A bajnokságról a biológia zárthelyire…

A bajnokságról a biológia zárthelyire…

2012. 11. 05.
Megosztás

Három nap alatt három kilométert tett meg versenyezve a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságon Cseh László, és ezután tekintélyes medálgyűjteményt, benne hét aranyérmet „szállított haza” Halásztelekre, de még ezután sem térhetett gyorsan nyugovóra…

„ Hétfő elméletileg a pihenőnapom lenne, de a teljes kikapcsolódásra legfeljebb néhány óra juthat majd, mivel reggel biológiából zárthelyi dolgozatot írok az egyetemen. Meglehetősen felgyülemlettek a tanulmányaimmal és a vizsgáimmal kapcsolatos restanciám, amelyeket az idén szisztematikusan annyira szeretnék ledolgozni, amennyire csak bírom. Így aztán a bajnokság utolsó napját követően hazasiettem, megettem a vacsorámat és aztán nekiálltam átnézni a jegyzeteimet” – nyilatkozta a kismedencés „téli” bajnokság legeredményesebb férfi szereplője a T-Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának.

A Kőbánya SC – lassan egy évtizede! – első számú versenyzője Százhalombattán a zsonglőrök magabiztosságával és gyorsaságával váltogatta a távokat és az úszásnemeket, varázs-cilinderéből hol 50 és 100, máskor pedig 200, sőt egyszer még 1500 méteres produkciót „húzott elő”. Ezzel aztán nem csak Turi Györgynek, az egyesületi mesterének az elismerését váltotta ki, hanem Kiss László szövetségi kapitányét is.

„Elégedett lehetek magammal és valójában nem is a hét most megszerzett aranyérmemnek örülök, hanem azoknak a biztató jeleknek, amelyekből a fejlődésemet és a formám javulását tudom kiolvasni – folytatta Cseh László. – Most még szó sem lehetett a formám élesítéséről, hiszen nagyon kemény edzések napjait élem, és ha előre tekintek, akkor már azt is elmondhatom, hogy három hét múlva a franciaországi rövidpályás Európa-bajnokságra sem szeretném teljesen felhangolni magamat. Hátra van ugyanis még decemberben egy kismedencés világbajnokság is Isztambulban, ahol aztán tényleg a lehető legtöbbet szeretném kihozni magamból, és ezzel kerekké tenni ezt az esztendőt.”

Ez a stratégia nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Cseh László az idei rövid pályás kontinensbajnokságon ne tudná tovább gyarapítani az ezen a versenyen eddig megszerzett 13 aranyérmének a számát.

„ Én valójában minden nagy versenyre úgy állok ki, hogy ott győzni akarok, és ahol csak lehet, az egyéni csúcsaimat is szeretném megjavítani. A legnagyobb teljesítmény az, ha a két cél együtt valósul meg. Úgy gondolom, hogy az Európa-bajnokságon olyan minőségű forma is győzelemhez vagy győzelmekhez segíthet, mint amilyennel nemrégiben a Világkupa versenyeknek nekifutottam. A törökországi világbajnokságon viszont tényleg „teljes gőzre” lesz szükség, már csak azért is, mert ott tengerentúli úszónagyságok is rajthoz állnak. Most, sok-sok kilométer megtételével kemény állóképességi edzések feladatát kell legyűrnöm, és csak aztán következhet majd a finomítás, a gyorsaság fokozása, amelyet kis túlzással akár felüdülésnek is nevezhetek – hangsúlyozta Cseh László, aki azért már Százhalombattán is „odatette” magát néhányszor, így például a Biczó Bence elleni 200 pillangós presztízscsatában, ahogy a 200 gyorson is, mert ahogy mondta, azért ahol csak lehetett, most is győzni akart.

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)