Vasárnap a Soroksári Duna-ágba költözött az 5próba

Vasárnap a Soroksári Duna-ágba költözött az 5próba

2015. 10. 05.
Megosztás

Nagyszabású evezősnapot rendeztek a Soroksári Dunán október 4-én. A regattán párhuzamosan három versenyen lapátolhattak a sportág képviselői, köztük volt, aki az 5próba Rióba 9 kilométeres távját teljesítette.

Az 5próba Rióba egy komplex szabadidősport-rendszer, mely lehet kiemelt esemény - mint például a velencei, vagy a tatai, ahol három sportágban lehet pontokat gyűjteni -, lehet a Mini 5próba Rióba, ahol közel 10 perc alatt teljesíthető az öt feladat, továbbá lehet lokális rendezvény - mint például a soroksári evezős esemény, vagy korábban a győri 6 kilométeres futás -, ahol távtól függően, a rövidtáv teljesítése esetén 15, a hosszú táv teljesítése esetén 40 pont gyűjthető, ami akkor lesz érvényes és beszámítható az 5próba Rióba eseménysorozatban, ha a résztvevő regisztrál a www.otprobarioba.hu weboldalon és legalább egy kiemelt rendezvényen - bármilyen aktuális sportágban - részt vesz. Jelen esetben a 9 kilométer teljesítéséért 15 pontot lehetett kapni. A sorozat végén a pontok a szerencséseknek nyereményre válthatók, a fődíj riói út az olimpiára.

"Több evezősverseny ment párhuzamosan. Egy hosszabb távú, egy Sport XXI-es a fiataloknak - mely program a MOB keretein belül működik - és az 5próbás. Az utóbbi kettőt kilenc kilométeren írtuk ki, 17 hajó nevezett, mintegy negyven versenyzővel - közülük a legfiatalabb kilenc éves volt. Az egész sportnapra közel százan érkeztek, a verseny központja Soroksáron volt kialakítva a Műegyetemi Evezős Club területén. Az időjárás ugyan remek volt, de a regattát nyolc nappal el kellett tolnunk október 4-ére, az egy héttel ezelőtti esős időjárás miatt. Az időpontváltozás ellenére is sok család és kisgyermek, illetve hat klub vett részt az eseményen, melyen hetvennél többen ültek hajóba" - tájékoztatott az egyik szervező, Norman Károly László, a házigazda Műegyetemi Evezős Club elnöke.

Az eseményen korra és nemre való tekintet nélkül nevezhetett bárki, és bármilyen kézzel hajtott hajófajtában (evezős, kajak, kenu) teljesíthette a távot. A regattán - beleértve a szabadidős 5próbás futamot is - a Csepel EK, a Csongrádi Evezős Klub, a Ferencvárosi Evezős Club, az MTK, a Műegyetemi Evezős Club és a Regatta Club - Soroksár sportolói vettek részt.

A kiemelt rendezvényeken a futás, kerékpározás, gyaloglás/nordic walking, úszás és evezés/kajak-kenu közül három sportágat írnak ki a szervezők, melyek teljesítésével lehet a pontokat gyűjteni.

A Mini 5próba Rióbában a 300 méteres ergométeres evezéssel, az egyperces görgőpados kerékpározással, a helyből távolugrással, a fél perces ugrókötelezéssel és a 30 másodperces szökdeléssel, nevezési díj nélkül, egy alapregisztrációval és tíz perc mozgással tíz pont szerezhető.

A lokális eseményen szabadidősportos rendezvényhez csatlakozik az 5próba valamely sportága.

Bővebb információk az 5próba Rióba honlapján és a rendezvénysorozat Facebook-oldalán találhatók.

(MOB)