan-Dumas, az Ír Olimpikonok Szövetségének elnöke prezentációja az általuk kidolgozott "Dare to Believe" programról, amely az olimpiai nevelés egy teljesen új, gyakorlatias útját vázolta fel. A tapasztalatcserére és a külföldi jó gyakorlatok részletes megvitatására a délutáni párhuzamos műhelyfoglalkozások adtak lehetőséget. Számomra a leghasznosabb az "Olimpiai nevelés: Eszközök és gyakorlatok Európa-szerte" című workshop volt, ahol közvetlenül oszthattuk meg egymással a bevált módszereket. Emellett külön szekciók foglalkoztak azzal, hogyan lehet az olimpiai örökséget digitális eszközökkel megőrizni és a jövő generációi számára vonzóvá tenni, valamint hogyan építhet az EOA hatékony hidakat az egyetemek és az iskolák felé az olimpiai nevelés terén.
A kongresszus természetesen számos más aktuális kihívást is napirendre tűzött. Élénk vita alakult ki olyan témákról, mint:
- A nemek közötti egyenlőség és a nők sportjában való részvétel jogosultságának kérdései.
- Az úgynevezett "Enhanced Games" (doppingot nyíltan engedélyező versenyek) jelentette etikai és antidopping oktatási kihívások, valamint a WADA reakciója, estleges újításai válaszul az új trendekre.
- A biztonságos sportkörnyezet megteremtésének fontossága.
- A nők szerepe az olimpiai vezetésben.
- A fiatal közönség elérése a közösségi média és a hagyományos tartalmak ötvözésével.
- Az EOA által koordinált, EU társfinanszírozású projektek, mint a SOPROS (sportolók társadalmi védelme) és a BESST 2.0 (a biztonságos sport közös építése).
A sűrű szakmai programot hivatalos és kulturális események színesítették, melyek kiváló alkalmat biztosítottak a kapcsolatépítésre. Ide tartozott a hétfői hivatalos megnyitó és az azt követő üdvözlő vacsora, valamint a keddi Gála vacsora a lenyűgöző Tyrs-házban, ahol átadták az EOA Láng díjakat (EOA Flame Awards). A kongresszus keretében lezajlott az EOA nyolcadik közgyűlése is, és a szervezők egy prágai városnézésre is meghívták a résztvevőket. A prágai kongresszusról rengeteg inspirációval és konkrét, a Magyar Olimpiai Akadémia munkájában is hasznosítható ötlettel tértem haza.”
Október 9-én, délelőtt Pazonyi György testnevelő tanár mestertanári védésén, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban vett részt a Magyar Olimpiai Akadémia küldöttsége. Gyurta Dániel elnök, Győr Béla főtitkár, Becsey János tanácstag és Budai Tibor, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör FB elnöke megtekintette a Nyíregyházi Kovács „Bütyök” Sport Egyesület és Olimpiai Baráti Kör elnöki funkcióját is ellátó, több mint két évtizede olimpiai aktivistaként dolgozó testnevelő olimpiai nevelési témájú védését. A vizsgabizottság elnökének kérésére a küldöttség tagjai is elmondhatták véleményüket a kiváló védésről. A vizsgabizottság a két hét múlva megküldött értékelésében kiváló eredménnyel odaítélte a mestertanári címet Pazonyi György részére. Gratulálunk a Tanár Úrnak!
Október 10-én, pénteken került felavatásra dr. Istvánfi Csaba, a TF volt rektorának, a Magyar Olimpiai Akadémia mindenkori nagy támogatójának szobra a Testnevelési Egyetem szoborkertjében. Az avatáson rész vett Győr Béla MOA-főtitkár is.
Október 15-én délelőtt, Pomázon, a Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban Majoros István, olimpiai bajnok birkózó képavatását rendezte meg a Krúdy Kör. Gróf Gál Mihály, Krúdy Aranyérmes és Életmű díjas festőművész alkotását Németh Nyiba Sándor, birkózó olimpikon, a Krúdy Kör elnöke és Bacsa Péter, birkózó olimpikon, a Magyar Birkózók Szövetségének alelnöke ajánlotta fel az iskola részére. A képavatón a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében Szijj Lilla MOA tanácstag, az OVEP program vezetője vett részt.
Október 15-én este a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör vendége Simon V. László, válogatott jégkorongozó, újságíró, író volt. A 90 éves, ma is nagyon fitt íróval Surányi Péter, a kör elnökségi tagja beszélgetett a Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium éttermében.
Október 17-én este napjaink egyik legfénylőbb sportcsillaga, a párizsi olimpia öttusa bajnoka, Gulyás Michelle volt a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület legutóbbi vendége Szombathelyen. A Malom Söröző Olimpia termében teltház várta az elmúlt év legjobb női sportolóját. Gál László egyesületi elnök köszöntő szavait követően az est házigazdája, Horváth Vilmos vette át a szót, akinek jól felépített kérdései nyomán a jelenlévők végig követhették Párizs olimpiai bajnokának életútját. Michelle édesapja olajipari szakemberként külföldön dolgozott és gyakran váltott a család lakhelyet. A kalandos éveknek köszönhetően ő Londonban, nővére Ománban, míg öccse Milánóban született. Az általános iskolát már Szlovéniában kezdte, majd már Budapesten fejezte be és itt szerzett gimnáziumi érettségit is. Hat évig nővérével szertornázott, majd tizenegyévesen váltott öttusára. Már a korosztályos versenyeken is szép eredményeket ért el. Négytusában ifjúsági és U19 korcsoportban Európa-bajnoki arany- és ezüstérmet, valamint vb bronzérmet szerzett. 2018-ban csodálatos sikerek részese lehetett: a juniorok között tagja volt az Európa-bajnoki címet és világbajnoki bronzérmet szerző magyar válogatottnak, majd a felnőttek között is szerzett egy ezüstérmet a mexikóvárosi vb vegyes váltójában. Buenos Airesben, az ifjúsági olimpián, egyéniben a dobogó harmadik fokára állhatott. A 2021-es öttusa vb-n, Kairóban olimpiai kvótát is jelentő harmadik helyen végzett, de sajnos Tokióban borzasztó rossz lovat kapott. A következő évek aztán mindent kárpótoltak. Zsinórban háromszor választották meg az év női öttusázójának, Európa-bajnoki bronzérmes lett egyéniben Székesfehérváron, Alexandriában pedig ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. Szinte hihetetlen, de sokáig az sem volt biztos, hogy Gulyás Michelle ott lehet-e a párizsi olimpián. A júniusi budapesti világbajnokságon Erdős Rita és Guzi Blanka is dobogóra állhatott, Gulyás Michelle csupán a 18. helyen végzett, egy rossz lovaglásnak köszönhetően. A meghirdetett válogatási elvek értelmében Martinek János szövetségi kapitány így Guzit és Erdőst jelölte olimpiai indulónak. (Hiába szerzett három versenyzőnk is kvótát, de egy országból csak két versenyző indulhatott.) Ám Balogh Gábor, a szövetség elnöke elnökségi szavazásra vitte a dolgot, ott pedig a többség Michelle-nek szavazott bizalmat. A történet innentől már mindenki számára ismerős, az UTE sportolója remek versenyzéssel, világcsúcsot felállítva megnyerte az olimpiát. A csodálatos laser run (futás és lövészet) emlékezetes pillanatait a publikum egy bejátszáson keresztül lélegzet-visszafojtva újra végig izgulhatta. A közönség – Michellel a teremben – felállva hallgatta végig újra a magyar himnuszt, sokak szemében még a könny is megcsillant. Az est végén a közönség is kérdezhetett Michelle-től. Kiderült, hogy mennyire fontos számára a tanulás és miért választotta a rendőri pályát. Édesapja inspirálta ebbe az irányba, melyet azóta sem bánt meg. A sportban fegyelmezett és kitartó, a civil életben is szeretne helytállni. Röviden elmesélte egy napját is, a feszített életvitele mellett rendkívül kevés szabadideje marad. Jól halad a rehabilitációja kézsérülése után, tavasszal újra versenyezni szeretne. A közönség vastapssal búcsúzott Michelle-től, aki még sokáig dedikálta az alkalmi emléklapokat és fotókat.
Október 18-án délelőtt, Tiszaföldváron, a Sporthét zárónapján, a Papp Bertalan Sportnapon hatalmas hangulatban zajlottak a tiszaföldvári iskolák között a vetélkedők és sorversenyek. Szenzációs szurkolótáborok buzdították igen nagy hangerővel csapataikat az Ószőlői Papp Bertalan Általános Iskola impozáns, Makovecz-stílusú, hagymakupolás sportcsarnokában. A Sportnap díszvendége a kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok kardvívó Szabó Bence. A bajnok a vetélkedő előtt köszöntötte a résztvevő csapatokat és a szurkolókat. Az iskola képviselőivel koszorút helyezett el a sportcsarnok falán található Papp Bertalan emléktáblánál. A vetélkedő végén a bajnok adta át a dobogós csapatok részére a MOB és a MOA által biztosított érmeket.
Október 20-án délután Hegedűs István megemlékezést és koszorúzást rendezetek az öttusa hagyományőrzők a Testnevelési Egyetem szoborkertjében. A Pécsi Gábor, volt öttusázó és vezető által celebrált eseményen részt vett Győr Béla, aki a megemlékezés után vendégül látta a MOB székházában a megemlékezésen résztvevő Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium küldöttségét. A főtitkár bemutatta a küldöttségnek a MOB székházát, a MOB és a MOA tevékenységét, majd könyveket adott át a gimnázium vetélkedőjének díjazásához. A megemlékezés előtt a küldöttség a főtitkárral együtt megtekintette a TE 1956-os emlékünnepségét az Athén teremben.
Október 21-én délelőtt a Kárpátia Sport Polgári Társulás a Felvidéki Értékőrzőkkel, Komárom város támogatásával rendezte meg a XX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság Wichmann Tamás Emlékversenyét. A komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont aulájában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke fővédnökségével tartott ünnepélyes megnyitó után az alap- és középiskolások sakkversenye vette kezdetét. Az esemény díszvendége Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára volt, aki a megnyitón köszöntötte a résztvevőket.
Október 28-án, kedden este a Palotai 90 ünnepségsorozat részeként Győr önkormányzata és a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány kuratóriuma Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, világhírű játékvezető hagyatékából emlékkiállítást rendezett születésének 90. évfordulóján a dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér helyiségében. A megnyitó ünnepségen Jakab János miniszterelnöki tanácsadó - aki játékosként is nagy tisztelője volt Palotai Károlynak - Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő sorait hozta. A miniszterelnök gondolatait Keglovich László olimpiai bajnok olvasta fel. Vincze Ottó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztálya tanácsadója, korábbi válogatott labdarúgó emlékezett meg Palotai Károlyról. Köszöntötte a rendezvényt Juhász László, az MLSZ alelnöke, valamint Borsi Róbert, a győri önkormányzat kulturális tanácsnoka is. A kiállítást Pintér Bence, Győr polgármestere nyitotta meg. A kiállítás gazdag anyagának csúcspontja a tokiói olimpiai aranyérme, amit utólag, részben a győri szurkolók adományaiból, a NOB engedélyével csináltattak. Ezen kívül is számos relikvia által végig követhető Palotai Károly játékospályafutása. Hasonlóan értékes a játékvezetői és a játékvezető ellenőri tevékenységét felidéző anyag is. A vitrinekben különböző érmék, ajándéktárgyak tárulnak a látogatók szeme elé. Helyet kaptak itt Palotai Károly polgári életben kapott kitüntetései is. Az olimpiai család képviseletében Győr Béla MOA főtitkár vett részt a megnyitón.
Debrecen sporthősei nyomában címmel sírkerti sétát tartott a DHSE Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály vezetője Parádiné Kenéz Tünde a Debreceni Köztemetőben, 2025. október 31-én délután. A különleges séta méltó módon tisztelgett a városhoz kötődő olimpikonok emléke előtt. Az érdeklődők megismerhették azon kiváló sportemberek sírhelyeit, akik életükkel és pályafutásukkal örökre beírták nevüket Debrecen és a magyar sport történetébe. A programon mécsest és egy szál virágot helyeztek el Nagy Margit, Fux Irén, Békessy Béla, Hódos Imre, Tarányi József, Tóth Lajos és Németi Gyula sírjánál. Az emlékezésen részt vett többek közt Nagy Margit menye, Tóth Lajos fia, Németi Gyula fia és Váradi János olimpiai bronzérmes ökölvívó, valamint a Dinamikus Sport Egyesület képviselői is.
November 4-én este a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendége Halász Bence, olimpiai ezüstérmes kalapácsvető volt az Erzsébetligeti Színház Harmónia termében. A teltházas rendezvényen Riersch Tamás, a kör titkára, a fáradhatatlan újságíró beszélgetett a szimpatikus bajnokkal. A beszélgetésükből, amelybe felkérésre bekapcsolódott Németh Zsolt, a bajnok edzője is, a résztvevők mindent megtudhattak a kalapácsvetés fortélyairól. A rendezvényen részt vett Győr Béla is.
November 6-án délelőtt az I. Kovács „Bütyök” Olimpiai és Labdarúgástörténeti Vetélkedő került megrendezésre a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében. A Pazonyi György testnevelő tanár, a Kovács „Bütyök” Sport Egyesület és Olimpiai Baráti Kör elnöke által meghirdetett versenyen 8 csapat vett részt. A zsúri tagjai: Dr. Dénes Tamás, a MSÚSZ főtitkára, futballtörténész; Ballai Attila, a Sportrádió főszerkesztője, az MKSZ kommunikációs vezetője; Győr Béla, MOA főtitkár és Budai Tibor, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör FB elnöke; a játékvezető Tompa Andor, a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetségének elnöke volt. A résztvevő csapatok, Edelénytől Baktalórántházáig 10 fordulóban vetélkedtek olimpiai és futballtörténeti kérdésekben, a kornak megfelelően, online formában. Valamennyi csapat díszes emléktárgyat és könyveket, a dobogós csapatok míves alkalmi érmeket vihettek haza.
November 7-én délben, Gyálon, a Római Katolikus templomban búcsúztatták a 2025. október 10-én, életének 59. évében elhunyt Köves Csabát. A kétszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok vívótól rengetegen vettek végső búcsút a templomban. A gyászszertartáson a vívó szövetség részéről Szetey András, a szövetség kommunikációs igazgatója búcsúzott, nagyon szívhez szóló beszédjével. Az olimpiai család nevében Fábián László, a MOB főtitkára, Szabó Bence, a MOB tanácsadója és Győr Béla rótta le a kegyeletét az elhunyt vívó urnájánál.
(MOB-MOA/GyB; Fotók: Csepel SC, Ipolyság, VERITAS, Kerényi János, EOA, NS, kisalfold, feol, VVOBK, DHSE BBOBKSzO, NyEKLG, Blikk)