A Judo Világnapja!

A Judo Világnapja!

2012. 10. 28.
Megosztás

A Nemzetközi Judoszövetség immár másodszor rendezte meg a Judo Világnapja eseményeit, szerte a földkerekségen.

Október 28-án vasárnap a világ minden pontján együtt judóztak idősek és gyerekek, nők és férfiak, épek és fogyatékkal élők. Mert a Judo több mint sport.

Ez a nap ugyanis igen nevezetes a judo történetében: százötvenkét évvel ezelőtt ezen a napon született Kano Dzsigoro (Jigoro Kano), a judo megalapítója, 1860. október 28-án Mikagéban.
Japán ebben a történelmi időszakban jelentős társadalmi, politikai változásokon ment át. A feudális közigazgatás eltörlésével az emberek figyelme a Nyugat és Amerika felé fordult. A régi hagyományokkal együtt a harci műveszetek egy része is feledésbe merült.

Ennek ellenére tizenegy éves koráig Kano egy tradícionális iskolába járt, ahol szépírást és kínai nyelvet tanult. 1870-ben Tokióba ment, ahol egy idegen nyelvet oktató iskolába járt. Innen tanult tovább a Tokió Egyetemen. Itt irodalmat tanult.

Volt a Harcművészeti Intézetben egy Fukuda nevű híres mester. A ju-jutsu iránt érdeklődő Kanót ő kezdte megimertetni a harcművészettel. Kano akkoriban 40 kilogramm súlyú és 160 centiméter magas volt.

1879-ben meghalt Fukuda mester. Kano tanítását Maszamoto Isza vette át, aki ugyancsak a tensinsinriu iskola mestere volt. Kano tehetséges harcművésznek bizonyult. Bemutatót tartottak az egyetemen. 1881-ben Maszamoto is meghalt. Ezek után Kano, Ikubo Cunetosinál folytatta tanulmányit. Ikubo a kitoriu irányzat mestere volt. A tragikus körülmények mégis jótékony hatással volt a tanulmányira.

Tanulhatott az összes, akkoriban élő híres mestertől. Megismerte az akkori idők leghíresebb iskoláinak technikáit. Kanót az a cél vezette, hogy újra életre kelti a régi harcművészeteket. 1882-ben a gazdaság- és a politikatudomány professzora lett. Ebben az évben Eisodzsiba költözik. Megalapítja a Kodokan intézetet. Különböző harci művészetekből átvett technikákból kiszűrte a leghasznosabb elemeket, ezáltal alakítva ki saját művészetét.

Ezt a stílust judónak nevezte el, ezzel kívánta iskoláját megkülönböztetni más harcművészeti stílusoktól. Befejezte filozófiai tanulmányait és a következő évben átvette a tanári diplomáját. 1884-ben a gazdaságtudomány professzora címet szerzett. A Kodokan Intézetet átköltöztette a Fudzsimi kerületbe. Itt tovább fejlesztette művészetét, formagyakorlatokat vett be stílusába. 1888-ban meghalt Ikubo. Két taníványa, Jokojama és Szato továbbképzést tartott a Japán Haditengerészetnél.

Kano tanulmányútra ment Európába. A visszaérkezést követően megnősült. 1893-ban visszatért Tokióba. Bejegyezteti a judót a Butoku Kainál Kiotóban. Kutatóközpontot hoz létre a Kodokanon belül azzal a céllal, hogy új technikákkal gazdagítsa művészetét. A századfordulón a Kodokan 6000 tagot tartott nyilván, ebből 212 fekete öves volt.

Kétszer utazott Kínába hivatalos látogatásra, ez alatt tanítványa, Jamasita az Egyesült Államokban tartott bemutatókat. 1909-ben tagja lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, azt a célt tűzte ki, hogy a judo olimpiai sportág legyen. Megalapította a judo edző-professzorok szekcióját a Kodokanon. A Japán Sportszövetség elnöke lett. 1912-ben Stockholmba utazott találkozni Coubertin báróval az újkori olimpia atyával. Változtat a Randori és a Sodan szabályrendszerén.

1915-ben a svéd király kitüntetésben részesítette. A harmadik európai útja során látogatást tett Antwerpenben, Londonban, a visszaúton pedig az Egyesült Államokban. Visszatérése után külön szekciót alakított a női judokák számára a Kodokánban. Az ezt követő évek is az utazások jegyében teltek el. Járt Genfben, Párizsban, Londonban, Berlinben, bemutatót tartott Olaszországban és Angliában. Beszédeket tartott Los Angelesben és Madridban, konferencián vett részt Münchenben.

A rengeteg munka és hosszú utazások egészsége rovására mentek. Az 1938-as európai útja során Kairóból Athénba tartott Coubertin báró gyászszertartására. Egykori tanítványát, Japán párizsi nagykövetét Jotaro Szugimurát látogatta meg. A visszaúton, május 4-én a Hikava-Maru fedélzetén tüdőgyulladásban váratlanul meghalt. Halála után örökét fia, Kano Riszei vette át, ő lett az apja által megalapított Kodokan igazgatója is.

(Forrás: judoinfo.hu)