Szocsi: a legkeményebb doppingellenőrzés várható

„A jófiúknak össze kell fogniuk” - frissítve Tiszeker Ágnes reakciójával

2014. 10. 07.
Megosztás

A WADA általános igazgatója az Interpolra hivatkozva elmondta: a sportesemények kimenetelének legalább negyedét szervezett bűnözői csoportok befolyásolják.

David Howman egy, a tiszta versenyzést középpontba helyező londoni konferencián (Securing Sport 2014) szólalt fel, és meglehetősen kritikusan fogalmazott.

„Az Interpoltól olyan információk érkeztek, hogy a szervezett bűnözők a sport egészének legalább a 25 százalékát irányítják ilyen vagy olyan módon” – mutatott rá a WADA vezetője.

„Azok a pasasok, akik terjesztik a drogokat, a szteroidokat, a HGM-et és az EPO-t, ugyanazok a pasasok, akik korrumpálják az embereket, és ugyanezek a pasasok azok, akik fizetnek azért, hogy befolyásoljanak mérkőzéseket.”

„Ők mind ugyanazok a rosszfiúk. A jófiúknak épp ezért össze kell fogniuk. Hogy kik azok a jófiúk? Egy táborba kell gyűjtenünk őket, és együtt kidolgoznunk egy tervet. Különben a rosszfiúk fognak nyerni.”

David Howman egy háttérbeszélgetésen az insidethegames.biz szerint hozzátette, először maga sem akart hinni az Interpol adatainak, de mivel azokat tényekkel alátámasztották, kénytelen komolyan venni őket.

A sportvezető ugyanakkor hangsúlyozta, bár a WADA kiválóan együttműködik a kormányokkal, másoknak is be kell szállniuk ebbe a harcba.

„Sohasem mondtam azt, hogy a WADA az egyetlen szervezet, amelynek küzdenie kell a sport integritásáért, ránk azonban mindenképp szükség van. Az elmúlt tizenöt év tapasztalata sokat segíthet.”

Tiszeker Ágnes: A probléma túlnő a WADA-n
„A WADA és az Interpol között valóban szoros az együttműködés. Az adat, amelyet David Howman említett az ominózus konferencián, életszerű – mondom ezt úgy, hogy a hivatkozott jelentéssel magam még nem találkoztam. Ugyanakkor gyorsan hozzáteszem, doppinggal kapcsolatban pontos számokról nagyon nehéz beszélni, inkább csak becsülni tudunk, kisebb-nagyobb pontossággal. Azt mindenesetre látni kell, hogy a probléma messze túlnő a WADA-n és annak hatáskörén: annyi pénz forog kockán és olyan összetett nemzetközi vonatkozásai vannak, ami ellen csak úgy lehet hatékonyan fellépni, ha valóban mindenki összefog” – mondta a mob.hu-nak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.


(MOB/insidethegames.biz)