Az izgalmakra nem lehet panasz: a kecses, villámgyors repülőgépek 420 km/óra fölötti tempóval érkeznek meg a rajtkapuk közé, hogy azután elképesztő manővereket mutassanak be a 25 méteres felfújt kapuk, a pilonok között. A pálya átlagosan öt kilométer hosszú (minden helyszínen más), amelyet egy percen belül teljesítenek a legjobbak.

Közben a testük olykor 10 G-s terhelésnek van kitéve (érdekesség, hogy a legkönnyebb és a legnehezebb pilóta között 20 kg a súlykülönbség, ez 10 G-s erőhatásnál 200 kiló plusz terhelést jelent a motornak és a szárnyaknak a kanyarokban...), de a belső kamerás felvételek azt mutatják, hogy ez meg sem kottyan nekik. Persze, úgynevezett G-ruha van rajtuk (megemeltem pénteken, van vagy tizenöt kilós), amelyben speciális folyadék van, az védi a pilóták testét. A pozitív G-terhelésnél ugyanis a vér az agyból a lábakba tódul, ezen segít a G-ruha.

De lássuk, mi történt a versenyen!

A szabályoknak megfelelően az első körben mind a 12 pilóta megmutatta gyorsaságát. Sajnos, már ekkor kiderült, hogy Besenyei Péter motorját nem sikerült megjavítani – a mezőny egyik legrutinosabb pilótája (rajta kívül csak Kirby Chambliss és Paul Bonhomme tagja a mezőnynek a kezdetektől) sajnos nem jutott a legjobb nyolc közé.

„Ebben ma ennyi volt – mondta csalódottan Besenyei.
– Bár belülről nem lehetett érezni a két másodperces különbséget, ami a legjobbtól elválasztott, a végén számítógépes adatok megmutatták, hogy bár szűken, az ideális íveken repültem, a második körre a motor teljesítménye drasztikusan csökkent. Az üzemanyag-áramlással van valami gond, de egyelőre a szakemberek sem tudják, hogy mi. A következő futamra meg kell találnunk a megoldást.”

Az abu-dzabi öbölben a legjobb nyolc részvételével folytatódott a verseny, majd az ottani párharcokból kiderült, ki jut a legjobb négy közé. Harmadszorra kellett a legélesebben repülni – s a fiúk bele is jöttek a száguldásba, hiszen a „döntőben” születtek a legjobb köridők.

S amíg a nap folyamán a fiatalabbak brillíroztak, a végén a rutin diadalmaskodott: az ötvenéves Paul Bonhomme fogta magát, és szemrebbenés nélkül megjavította a pályacsúcsot. Éppen akkor, amikor a legjobban kellett – a végén. A Red Bull Air Race utolsó két sorozatában (2009, 2010) ő volt a világbajnok, s bár egyelőre korai lenne az erőviszonyokról beszélni (az új szabályok és az új alkatrészek – például motorok – miatt ugyanis sok a bizonytalansági faktor), azt leszögezhetjük: Bonhomme nem felejtett el repülni.

„Csak egy versenyen vagyunk túl, botorság lenne még a világbajnoki esélyekről nyilatkozni – szögezte le az ötvenéves brit Bonhomme. – Ez a verseny is nagyon nehéz volt, az új szabályok extra kihívást jelentenek, a versenyzőtársak pedig nagyon gyorsak. Azért is örülök ennek a győzelemnek, mert izgultam, hogy leragadok a tizenharmadiknál, s bár nem mondom, hogy balszerencsés szám, de jobban örülök, hogy megvan a tizennegyedik. Jó érzés visszatérni a világbajnoki sorozatba, jó újra érezni azt az izgalmat, amit egy ilyen verseny jelent, az új szabályok pedig azt jelentik, hogy nem szabad hibázni, mert egy kicsi büntetés is azt jelenti, hogy elvesztetted a versenyt.”

Ugyanezt mondta a második helyezett Hannes Arch is, aki nagyon korrekten elismerte, hogy elkövetett egy apró hibát a döntőben, s emiatt veszítette el a versenyt.

A világbajnoki sorozat április 12–13-án folytatódik a horvátországi Rovinjban.

RED BULL AIR RACE VB, 1. FUTAM, ABU-DZABI
A végeredmény: 1. Paul Bonhomme (brit) 56.4396, 2. Arch (osztrák) 56.77, 3. McLeod (kanadai) 57.057, ...10. Besenyei Péter (magyar) 1:00.909

(Forrás: NSO)