Vívás, Eb: Hetedik a férfi párbajtőrcsapat

Vívás, Eb: Hetedik a férfi párbajtőrcsapat

2014. 06. 12.
Megosztás

Nem jutott a legjobb négy közé a strasbourgi Európa-bajnokságon a magyar férfi párbajtőr-válogatott. A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású világbajnoki címvédő csapat a negyeddöntőben Oroszországtól szenvedett vereséget, és végül a hetedik helyen zárt.

A második feléhez, a csapatversenyekhez érkezett a strasbourgi Európa-bajnokság.

A férfi párbajtőrcsapatok küzdelmében a világbajnok csapatunk természetesen annak ellenére is az esélyesek közé tartozott, hogy a szezon igencsak hányattatottra sikerült. Boczkó Gábort vállsérülése hónapokig hátráltatta, Imre Géza csak néhány hónapja kezdte a szezont, Rédli András hivatásos katonai kiképzésen vett részt (igaz, azért megnyerte az Eb-t…). Ráadásul Géza szerdára megbetegedett, 38 fokos lázzal vállalta a versenyt. Ezek után a nyolc közé jutásért Hollandia következett. Kicsit csikorgott a gépezet, de ebből semmiféle következtetést nem vontunk le. Az utolsó két asszó ugyan 34:30-nál, azaz viszonylag szorosan kezdődött, de aztán András és Bocek simán megoldotta a befejezést.

Azt persze tudtuk, hogy az oroszok elleni negyeddöntő sokkal nehezebb lesz. Arra viszont azért nem számítottunk, hogy sima vereség lesz a vége, úgy, hogy egyetlen alkalommal sem vezetünk. Az első asszóban Rédli Ezredes 1:3-mal nyitott, és ettől kezdve végig futottunk az eredmény után. Kiegyenlíteni sikerült többször is, utoljára 20:20-nál a lázasan vívó Gézának. Utána viszont zsinórban hét orosz tus következett, és erre már nem volt válasz. Nem segített a csere sem, és a vége sajnos 45:32 lett oda. Az okokat fentebb részben már érintettük, és az is tény, hogy világbajnok büszkeségeinktől sem várható, hogy minden világversenyen topon legyenek. Most nem sikerült, a vb-n majd jobban kell szerepelnünk.

Tetézte a helyzetet, hogy az águnkon a másik esélyes francia csapat nagy meglepetésre egyetlen tussal kikapott a spanyoloktól, így létrejött a magyar-francia csúcsderbi, csak éppen az 5-8. helyért… Küzdöttek, küzdöttek a mieink tisztességgel, de azért érthetően más volt ez a meccs, mintha a legjobb négy között rendezték volna. Négy asszóig fej-fej mellett haladt a két válogatott, aztán viszont a házigazdáknak sikerült a folytatás, 45:40 lett a vége, és jöhetett a nem túl vidám befejezés a hetedik helyért. Dicséretére legyen mondva csapatunknak, sima 45:38-ra nyertünk, és a mérkőzés végére már nem hiányzott az önkritika az önirónia, sőt egy-egy fanyar poén is elcsattant. Hetedik helyen zárt tehát a világbajnok csapat, ami nem öröm, de egy hónap múlva, Kazanyban, a világbajnokságon új fejezet kezdődik.

Udvarhelyi Gábor fegyvernemi vezetőedző így értékelte a látottakat:
"Nem akarok olyan objektív okokra hivatkozni, melyek egész évben hátráltattak bennünket. Mint ahogy nem mentegetőzöm Géza lázas betegsége okán sem. Ugyanakkor tíz világverseny után kódolva volt, hogy egyszer nem sikerül. Jobb, hogy most történt, mintha jövőre, az olimpiai kvalifikáció évében történne. A versenyzők mind a felkészülés, mind a verseny során mindent megtettek a sikerért. Nem akarom, és nem is fogom őket hibáztatni. Az előttünk álló feladatokra kell koncentrálni, ami elsőként a világbajnokság. Ez a legerősebb csapatunk, és véleményem szerint optimális körülmények között továbbra is minden nemzetet le tudnak győzni ezek a fiúk!"

Csütörtökön a női párbajtőrözők javíthatnak.

Eredmények. Férfi párbajtőrcsapat Európa-bajnokság, 17 induló.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Hollandia 45:32 (Boczkó +12, Rédli +3, Imre -3).
Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 32:45 (Rédli -1, Imre -2, Somfai -3, Boczkó -7), Spanyolország-Franciaország 44-43, Ukrajna-Észtország 19-13, Svájc-Izrael 39-32
Az 5-8. helyért: Magyarország-Franciaország 40:45 (Rédli +2, Imre 0, Somfai -3, Boczkó -4).
A 7. helyért: Magyarország-Izrael 45:38 (Rédli +6, Imre +4, Somfai -3).
elődöntő: Spanyolország-Oroszország 43-37, Svájc-Ukrajna 35-34
döntő: Svájc-Spanyolország 45-34
A végeredmény, Európa-bajnok: Svájc (Peer Borsky, Max Heinzer, Fabian Kauter, Benjamin Steffen), 2. Spanyolország (Jose Luis Abajo, Miguel Moratilla, Yulen Pereira, Pau Rosello), 3. Oroszország (Anton Avdeev, Sergey Bida, Sergey Khodos, Pavel Sukhov), 4. Ukrajna, 5. Észtország, 6. Franciaország, 7. Magyarország (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter), 8. Izrael

(Forrás: hunfencing.hu)