A kenus Hajdú Jonatáné és az öttusázó Földházi Zsófiáé a jubileumi, egyéni Héraklész-díj  (videóval)

A kenus Hajdú Jonatáné és az öttusázó Földházi Zsófiáé a jubileumi, egyéni Héraklész-díj (videóval)

2014. 02. 28.
Megosztás

Ünnepélyes keretek közt díjazták péntek délután 2013 legeredményesebb utánpótláskorú sportolóit. A MOB a Budapest Kongresszusi Központban rendezte a jubileumi, X. Héraklész Díjátadó Gálát, melyen az egyéni legjobbak mellett 2-4 fős kiscsapat és csapat kategóriában is elismeréseket adtak át.

A 2001 óta - 2012-től a MOB keretein belül - működő utánpótlás-menedzselő Héraklész programban szereplő, legeredményesebb sportolók és edzőik elismerése évtizedes hagyomány.

A Héraklész Bajnok- (14-18 évesek) és Csillagprogramnak (18-23 évesek), 20 sportágban, évente mintegy 1800 sportoló a kedvezményezettje, a program igazgatója Tóth József, a MOB Utánpótlásosztályának vezetője.

A 2013-as eredmények alapján az egyéni díjazottak közt első helyen a junior világ- és felnőtt Európa-bajnok öttusázó Földházi Zsófia (edzője Takács Péter) valamint az ifjúsági kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok kenus, Hajdú Jonatán (edzői Molnár Gergely és Hubik András) végzett.

A 2-4 fős kiscsapatok kategóriát két kajakos egység, fiúknál az ifjúsági világ- és Európa-bajnok páros Noé Zsombor és Vass Péter (edzőik Babella László és Varga Béla) nyerte, lányoknál az ifjúsági világelső Piller Szabina, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita és Szabó Ágnes (edzőik Homoki Tamás és Sinka Kornél) végzett az élen. Érdekességként, mindkét kiscsapatot egy másik magyar sikersportág képviselői, a vívók követték, a dobogóra még férfi öttusázók és egy újabb női kajakos egység fért fel.

A csapatok kategóriájában az U20-as junior Európa-bajnoki ezüstérmes kézilabdázó hölgyeket (edzőik Hajdú János és Bartalos Béla) szólították színpadra.

"Azokat a fiatalokat díjazzuk ma, akik számos világversenyen bizonyították, hogy a legjobbak között is a legjobbak" - kezdte köszöntőjét Borkai Zsolt.



Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a kormány nevében megígérte, a sport iránti kiemelt figyelem a jövőben is megmarad.


A díjátadók közt szerepelt Borkai Zsolt mellett Szabó Bence főtitkár - aki a vívók edzőjeként elismerésben is részesült -, Tóth József, a Héraklész program igazgatója, dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese és dr. György István főpolgármester-helyettes, a Kőbánya SC elnöke.


Az eseményen a díjazott sportolók, edzők mellett részt vettek a sportági szakszövetségek vezetői, képviselői, továbbá a XXII. Téli Olimpiai Játékokon szerepelt Farkas Norbert alpesi síző és Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázó is.

A gálát látványos színpadi produkciók színesítették.


A díjazottak fényképes listája ide kattintva elérhető.

Táblázatos formában, eredményekkel: itt megtalálható.

(Fotók: Kovács Anikó)