Multisport Eb – Kajak-kenu

Héraklész Gála: „A magyar sport jövőjének ti vagytok az ereje”

2023. 02. 10.
Megosztás

Varga Ádám kajakos és Pádár Nikolett úszó lett 2022 legjobb utánpótláskorú sportolója; a díjakat pénteken adták át a pandémia miatti kétéves szünet után idén újra megtartott Héraklész Gálán. A több mint 20 esztendős programot és a díjazottakat a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében dr. Bartha Csaba operatív igazgató köszöntötte.

Varga Ádám, a KSI SE versenyzője azzal érdemelte ki elsőségét, hogy a tavalyi szegedi U23-as világbajnokságon a kajak egyesek mezőnyében 500 és 1000 méteren is aranyérmet szerzett. Pádár Nikolett, a Szegedi Úszó Egylet versenyzője pedig annak köszönheti az elismerést, hogy az ifjúsági vb-n és az Európa-bajnokságon is aranyérmes nyert 100 és 200 gyorson, a kontinenstornán pedig mindezek mellé 400 gyorson még egy bronzérmet is begyűjtött.

AD201359

A kategória győztesének, Pádár Nikolettnek dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár adta át a díjat.

Kelemen Adam

A Puskás Arénában megtartott eseményen dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a Héraklész Programba csak az olyan tehetséges fiatal sportolók kerülhetnek be, akik felnőtt korba érve is a csúcsra vágynak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a legutóbbi két nyári és téli olimpián a kvalifikációt szerzett magyar sportolók több mint 75 százaléka volt részese a programnak. „A Héraklész erejét az is jelzi, hogy a mostani díjazott sportolók közé szinte csak és kizárólag világbajnoki érmekkel lehetett bekerülni" - fűzte hozzá dr. Schmidt Ádám.

Dr. Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, a MOB alelnöke, aki ifjúsági és sportminiszterként 2002-ben útjára indította a Héraklészt, világszinten is kiemelkedőnek nevezte a programot. Elmondása szerint ennek az elmúlt 21 év alatt közel 10 ezer fiatal sportoló volt a részese, akik „fantasztikus eredményeket" értek el. Beszédében méltatta dr. Szabó Tamást, akinek a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet élén kiemelt érdemei voltak a program kidolgozásában és működtetésében, valamint köszönetet mondott egykori államtitkárának, dr. Dénes Ferencnek, a MOB részéről Schmitt Pál elnöknek és dr. Aján Tamás főtitkárnak a korábbi együttműködésért.

AD100030

A csapatkategória győztese, a vb-aranyérmes U18-as férfi vízilabda-válogatott és dr. Bartha Csaba.

Kelemen Adam

Dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója arról beszélt, hogy ezek közül a fiatal tehetségek közül kerülnek ki az ifjúsági olimpiai multisportesemények magyar résztvevői, majd az olimpikonok is, ezért most egyszerre ünnepelhették a jelen, a múlt és a jövő sportolóit. Köszönetet mondott a kormánynak, a szövetségeknek, a kluboknak, műhelyeknek, az önkormányzatoknak, támogatóknak, a szakmai és egészségügyi háttérnek, a médiának – és külön tisztelettel a szülőknek. Méltatta a közelmúlt EYOF-sikereit, melyek „megmutatták a magyar utánpótlás erejét”.

„Aktív szereplőként vagy gondos gazdaként a Magyar Olimpiai Bizottság mindig is a program mellé állt, kezdetektől ott voltunk a gálákon is. Számíthattok ránk; a MOB egyik feladata, hogy minden tőle telhető segítséget megadjon a szövetségekkel való együttműködés jegyében az olimpiákra, olimpiai multisporteseményekre készülő sportolóknak” - mondta a sportvezető. „Héraklész a görög mitológiában az erőt, a hatalmas termetet testesíti meg. A magyar sport jövőjének ti vagytok az ereje” - fogalmazott dr. Bartha Csaba.

AD200220
Kelemen Adam

Az egyéni sportágak női csapat kategóriájában négyes megosztott első helyet hirdettek az 500 méteren ifjúsági világbajnok női kajak négyes (Kiskó Réka, Nemes Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka és Szegedi Angelina Judit), az 500 méteren ifjúsági világbajnoki aranyérmes kenupáros (Kiss Ágnes Anna és Molnár Csepke), a junior Európa-bajnok női öttusacsapat (Bauer Blanka, Erdős Rita és Eszes Noémi), valamint az ifjúsági úszó világbajnokságon 4x100 és 4x200 méteren győztes női gyorsváltó (Ábrahám Lilla Minna, Gyurinovics Lili, Molnár Dóra és Pádár Nikolett) között.

Az egyéni sportágak férfi csapat kategóriájának győztese az 500 méteren ifjúsági világbajnok és Eb-ezüstérmes férfi kajaknégyes (Hidvégi Hunor Tamás, Hidvégi Zalán Imre, Keller Gergő Zoltán és Ozsgyáni Bence Alex) lett.
Az egyéni sportágak mix csapat kategóriájában is megosztott első helyet adtak ki. Az egyik díjazott az ifjúsági vb-n 500 méteren aranyérmes kajakpáros (Tölgyesi Flóra és Kollek Bálint), a másik pedig az ifjúsági úszó vb-n első helyezett 4x100 méteres mix gyorsváltó (Ábrahám Lilla Minna, Gyurinovics Lili, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Bóna Benedek, Magda Boldizsár és Mészáros Dániel) lett.

AD100393

A 2022-es Héraklész-díjazottak és a díjátadók.

Kelemen Adam

A 2022 legjobb csapata címet a klasszikus csapatsport kategóriában a világbajnok U16-os női-, illetve a szintén vb-aranyérmes U18-as férfi vízilabda-válogatott érdemelte ki.

A Héraklész Program díjazottja volt korábban többek mellett Hosszú Katinka, Kozák Danuta, Szilágyi Áron, Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Lőrincz Tamás, Cseh László, Péni István, Milák Kristóf, Kovács Sarolta, Bodonyi Dóra, Siklósi Gergely, Pusztai Liza, Márton Anna, Halász Bence, Tóth Krisztián, Kopasz Bálint, Kárász Anna, vagy éppen Özbas Szofi.

AD200936

Dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet egykori vezetője, a MOB korábbi alelnöke és Darnyi Tamás, négyszeres olimpiai bajnok úszó.

Kelemen Adam

(MTI, MOB; nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd; fotók: Sportállamtitkárság felvételei)