A Halmay-kör vendége volt Ekler Luca

A Halmay-kör vendége volt Ekler Luca

2021. 11. 30.
Megosztás


Bár Győrben született és a budapesti TFSE színeiben aratja sikereit, mégis, ezer szállal kötődik Szombathelyhez. Ekler Luca – így mondhatni – hazalátogatott, hogy eleget tegyen a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület meghívásának, ahol már régi ismerősként köszöntötték.

Amióta 2018-ban belecsöppent a paraatlétika világába, nagyot fordult vele a világ. Egy olimpiásznyi idő alatt szinte minden elismerést begyűjtött, és a tokiói paralimpián felért a csúcsra: távolugrásban, kedvenc versenyszámában – T38-as kategóriában – paralimpiai bajnok lett. Ez eddig még vasi sportolónak nem sikerült, korábban csak Lorencz Péter állhatott fel a dobogóra, aki 1984-ben magasugrásban bronzérmet szerzett. A rendkívül szimpatikus és csinos sportolónő még szinte fel sem fogja, hogy milyen tettet vitt véghez. Világcsúcstartóként érkezett Tokióba, ahol még fokozni tudta teljesítményét, és saját rekordját kétszer is megdöntve lett az első női atléta paralimpiai bajnokunk. Elviselte az esélyesség terhét, ami nem minden sportolónak sikerül.

Gál Lászlónak, a Halmay Egyesület elnökének kérdéseire válaszolva Luca igazi ötkarikás tokiói hangulatot varázsolt a terembe. Megtudhattuk, hogy a paralimpia minden előzetes várakozását felülmúlta, semmi más versenyhez nem hasonlítható légkör uralkodott a játékokon, csodálatos érzés volt Japánban hazánkat képviselni és egy országnak örömet szerezni. Úgy érezte, a nagyszerű közösséget alkotó paralimpiai csapat itt fogadta be igazán, felejthetetlen élményt jelentett számára az ötkarikás versenyek minden perce. Saját teljesítményét is értékelte. A tokiói játékok előtt megfogalmazott célkitűzéseit, melyek nem helyezéseket jelentettek, teljesítette. A kolumbiai Darian Faisury Jimenez Sanchez váratlan feltűnése egy éremtől fosztotta meg, de a 100 m döntőjében is fantasztikusan futott. A paralimpia csodálatos lezárásaként a záróünnepségen ő vitte a magyar csapat zászlaját.

Hazatérve Tokióból, részt vett a budapesti eucharisztikus kongresszuson, mint az esemény egyik hírnöke. Ez az ünnepség is örök élményt jelentett számára, hisz a hit eddig is fontos szerepet játszott életében. Betegsége idején, amikor 10 évesen sztrókot kapott és a bal oldala lebénult – sportos családja mellett – hite tartotta benne a lelket és segítette átvészelni a borzalmas nehézségeket. A közönség soraiban nagymamája, a legendás Haladás labdarúgó, Ekler József felesége és nevelőedzője, Halmosiné Séfer Rozália is ott ült. Rozi néni szerettette meg vele az atlétikát, hogy aztán pályafutása jelenlegi edzője, Szalma László nagyszerű munkája révén kiteljesedjen. Testvérei vízilabdáznak. Luca nagy álma válna valóra, ha egyik olimpián valamelyik öccse is olimpikonként vehetne részt, majd ugyanott ő ismét paralimpián versenyezne. Mivel mindannyian még nagyon fiatalok, így komoly esély lehet erre a bravúrra. Egyébként Luca még két paralimpiát, Párizst és Los Angelest biztosan tervezi, a következő, ausztráliai játékok még messze vannak.

A beszélgetés végén megjegyezte valaki: ez az élménybeszámoló valóban élményt jelentett mindenki számára. Luca a parasportok nagyköveteként ismét kiválóan teljesített.

(MOA/Gál László; fotók: Kerényi János és Woki Zoltán)