Innovacios konf mob

A MOB elnöke fővédnökként köszöntötte a TF innovációs konferenciáját

2023. 10. 02.
Megosztás

Szerdától péntekig hatodik alkalommal rendezik meg a Sport és Innováció Konferenciát, amelynek a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) ad otthont. A konferencia szakmai partnere a MOB, fővédnöke Gyulay Zsolt, a MOB elnöke.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Mocsai Lajos, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a konferencia megrendezésében a kezdetektől partnerük a NEKA, de a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) idén kezdődik a kapcsolatuk. Kiemelte, hogy a TF egyik feladata az élsport támogatása, a konferencia mottója pedig „Az edzők képzésének innovatív módszerei".

20231002 021 tf kettos karrier sajtaj
MOB-Média/Szalmás Péter

„Abban hiszünk, hogy az edzői szakmát csak a legjobbaktól tanulhatják meg a hallgatók" – hangsúlyozta Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora. Kiemelte, hogy a Csörsz utcai Koltai Jenő sportkomplexum átadásával az élsport is visszatért a TF-re. A konferenciáról elmondta, hogy több mint harminc kiállító lesz jelen az aulában és az egyetem más részein, kerekasztal-beszélgetések és három plenáris előadás is szerepel a programban, az egyik előadó Kemény Dénes, a Mesteredzői Kollégium elnöke, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány lesz. A TF korábbi hallgatói szintén az előadók között lesznek, például Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, és megrendezik a sportszakos hallgatók országos találkozóját is.

20231002 018 tf kettos karrier sajtaj
MOB-Média/Szalmás Péter

Gyulay Zsolt MOB-elnök, az esemény fővédnöke hangsúlyozta, hogy a MOB és a TF együttműködése mindig fontos volt, évtizedekre nyúlik vissza, „a MOB-nak érdeke egy az erős TF”. Emlékeztetett, hogy az ötkarikás szervezet és a sportszakemberképző felsőoktatási intézmény között számos kötődés van. „96 olimpiai bajnok végzett a TF-en; 1991-ben a TF MOB-érdemérmet kapott, az egyetem díszdoktora volt J. A. Samaranch NOB-elnök, az egyetem parkjában az olimpiai mozgalom kiemelkedő alakjainak emlékét szobor őrzi, ilyen például a Couberten-szobor, a Csanádi-emlékmű, az olimpiai mozgalom kiemelkedő szakemberei, akik a TF-hez is kötődtek, többek közt Balczó András, Németh Angéla, Ormai László, Pézsa Tibor, a TF szakemberei az évtizedek során erősítették a MOB közgyűlését, akár elnökségét, és különböző szakterületeken annak bizottságait is, mint többek mellett Istvánfi Csaba rektor, Frenkl Róbert tanszékvezető, Szabó Tamás egyetemi magántanár, MOB-alelnök, a MOB sportszakmai bizottsága épp most alakult át sportszakmai és sporttudományi bizottsággá, újabb szakemberek bevonásával, ennek vezetője dr. Sós Csaba; fontosak a sporttudományi újdonságok, innovatív megoldások, itt képzik a jövő szakembereit, majd ezek a szakemberek képzik a jövő olimpikonjait, ez fontos a MOB-nak, és nem utolsó sorban gratulálunk a dr. Koltai Jenő Sportközponthoz, ami az atlétikai vb gyakorlópályája is volt, komoly elismerést váltott ki, sokan olimpiai színvonalúnak minősítették” – sorolta Gyulay Zsolt.

20231002 027 tf kettos karrier sajtaj
MOB-Média/Szalmás Péter

„Sajnos, az élsportolók az aktív pályafutás közben lelkileg nem készülnek fel a civil élet kihívásaira, sokan kiégnek, csalódottak lesznek, nem válnak a társadalom hasznos tagjaivá. Fontos a tanulás és a sport, ezért hoztuk létre a Kettős karrier programot" – jelentette be a MOB elnöke, majd Fábián László MOB-főtitkár ismertette a főbb elemeket.

„Sok sportolót veszítünk el a pályafutásuk után. A Kettőskarrier-program egyénre szabottan nyújt segítséget, összeegyeztethetővé teszi a tanulást és a sportot, így a versenyzők a pályafutásuk után a civil életben is megtalálják a helyüket" – fogalmazott. Megemlítette, hogy a programot pszichológus és pszichiáter is segíti, igénybe veszik a sporttudomány vívmányait, támogatják a nyelvtanulást. Több mint húsz egyetemmel van már megállapodásuk, de más oktatási intézményeket és vállalatokat is szeretnének bevonni a programba. "A legfőbb partnereink a sportszövetségek, általuk szeretnénk eljutni a sportolókhoz" – mondta Fábián László.

20231002 034 tf kettos karrier sajtaj
MOB-Média/Szalmás Péter

Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője kiemelte, hogy akadémiájukon az edzőkkel is foglalkoznak pszichológusok, hiszen az edzők találkoznak közvetlenül a sportolókkal. Jelezte, hogy az első előadást édesapja, Mocsai Lajos, volt kézilabda sikeredző és szövetségi kapitány tartja majd.

A konferenciának negyedik alkalommal lesz kísérő programja a Németh Ferenc sportfotós munkásságát felidéző kiállítás, amit a tíz éve elhunyt fotós fia, Péter nyitott meg.

Az esemény ideje alatt tekinthetjük meg a Németh Ferenc-fotókiállítást, amelynek középpontjában a kettős karrier áll.

20231002 024 tf kettos karrier sajtaj
MOB-Média/Szalmás Péter

A TF-en október 5-én, csütörtökön Gyulay Zsolt olimpiai és világbajnok kajakozó, Magyar Érdemrend parancsnoki kereszttel kitüntetett sportvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora mond nyitóbeszédet.

Az Athén teremben a plenáris előadások között hallgathatjuk meg Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedzőt, Frank Dicket, a Nemzetközi Atlétikaiedző-akadémia és az Atlétikai Edzők Európai Szövetségének elnökét, valamint Csépe Valériát, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnökét.

20231002 022 tf kettos karrier sajtaj
MOB-Média/Szalmás Péter

Délután szekciókkal folytatódik a rendezvény: a MOB a kettős karrierről, a TF neves oktatói az egyetem innovátorairól, többek között Iglói Mihályról beszélnek. A kerekasztal-beszélgetések során terítékre kerül a hazai edzőképzés, a parasportedzők helyzete, a sport és mentorálás, mint a nők vezetővé válásának sikertényezői, illetve a genetika és a sport kapcsolata.