A férfiak a 17., a nők a 11. helyért mérkőzhetnek

2012. 03. 31.
Megosztás

Téglás Péter csapatának az ellenfele Észak-Korea válogatottja volt a dortmundi Világbajnokságon, amelynek játékosai nagyon kevés versenyen indulnak év közben, és nem lehet tudni, hogy milyen játékerőt képviselnek.

Pénteken mindenestre női együttesünknél 3:0 arányban jobbnak bizonyultak, úgy, hogy kevesebb esélyünk volt ellenük, mint tegnap déli szomszédaik ellen, akik Japánt megverve elődöntőt játszhatnak szombaton a westfalenhalleni stadionban.

Így szombaton a Lovas Petra, Pergel Szandra, Póta Georgina, Tóth Krisztina összeállítású magyar válogatott a 11. helyért Romániával küzdhet meg.

A biztos kiesők az első divízióból Törökország és az Egyesült Államok, a feljutók Ausztrália és Luxembourg lesz.

A legjobb négy közé Kína, Hong-Kong, Dél-Korea és Szingapúr jutott.

A férfiak pénteken kétszer is asztalhoz álltak.

Először a papírformának megfelelően vereséget szenvedtek Oroszországtól, de délután Jakab János kettő, és Pattantyús Ádám egy győzelmével sikerült nyerni a szlovákok nemzeti együttesével szemben, ami egyben azt is jelenti már, hogy a magyar férfi válogatott – ugyanúgy, mint a női – az első divízióban játszhat majd 2014-ben Japánban a következő Csapat Világbajnokságon.

A rendkívül kiegyenlített erőviszonyokat jól mutatja, hogy a két kieső a Petr Korbellel felálló cseh, valamint a szlovén együttes lett, és sikerült megelőznünk a horvát és a spanyol válogatottat is; a feljutók Románia és Ukrajna.

Az elődöntőbe a négy kiemelt csapat jutott: Kína, Dél-Korea, Japán és egyetlen európaiként Németország.

Figyelembe véve a helyzetet, sérüléseket és az erőviszonyokat minden dicséret megilleti a csapatainkat a Világbajnokságon elért eredményért.

Számunkra holnap befejeződik a verseny, vasárnap már csak a döntőkre, valamint az 5-6. hely kijátszására kerül sor.

Eredmények:

Férfiak:

a 13-16 közé jutásért:

Magyarország – Oroszország 0:3
Pattantyús Ádám – Shibaev Alexander 1:3, Kosiba Dániel – Kuzmin Fedor 1:3, Zwickl Dániel – Rubtsov Igor 2:3

a 17-20.helyért:

Magyarország – Szlovákia 3:1
Kosiba Dániel – Sereda Peter 1:3, Jakab János – Pistej Lubomir 3:0, Pattantyús Ádám – Bardon Michal 3:1, Jakab János - Sereda Peter 3:2

Az elődöntő párosítása: Kína–Koreai Köztársaság, Japán–Németország

Nők

a 9-12. helyért:

Magyarország – Észak-Korea 0:3
Lovas Petra – Ri Myong Sun 1:3, Póta Georgina – Kim Jong 0:3, Tóth Krisztina – Ri Mi Gyong 2:3

Az elődöntő párosítása: Kína–Hong Kong, Dél-Korea - Szingapur

A szombati program:

13.00 11. helyért: Magyarország – Románia (női mérkőzés)
16.00 17. helyért: Magyarország – Franciaország (férfi mérkőzés)

(Forrás: asztalitenisz szövetség)