„A hagyomány folytatódik” – megjelent a Sport 2022

„A hagyomány folytatódik” – megjelent a Sport 2022

2022. 11. 29.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kiadásában, a sportért felelős államtitkárság támogatásával, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Nagy Béla Programjának keretében, Amler Zoltán főszerkesztésében megjelent a 2022-es esztendő sportsikereit, felejthetetlen és szomorú pillanatait felelevenítő Sport 2022 évkönyv.

A kötetet bemutató keddi sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt, a MOB elnöke úgy fogalmazott: a könyv kiadása egy szép hagyomány, amelyet szeretnének folytatni. „A szöuli olimpia után a győztes négyesünkről is megjelent a sportévkönyvben egy cikk, ami nagy szó volt, jó volt azt a kiadványt kézbe venni, minőséget képviselt. Ez a mai napig megvan, gratulálok mindenkinek, aki bekerült ebbe a könyvbe" – mondta. A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó hozzátette: idén számos magyar siker született, így a pekingi téli ötkarikás játékok például minden idők legjobb magyar szereplését hozta, de már előre is tekintenek Párizsra, hiszen jövőre elkezdődnek a kvalifikációs versenyek. „Készen állunk, szeretnénk sok kvótát szerezni, különleges játékokra készülünk, hiszen az olimpia visszatér Európába. Bízom benne, hogy sportolóink tovább folytatják a sikerszériát" – jelentette ki Gyulay Zsolt.

Amler Zoltán Kilencedik alkalommal szerkesztői, hatodik alkalommal főszerkesztői minőségben vehetett részt az évkönyv elkésztésében. „Ebben az esztendőben is köszönöm a Magyar Olimpiai Bizottság, Gyulay Zsolt elnök úr és Fábián László főtitkár úr megtisztelő bizalmát. Nagyon szeretem ezt a könyvet, mert amellett, hogy olimpiai szemüvegen keresztül igyekszik visszaadni az adott év történéseit, a MOB szabad keze lehetőséget biztosít az ennél szélesebb perspektívára – így a bajnoki emlékezések mellett ezúttal is vannak kiemelt utánpótlás-, szabadiősport- és nemzetközi oldalak (mint például tenisz, labdarúgás, vagy éppen Formula-1, amerikai sportok), illetve MSÚSZ-oldalak is szerepelnek a könyvben. Így lesz a nagy egész illusztris köntösbe csomagolva egy csodálatos, az olvasás, képek csodálata közben és után polcokra való szép és tartalmas könyv. Köszönöm az MSÚSZ Nagy Béla program által nyújtott támogatását, és természetesen köszönöm az évek során összeállt remek szerkesztőcsapat munkáját, és a kollégák, újságírók, fotósok remek anyagait – így közel 1 millió karakterben és 600 képben, 512 oldalban talán sikerült méltó módon emlékezni 2022-re is” – fogalmazott Amler Zoltán főszerkesztő, aki név szerint kiemelte Dobos Sándor szerkesztő kollégát, Keczeli Zoltán és Kónyi Zoltán művészeti vezetőket, Szalmás Péter képszerkesztőt, Skrapits László olvasószerkesztőt, illetve a MOB részéről Tóth Anitát, Vasvári Ferencet és Szabó Gabriellát, akik a munkafolyamatok során szinte minden nap hozzátettek valamit ahhoz, hogy megfelelő nívóban készülhessen el a könyv.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, a MOB tagja – a kötet egyik szerzője – köszöntőjében méltatta a kollégák munkáját, s hangsúlyozta: bár a technológiai robbanás teljesen átalakítja az életet, így a sporthírek feldolgozását is, az évkönyv műfaján nem fog az idő, s nagyon örül annak, hogy a sportújságírók szövetsége ismét partnere lehetett a Magyar Olimpiai Bizottságnak a sportévkönyv kiadásában.

A keddi könyvbemutatón részt vett Fábián László MOB-főtitkár, olimpiai bajnok öttusázó, Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, a MOB marketing-munkatársa, Nádas Bence, olimpiai negyedik, világ- és Európa-bajnok kajakos, Battai Sugár, világbajnok kardozó, Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Magyari Alda, olimpiai bronzérmes pólós és Hüttner Csaba kajak-kenu kapitány is. A moderátori feladatokat Bodaki Márk látta el.

A sportévkönyv története 1984-re, a Los Angeles-i olimpia évére nyúlik vissza, az akkorit azonban bezúzták. A sorozat így az 1988-as szöuli olimpia évétől lehet teljes a polcokon. A Magyar Olimpiai Bizottság saját szerkesztésben, gondozásban 2014-ben adta ki először.

(MOB, MTI; fotó: MOB/Szalmás Péter)