Velenczei Attila személyében egy kiváló sportszakember távozott

Velenczei Attila személyében egy kiváló sportszakember távozott

2015. 05. 28.
Megosztás

Hosszantartó súlyos betegségben, 38 esztendős korában május 26-án elhunyt dr. Velenczei Attila, a hazai utánpótlás-nevelési programok korábbi kutatómunkatársa, aki szakmai tudásával jelentős mértékben járult hozzá többek közt a Héraklész- és a Sport XXI. program alakításához.

Egyetemi tanulmányai alatt lehetősége nyílt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által támogatott edzőképző programban a TF Továbbképző Intézetének külső munkatársaként dolgozni, majd több mint egy évtizedig állt a hazai utánpótlás-menedzselési programok, illetve a sporttudomány szolgálatában.

Velenczei Attila a Testnevelési Egyetemen végzett tanulmányai után, a kétezres évek elején a TF Nemzetközi Tanulmányi Osztályán ügyvivő szakértőként, majd a Magyar Atlétikai Szövetség Nemzeti Atlétikai Programjában (NAP) szakmai vezetőként dolgozott.

A Nemzeti Sportmódszertani és Kutató Intézet, majd a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet valamint a Nemzeti Sport Intézet sportszakmai referense, majd kutatója, a Kutató és Informatikai Osztály meghatározó személyisége.

2008-tól a TF Informatikai és Oktatástechnológiai Tanszékének külső oktatója, 2010-től a Magyar Jégkorong Szövetség Metodikai Központjának szakmai vezetője.

A londoni olimpia évében a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Sporttudományi Doktori Iskolájában védte meg PhD-doktori értekezését Társadalmi esélyegyenlőtlenség az utánpótlás korú sportolók körében az államilag finanszírozott programokban résztvevők esetében – címmel, s lett a sporttudományok doktora. Megannyi tudományos előadás és publikáció őrzi nevét.

Tagja volt az European Association for Sociology of Sportnak, a Magyar Sporttudományi Társaságnak, ahol a Sportinformatikai Szakbizottság társelnöke volt, valamint a Magyar Szociológiai Társaságnak.

2012-ben külföldön vállalt munkát, majd a Nemzeti Sportközpontok Sporttudományi és Diagnosztikai Központjában dr. Szabó Tamás – a MOB korábbi alelnöke – mellett sporttudománnyal foglalkozott.

„Velenczei Attila nagyszerű kolléga és csodálatos ember volt. Munkatársként a feltétel nélküli segítőkészség, a példátlanul széleskörű elméleti felkészültség, az állandó tudásvágy, sokoldalú gyakorlati tapasztalat és tudás, a kreativitás és mindenekelőtt pedig a munka, a feladatok iránti alázat jellemezte. Barátként az önzetlensége, a szerénysége, a szelídsége, a sokoldalúsága és a sport iránti rajongása tették rám a legnagyobb hatást. Sok értékes munkája között számtalan területen meghatározó módon járult hozzá az utánpótlás-nevelés ma is eredményesen működő rendszerének kialakításához. Felemelő és boldog érzés volt ismerni, dolgozni, sportolni és élni mellette. Nyugodj békében drága Attila!” – emlékezett Tóth József, a Héraklész program igazgatója, a MOB Utánpótlásosztályának vezetője.

Dr. Velenczei Attila sportolóként középiskolai Jó tanuló – jó sportoló címet szerzett, ifjúsági válogatott, majd főiskolai- és egyetemi bajnok volt kosárlabdában, többszörös serdülő bajnok evezésben.

(MOB/Vasvári Ferenc)