Az utolsó simításokat végzik Rióban – képek, videó

„A magyar sport erejét mutatja, hogy ennyi sportágban lesz itthon világbajnokság”

2018. 12. 04.
Megosztás


Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára fogalmazott így azon a sajtótájékoztatón, amin együtt mutatták be a 2019-es, olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos hazai rendezésű világbajnokságokat: az asztalitenisz, a vívó, a kajak-kenu és az öttusa vb-t. Az MTVA-székházban rendezett eseményen Papp Dániel, a közmédia vezérigazgatója kijelentette: az M4 sportcsatorna mind a négy világversenyt közvetíteni fogja, mint fogalmazott: „2019 már az olimpia éve nálunk”.

Vékássy Bálint szerint a sok világverseny szervezése kapcsán látható, hogy Magyarország jelentős helyet foglal el a nemzetközi sportéletben. A nagy sporteseményekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: „mintha olimpia lenne elnyújtva, időben eltolva”. Azt mondta, bízik abban, hogy a „hazai terep”, a hazai pálya és a magyar szurkolótábor segíteni fog a sportolóknak a tokiói kvótaszerzésben, amit a vitorlázók idén már sikeresen megkezdtek.

A MOB főtitkára arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság színvonalas közvetítésekre törekszik, és jó látni, Magyarországon a világeseményeket rendező szövetségek és az M4 sportcsatorna együttműködését.

A sportvezető ismertette, hogy 2019-ben a MOB-nak is sűrű lesz a programja, hiszen téli-nyári EYOF-ra, Európa Játékora és Strand Világjátékokra is készülünk. Üdvözölte, hogy „erős” magyar szövetségek vezetői ülnek egymás mellett az MTVA égisze alatt.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója felsorolta, mely világversenyeket, vb-ket és Eb-ket tervezik jövőre közvetíteni - köztük a minszki Európa Játékokat -, majd kijelentette: lehetőség szerint minden olyan világversenyt megmutatnak, ami magyar szempontból fontos, magyar esélyek várhatók. Hozzátette: az MTVA a legmodernebb technikákkal több platformon tájékoztat - televízió, rádió, online -, elviszi az esemény hírét a nézőkhöz.

Nátrán Roland, az asztaliteniszszők elnöke elmondta, sportáguknak van az egyik legtöbb tagországot tömörítő nemzetközi szövetsége, a népszerűséget pedig az is mutatja, hogy az áprilisi vb-t - melynek a budapesti Hungexpo ad otthont - a közvetítéseknek köszönhetően akár félmilliárdot is meghaladó nézettsége lehet. „Az asztalitenisz -b a világ ötödik legnézettebb sporteseménye lehet.”

Csampa Zsolt, a vívószövetség első embere azt mondta, a versenyekre a Syma rendezvényközpontban kerül sor, igaz, a tervek szerint a döntőket a Hősök terére vitték volna. „Így is egy sportos országot tudunk majd bemutatni”. Elmondta, hogy a vívó és a kajak-kenu vb-t egy közös szervezőcsapatra bízták. A két sportág hazai világeseményének korábban Vékássy Bálint is volt a főszervezője.

A kajak-kenu szövetség képviseletében Schmidt Gábor elnök arról is tájékoztatott, hogy a szegedi pályán kétmilliárdos beruházás történik, ami a még jobb kiszolgálást fogja biztosítani a jövő augusztusi vb-n. A MOB elnökségének tagja a hazai pályával kapcsolatban emlékeztetett az olimpiai bajnok Kovács Katalin korábbi gondolatára: „az utolsó kétszáz méteren beérek a csőbe, onnan már behúz a közönség”.

Bretz Gyula elmondta, hogy '69 óta már több vb-t is rendeztek Budapesten, ezúttal a még újdonságnak és a sportág alapjainak számító laser run versenyeit is Budapesten rendezik a jövő évi vb idején. Örömmel számolt be arról is, hogy a kiemelt sportágfejlesztés bevezetése óta háromszorosára nőtt a sportág honi bázisa.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)