Újjászületik a szakedzői képzés a Testnevelési Egyetemen

Újjászületik a szakedzői képzés a Testnevelési Egyetemen

2017. 01. 26.
Megosztás


Szeptembertől újra meghirdetik a szakedzői képzést a Testnevelési Egyetemen. Mocsai Lajos rektor elárulta: visszatérnek a régi, bevált rendszerhez, de tartalmában, formájában már megújult, a nemzetközi képzéseket bizonyos szempontból meghaladó, új struktúra alakul ki.

„Olyan, amelynek köszönhetően a Testnevelési Egyetemről korábban nemzetközi szaktekintélyek kerültek ki, s amely külföldről is ide vonzotta a hallgatókat – idézte a TF hírleve Mocsai Lajost. – A szakedzői képzés részeként három területen biztosítunk specializációt: a menedzser szemléletű vezetői, a széles körű preventív-gyógyító és kondicionáló ismeretekkel is rendelkező funkcionális edzői, valamint kifejezetten az utánpótlással foglalkozó edzői területekre lehet szakosodni.”

Ahogy fogalmazott: céljuk, hogy a sportági szakszövetségekkel együttműködve ismét világszínvonalú legyen a képzésük, amelyet nappali és levelező tagozaton is meghirdetnek.

Csabai Edvin, 17-szeres világ- és 4-szeres Európa-bajnok maratoni kenus decemberig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatójaként dolgozott, most pedig a sportági edzőképzés koordinátora lesz.

„Örömteli fejlemény a testnevelési és a szakedzői képzés különválasztása, rám utóbbiban hárul nagy feladat – mondta a 40 éves szakember. – Eddig is szoros volt az együttműködésünk a Testnevelési Egyetemmel, és most még szorosabbra fűzzük, mert elsődleges célunk, hogy minél több kiemelkedő képességű szakedző dolgozzon a kajak-kenu sportágban is. A kiemelt sportági támogatásnak köszönhetően számos műhely kialakításában vagy fejlesztésében tudtunk segédkezni, ez a jövőben is így lesz, sőt a fiatalok karrierépítésére is jelentős hangsúlyt fektetünk.”

Csabai Edvin hozzátette: a kajak-kenu jelenleg edzőhiányban szenved, márpedig ezen feltétlenül változtatni kell.

(MTI)