A Nemzet Sportolói Schmitt Pált választották

2024-ben nyári olimpia Budapesten? Miért ne!

2015. 04. 02.
Megosztás

Schmitt Pál a Német Gazdasági Klub rendezvényén elmondta: Budapestet és Magyarországot képesnek tartja arra, hogy méltó házigazdája legyen a 2024-es nyári olimpiának.

A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke előadásának elején ismertette a jelenlévőkkel a kandidálással kapcsolatos fontosabb határidőket: szeptember közepéig kell szándéknyilatkozatot tenni a rendezésről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé, amely 2016 májusában szűkíti a pályázók névsorát, a házigazda kilétéről pedig 2017 augusztusában születik döntés a NOB limai kongresszusán.

A kétszeres olimpiai bajnok sportdiplomata örömmel tapasztalja, hogy a magyar emberek döntő többsége kiáll az ügy mellett, és hogy az nem vált a belpolitikai csatározások színterévé, ami jelentősen növelheti a budapesti siker esélyeit.

A NOB tagja a Budapester Zeitung beszámolója szerint aláhúzta, számos fejlesztést meg kell valósítani ahhoz, hogy olimpiát rendezzünk – jelentősen bővíteni kell a szállodai kapacitást, fejleszteni a repülőteret, megépíteni több, még hiányzó utat, továbbá kiemelt figyelmet kell szentelni a biztonságnak és a környezetvédelemnek –, ezekből a befektetésekből azonban hosszú távon is profitálhat az egész ország.

Schmitt Pál emlékeztetett rá, Barcelona és Athén Budapesthez hasonló adottságokkal képes volt otthont adni a világ legnagyobb sporteseményének, és kilátásainkat tovább javítja, hogy a NOB reformcsomagja, az Agenda 2020 révén lényegesen bővült a mozgásterünk. Ennek jegyében akár vidéki városok is bekapcsolódhatnának a rendezésbe, a kajak-kenu versenyeinek például Szeged adhatna otthont – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy egyes versenyszámokat valamely szomszédos országba „exportáljuk”; a vadvízi számokat Szlovákiában, a vitorlázást pedig az Adrián rendezhetnék meg.

Schmitt Pál biztosra veszi, hogy a NOB újításainak köszönhetően pénzügyileg is sikeres lehetne a Budapest központú játékok, közép- és hosszútávon rengeteg hasznot hajtana, ám jelezte, ennek részletes elemzéséhez érdemes megvárni a rövidesen elkészülő megvalósíthatósági tanulmányt.

A Nemzet Sportolója valószínűsíti, hogy a 2016-os riói és a 2020-as tokiói olimpia után Európa lesz a házigazda 2024-ben, ami a mi malmunkra hajthatja a vizet, mint ahogy az is, hogy a NOB alapítótagjai közül már csak Magyarország nem rendezett játékokat. Emellett megemlítette, hazánk az egy főre jutó olimpiai érmek számában is kiemelkedően teljesít.

Előadásának végén leszögezte: a vállalkozás kizárólag akkor lehet sikeres, ha azt nem végcélnak tekintjük, hanem egy hosszútávú fejlesztési program mérföldkövének.

(MOB/czo, fotó: Budapester Zeitung)