A macedónok meglepnék a mieinket a selejtezőn

A macedónok meglepnék a mieinket a selejtezőn

2012. 04. 02.
Megosztás

„Valósítsuk meg az álmunkat" címmel számolt be a Nova Makedonija nevű országos napilap a férfi kézilabda olimpiai selejtezők előtt a macedón táborban uralkodó optimizmusról.

A szerbiai Európa-bajnokság óriási önbizalmat adott a macedónoknak, akik olimpiai álmuk megvalósulását várják a svédországi tornától.

„Kevés az idő, de remélem tökéletesen fel tudunk készülni a göteborgi tornára, ahol azt várom, hogy megvalósítjuk az álmunkat, melyet a szerbiai Eb előtt szőttünk. Ez pedig nem más, mint az olimpiai részvétel – nyilatkozta a pénteki sajtótájékoztatón Zvonko Sundovszki macedón szövetségi kapitány, majd hozzátette:

– Nagy öröm, hogy valamennyi játékos fizikailag és pszichésen is fölkészült a tornára, kivéve Mitko Sztoilovot, aki sérülés miatt kimarad a keretből. A magyarokkal ugyan negatív a mérlegünk, de most arra készülünk, hogy néhány új taktikai húzással meglepjük őket. Olyan elemekről van szó, amelyeket ellenük még nem használtuk".

A Dnevnik nevű napilap kiemeli, hogy a macedón válogatott minden eddigi selejtező tornán esélytelenként szerepelt, most pedig esélyesnek számít, mivel az Eb-n a svédek és a mieink előtt végzett.

„Most minden gondolatunk Magyarország felé irányul, amely ellen selejtezőket játszottunk egy évvel ezelőtt. Ezúttal kissé furcsa érzés, hogy Svédországban mi számítunk esélyesnek. Meg kell szoknunk ezt az új szerepet. Remélem, hogy a játékvezetők és az EHF is respektálni fogják ezt a tényt. Ha úgy fogunk játszani, mint az Eb-n, akkor ott lehetünk az olimpián – mondta a beállós Vancso Dimovszki.

A macedónok abban bíznak, hogy Göteborgban a lelátókon is sok szurkolójuk lesz. Sokan ugyanis máris lekötötték a bérleteket, de még nem tudni pontosan, hány macedón utazik el Svédországba.

A csapathoz később csatlakozott Kiril Lazarov és Borko Risztovszki, míg Vlatko Mitkov utolsóként, csak vasárnap érkezik Szkopjéba. A sárga-piros mezesek két felkészülési mérkőzést játszanak a románok ellen vasárnap és kedden.

(Forrás: MTI)