Sport - Evezõs válogatott edzése

Sarlós György 85 éves

2025. 07. 29.
Megosztás

Nyolcvanöt esztendős lett Sarlós György olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes evezős, sportvezetőként a Ferencvárosi Evezős Club egyik alapítója.

Sarlós György 1940. július 29-én született Budakeszin. Édesapja jogász. Tizenöt évesen kezdte elsajátítani a sportágat Takáts János edzőnél a Kinizsi SE evezőseinél, szerszámkészítő ipari tanuló korában. A szakma meghatározó volt életútján, hiszen képzésekkel együtt több mint két évtized köti akkori munkahelyéhez, a Magyar Optikai Művekhez.

Sport - Evezõs olimpiai válogatott edzése

Budapest, 1968. augusztus 28. Melis Zoltán (b), Sarlós György (b2), Csermely József (j2) és Melis Antal (j1), az evezős olimpiai válogatott tagjai kormányosnélküli négyes hajóban edzenek a Dunán.

MTI/Kovács Gyula

1956-ban – akkor már a Ferencváros színeiben – került Török Zoltán kezei közé, és csakhamar a felnőttek közt is bemutatkozhatott, majd jött Jásdi Sándor mester. Csapathajóban tizenegyszeres magyar bajnok.

A magyar válogatott keretének 1960-tól 1972-ig volt tagja. Első olimpiája a római volt, ahol nekimenve a jelzőbójának, kiestek. Sok tapasztalatot is hoztak neki a játékok, és megfogadta: innentől mindent az evezésre tesz fel. Ám hiába az elhatározás, valahogy odafönt nem akarták az égiek oly könnyen adni a sikert. Az első világbajnokságon nem indulhatott, mert visszérrel műtötték, majd sok edzéssel és szenvedéssel teli év után 1965-ben egy időre fel is hagyott a sporttal. De csapattársai unszolására még is visszatért a Dunára, és még elszántabban vetette bele magát a munkába, amihez társai is csatlakoztak, mely után sorra jöttek a nemzetközi eredmények is. Az 1966-os bledi világbajnokságon egy pechszéria után negyedikként eveztek be a célba. Bár ez a kedvüket kissé elvette, azért még egyszer nekigyürkőztek és egy évvel később az Európa-bajnokságon már egy ezüstérmet akasztottak a nyakukba.

Sport - Evezõs válogatott edzése

Budapest, 1968. május 23. Lucsánszki László, Csermely József, Sarlós György és Czakó Csaba (föntről) válogatott evezősök kormányosnélküli négyes hajóban edzenek a Dunán. A csapat az augusztusban Vichy-ben megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra készül.

MTI/Kovács Gyula

A ’60-as évek végén abban a szerencsés helyzetben volt a honi evezés, hogy két igen erős kormányos nélküli négyese is volt. A felkészülést irányító Losonci Tibor jó szemének köszönhető, hogy a két egységet megbontva kialakította azt a csapatot, amelyik végül ezüstérmet nyert az olimpián, Mexikóvárosban. A lendület kitartott az 1969-es Eb-ig, ahol szintén a dobogó második fokára állhattak fel. Aztán a négyest fiatalították, Sarlós György pedig kormányos nélküli kettesben versenyzett tovább, bár korábbi eredményeit nem sikerült megismételnie. A nyitóképen Lucsánszki László, Csermely József, Sarlós György és Czakó Csaba (b-j) válogatott evezősök a kormányos nélküli négyes hajóban.

Sport - Evezés - Sarlós György olimpikon

Budapest, 1968. augusztus 28. Sarlós György, az evezős olimpiai válogatott keret tagja.

MTI/Kovács Gyula

Miután végleg letette a lapátot ’74-től négy éven át edzette a Fradi ifjú fiait, majd a Vasasban tanította, ugyancsak négy évig a lányokat. A Testnevelési Főiskolán 1984-ben szerzett szakedzői diplomát. A Magyar Evezős Szövetségnél 1994-től mint technikai igazgató tevékenykedett, 1999-ben vonult nyugdíjba. Felesége Mózer Erzsébet, Európa-bajnok evezős, de két lánya Erzsébet és Katalin is a sportágban lettek válogatott sportolók.

Isten éltesse Sarlós Györgyöt!