Az első nemzetközi öttusaversenyre 1912-ben, a stockholmi olimpián került sor – a sportág kitalálójának, Pierre de Coubertin bárónak, a NOB első elnökének hosszas lobbizása után – vagyis 2012-ben a 100. születésnapját ünnepli az összetett sportág.
Magyarországon az első versenyt 15 évvel később, 1927 áprilisában rendezte a Ludovika Akadémia - ekkortól számítjuk a magyar öttusázás kezdetét -, miközben a két időpont között két újabb olimpia műsorán szerepelt az öttusa. Míg az 1928-as amszterdami olimpia Svédország, az USA, Franciaország, Norvégia és Nagy-Britannia részére már a negyedik világverseny volt, a magyarok csak ebben az időben kezdtek készülni első versenyeikre.
A magyar öttusasport „születésnapjának” 1927. április 21-ét, az első verseny első napját tekintjük.
Ma már valóban történelem a verseny programja:
1927. április 21-e: Ludovika vívóterem, vívás, este 6 óra
23-a:Szemere lőtér, lövészet, 8 óra
25-e: Császárfürdő, női uszoda, úszás, 1/2 4 óra
27-e: Nagyrákosi gyakorlótér, lovaglás, 10 óra
29-e: Ludovika Akadémia parkja, futás, 10 óra
Látható, hogy az első öttusaverseny kilenc napig tartott, minden szakág versenye után beiktattak egy nap pihenőt. A viadal megszervezése elsősorban Filótás Ferencnek (ekkor alezredes, a MAC tőrvívója, többszörös magyar bajnok) volt köszönhető. Feltehetőleg ő azért is szorgalmazta az öttusát, mert ezzel fiának, Tivadarnak adott esélyt a sportágban - aki élt is a lehetőséggel, győzni tudott. Az első verseny 12 résztvevője egy kivételével a Ludovika Akadémia növendéke volt.
Az „őskorban” az öttusával csak katonák foglalkoztak, elsősorban tisztek és a tiszti főiskolák hallgatói. A Honvéd Tiszti Vívó Klub (HTVK) kezdett el komolyabban gondoskodni az öttusáról 1930-ban, önálló alosztályt azonban a HTVK is csak 1933-ban alakított.
Somfay Elemér (a képen), az első igazán jelentős öttusázónk így írt erről a korról:
„Akkoriban az öttusasport bevezetése, megkedveltetése és irányítása, az edzéslehetőségek előteremtése - annál is inkább, mivel lovakhoz jutni csak a hadseregen keresztül lehetett - a honvédség kezében volt. Az edzéseken felhasznált lőszer, fegyver, uszodajegy költségei mind a mi - a versenyzők - költségét, zsebét terhelte. De ezek mellett mindenki maga vásárolta meg a lovagló, vívó felszerelését, gondoskodott azok karbantartásáról és az edzésekre és versenyekre való szállítás költségeiről is.”
A 30-as évek elején ilyen körülmények között edzhetett az, akinek egyáltalán lehetősége volt a sportág űzésére. Verseny sem nagyon volt. Mai szemmel nézve elmondható, hogy aki körülbelül tíz évig öttusázott, az versenyezhetett annyit, mint egy mai versenyző egy év alatt. Eleinte évenként csak egy viadalra került sor, 1931-től azonban már legalább részversenyeket is rendeztek, évente kettőt, hármat. Magyar öttusázó 1934-ben vett részt először nemzetközi versenyen, kivéve persze azokat, akik eljutottak az olimpiára. 1959-ben is mindössze 5 felnőtt és 2 ifjúsági verseny szerepelt hazai versenynaptárunkban - az igazi dömping 1966-ban kezdődött.
Közben 1946-ban a Magyar Modern Pentathlon Intéző Bizottság megrendezte az első felnőtt országos bajnokságot, majd 1948 végén megalakult a Magyar Őttusa Szövetség. 1985-ben a nők számára is kiírták az első bajnokságot. Emlékezzünk meg az első győztesekről: Karácson László, illetve Emhő Réka.
1927 óta – képletesen – nagy utat tett meg a magyar öttusasport: versenyzőink – edzőik segítségével – mindig alkalmazkodtak a sportág változó szabályaihoz, a világ élvonalában voltak. A felnőttek eredményessége elképzelhetetlen megfelelő utánpótlás nélkül, a fiatalok is a sportág meghatározó alakjai közé tartoznak.
Szakembereink a versenyek rendezéséből is kiveszik részüket, a magyarországi világversenyek (Világkupák, felnőtt és korosztályos világ-és Európa-bajnokságok) magas színvonala lebonyolítása más nemzetek számára is iránymutató.
Olimpián először 1928-ban szerepelt magyar öttusázó, Filótás Tivadar, aki a 37 fős mezőnyben a 23. helyet szerezte meg. Az 1932-es olimpián már hárman indultak: Somfay Elemér, Benkő Tibor és Petneházy Imre.
Az első pontszerzőnk Orbán Nándor volt, aki 1936-ban az 5. helyen végzett.
Az áttörést az 1952-es ötkarikás játékok hozták: a Helsinkiben első alkalommal megrendezett csapatverseny magyar sikerrel zárult (Benedek Gábor, Szondy István, Kovácsi Aladár), és egyéniben Benedek ezüst-, Szondy pedig bronzérmes lett.