A férfi vízilabda-válogatott győzelemmel rajtolt a világkupán. Ismét Kós Hubert az év egyetemi úszója az Egyesült Államokban. Fölényes győzelmet aratott a női jégkorong-válogatott a kínaiak elleni felkészülési találkozón. Két magyar rg-csapatérem Franciaországban. Magyar ezüstérem a Luxemburg Open tornaversenyen. Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán. Vadnai és Érdi is Mallorcán versenyzett. Rajt a tollaslabda Eb-n.
Vízilabda. A januári Európa-bajnokság után a férfiválogatott Alexandropoulisban a világkupa Divízió I-es tornáján szerepel, melyről az első öt csapat kvalifikál a júliusi, sydney-i szuperdöntőre. Az idén a világkupa maradt a nyár fő eseményének, miután az Eb-t kivételesen nem nyáron, hanem már januárban lejátszották Belgrádban. A divízió I-es tornán a tavaly a nőknél kipróbált formulát alkalmazzák: a csoportkört követően az első két-két helyezett alkot egy újabb kvartettet és játszik még egy teljes kört, így alakul ki a sorrend az 1-4. helyen, az 5-8. helyért hasonló módon zajlanak majd a meccsek. A magyar csapatban tizen kaptak helyet az Eb-ezüstérmes együttesből, a hiányzók többsége rutinos klasszis, akiket Varga Zsolt szövetségi kapitány nem kívánt megterhelni egy olyan tornával, ahol hét nap alatt kell hat meccset lejátszani. A szakvezető most egyértelműen a fiatalok tesztelésére helyezi a hangsúlyt. Így játszik pályafutása első hivatalos világversenyén Dala Döme, Szalai Péter, Lugosi Csongor és Leinweber Olivér; melléjük érkezett két régi-új játékos: a 2023-as világbajnok csapatban szerepelt centeróriás Német Toni, illetve a 2024-es Eb-n és a tavalyi vb-n is szerepelt balkezes, Burián Gergő.
A magyar válogatottnak kőkemény csatában, a visszatérő Burián Gergő góljával, a duda előtt 6 másodperccel sikerült legyűrni a szinte komplett csapattal felálló házigazda görög együttest a nyitókörében – részben az erőviszonyokat, részben a hazai pályát tükröző, 8-19-es kiállítási arány mellett, ami persze még édesebbé teszi az igen értékes sikert.
Férfi világkupa, selejtező, Alexandropuli, A csoport, 1. forduló: Magyarország-Görögország 13-12 (3-2, 3-5, 4-3, 3-2); magyar gólszerzők: Vigvári Vince. 4, Fekete, Burián, Nagy Ádám 2-2, Tátrai, Német, Vismeg 1-1; Szerbia-Hollandia 15-11 (5-4, 2-2, 4-4, 4-1).
A magyar világkupa-csapat (a nevek mellett a válogatottság-számok): Burián Gergely (64), Csoma Kristóf (31) Dala Döme (3) Fekete Gergő (86), Jansik Szilárd (130), Leinweber Olivér (1), Lugosi Csongor (0), Nagy Ádám (121), Német Toni (84), Szalai Péter (7), Tátrai Dávid (45), Varga Vince (35), Vigvári Vendel (73), Vigvári Vince (63), Vismeg Zsombor (48), Vogel Soma (87).
Úszás. Egymás után másodszor is Kós Hubert lett az év egyetemi úszója az Egyesült Államokban. A hazai szövetség közösségi oldala a sikerről beszámolva emlékeztet rá, hogy ezt az elismerést 1970-től ötven éven keresztül kizárólag amerikaiak nyerték el, akik aztán a sportág legendáivá váltak, Matt Bionditól kezdve Anthony Ervinen és Ryan Lochte-n át Caeleb Dresselig. Aztán Bob Bowman vezetőedző az Arizonával, majd a Texasszal elindult hódító útjára, és éveken át az ő versenyzője, a francia Léon Marchand kapta meg a legjobbnak járó díjat attól a szervezettől, amelyet az egyetemi edzők alkotnak. Az olimpiai és világbajnok Kós másodszor érdemelte ki a legjobbnak járó trófeát, ezúttal egy észak-amerikai úszóval együtt, mivel a kanadai Josh Liendóval megosztva kapta a díjat. Liendo hárommal több pontot szerzett csapatának Kósnál, a magyar klasszis viszont 100 és 200 méter háton is NCAA-rekordot (azaz yardos világcsúcsot) úszott, és a Texas Egyetem, nem utolsósorban neki köszönhetően bajnok lett, míg a kanadai a floridaiakkal másodikként végzett.
Jégkorong. A divízió I/A-s világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott 5-0-ra verte a kínai csapatot a Mátyásföldön rendezett hétfői felkészülési mérkőzésen. A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint az első percekben még kiegyenlített volt a csata, de aztán a második emberelőnyös szituációból Lippai Isabel révén előnybe került a magyar együttes. A folytatásban is a házigazdák voltak fölényben, aztán a második harmadban Hajdu Lili, majd Odnoga Lotti is eredményes volt. A záró húsz percben továbbra is a magyarok akarata érvényesült, így Kreisz Emma, valamint Báhiczki-Tóth Boglárka találatával kialakították a végeredményt. A női válogatott még egy felkészülési mérkőzést játszik a vb előtt, csütörtökön 19 órától Olaszország ellen a vb helyszínén, a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban. A világbajnokság vasárnap kezdődik és jövő hét szombatig tart, a magyar válogatott a norvég, a francia, a szlovák, a kínai és az olasz csapattal találkozik. Csak az első helyezett jut fel az elit mezőnybe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.
A vb programja
Április 12., 12.30 Kína–Szlovákia
Április 12., 16.00 Olaszország–Norvégia
Április 12., 19.30 Franciaország–Magyarország
Április 13., 12.30 Szlovákia–Olaszország
Április 13., 16.00 Norvégia–Franciaország
Április 13., 19.30 Magyarország–Kína
Április 15., 12.30 Norvégia–Kína
Április 15., 16.00 Magyarország–Szlovákia
Április 15., 19.30 Olaszország–Franciaország
Április 17., 12.30 Franciaország–Kína
Április 17., 16.00 Magyarország–Olaszország
Április 17., 19.30 Szlovákia–Norvégia
Április 18., 12.30 Kína–Olaszország
Április 18., 16.00 Szlovákia–Franciaország
Április 18., 19.30 Norvégia–Magyarország
RG. A magyar együttes kéziszercsapat egy arany- és egy bronzérmet nyert a franciaországi Thiais Grand Prix elnevezésű rangos nemzetközi versenyen. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a Grek Fruzsina, Horváth Boglárka, Kőszegi-Koháry Georgina, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika összeállítású csapat a három karika, két pár buzogány gyakorlatra 24,750 pontot kapott a döntőben, ezzel nyert, míg öt labdával 23,750 pontot szerezve bronzérmes lett. A magyaroknak mindkét gyakorlatukkal sikerült előrelépniük a selejtezőhöz képest, hiszen szombaton öt labdával és vegyes szerrel is ötödikként kerültek a fináléba.
Torna. Kis Dominik ezüstérmes lett a Luxemburg Openen. A magyar tornász két szeren is döntőbe jutott, ugráson másodikként végzett, míg nyújtón hatodik lett. A felnőtteknél volt még két finalista: Sas Nándor lólengésben nyolcadikként zárt, akárcsak Markó Levente gyűrűn.
Tenisz. Udvardy Panna huszonegy, Marozsán Fábián pedig négy helyet javított korábbi pozícióján a teniszezők világranglistáján. Udvardy a 92. helyről kezdte a múlt hetet, s miután egészen a döntőig menetelt Bogotában, jelenleg már 71-ként jegyzik, ami pályafutása eddigi legjobbja. Bondár Anna is javított, öt helyet, így ő most a 63., Gálfi Dalma viszont 19 pozíciót visszacsúszva kiszorult a legjobb százból és a 103. a legfrissebb rangsorban. A férfiaknál a Bukarestben elődöntős Marozsán négy helyet előrelépve a 43., Fucsovics Márton pedig hetet rontva az 58.
A nyolcadik helyen kiemelt Udvardy Panna szettelőnyről elvesztette a döntőt a 283 ezer dollár (93 millió forint) összdíjazású, salakpályás bogotai női tenisztornán. A világranglistán 92. helyezett magyar játékos szombaton maratoni, csaknem háromórás – és esőszünettel tarkított – mérkőzésen verte a kolumbiai Emiliana Arangót (106.). Másnap az eddig két challenger-trófeával büszkélkedő Udvardyra pályafutása első WTA-döntőjében az első helyen kiemelt cseh Marie Bouzkova (26.) várt, akivel még nem találkozott.
Egyesben előzőleg Babos Tímea ünnepelhetett tornagyőzelmet a WTA Touron, amikor 2018 februárjában diadalmaskodott Tajvanon. Bogotában pedig volt már magyar döntős, Kuti Kis Rita 2001-ben az argentin Paola Suareztől kapott ki 6:2, 6:4-re. A Floridában élő Udvardy két szettlabdát is hárítva 1 óra 20 perc után megnyerte az első játszmát. A folytatásban a magyar teniszező alig tudott ellenállást kifejteni, és végül a 2 óra 52 percet tartó összecsapáson vereséget szenvedett.
Eredmény, döntő: Marie Bouzkova (cseh, 1.)-Udvardy Panna (8.) 6:7 (7-9), 6:2, 6:2.
Vitorlázás. Kint volt a teljes magyar csapat Palma de Mallorcán, azaz hét magyar egység állt rajthoz a szezon első Grand Slam-versenyén, a világ legjobb olimpiai vitorlásai számára kiírt 55. Trofeo Princesa Sofíán. Az éremesélyes rutinos klasszisaink, Érdi Mária és Vadnai Jonatán is indultak az ILCA 6 és ILCA 7 hajóosztályokban, de hiába álltak jó pozícióban, egy komoly megbetegedés sajnos mindkettejük esetében közbeszólt, és vissza kellett lépniük a versenytől. Az olimpiai ILCA 6 hajóosztályban versenyző Érdi nyolc futamot teljesítve a 12. helyen állt. Mária pénteken a közösségi oldalán azt írta, hogy tüdőgyulladást kapott, mert a hideg időben minden nap nyolc órát töltött a vízen. Korábban a szintén olimpiai ILCA 7 hajóosztályban szereplő Vadnai Jonatán két futam után adta fel a versenyt, mert egy vírusos fertőzés őt is ledöntötte a lábáról és nagyon belázasodott. Az első két futamban egy 3. és 8. helyet szerzett. A patinás Grand-Slam-verseny ugyanakkor remek lehetőséget kínált fiatal versenyzőinknek a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre az abszolút sportági elitben. 49er-egységeink közül a Szabó Roni Oszkár–Pais-Hank Olivér és a Kis-Szögyémi Soma–De Jonghe Arthur kettős az Ezüst-csoportban fejezte be a küzdelmeket, előbbi összetettben a 46., utóbbi a 60. helyen végzett, a Tóth Attila–Borda Levente páros pedig a 84. lett a Bronz-csoportban. 49erFX-es csapatunk – Fehér Boróka és Fehér Szonja – szintén az Ezüst-csoportban vitorlázhatott, és végül 56. lett, az ILCA 6-osok között Lackó Sára a 74. helyen fejezte be a viadalt, ugyancsak az Ezüst-csoportban. Annyit még érdemes hozzátenni, hogy a pénteki nap volt a legmostohább az időjárás, sokan többször is borultak, sőt, számos egység el sem tudott rajtolni, és már az elején kiállt a további küzdelmekből, a magyar egységek azonban nem adták fel, és végig versenyezték az utolsó napot is.
Tollaslabda. Kis-Kasza Miklós és Sándorházi Vivien vegyes párosa kiesett az első fordulóban a spanyolországi Huelvában zajló tollaslabda Európa-bajnokság hétfői nyitónapján. A viadal eredményközlő oldala szerint a magyar duó egy-egy sima és kiélezett szettben maradt alul egy svájci testvérpárral, Nicolas és Julie Franconville-lel szemben a 41 perces mérkőzésen. A tavaly egyéniben bronzérmes Sándorházi kedden a svéd Cecilia Wang ellen folytatja szereplését egyesben, míg mostani társa, Kis-Kasza férfi párosban Horváth Csanád oldalán lesz érdekelt. A kontinensviadal negyedik magyar indulója, Kőrösi Ágnes csak később, a második fordulóban mutatkozik be egyesben.