Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hétfőn a Sportkórházban (OSEI) meglátogatta Jászapáti Petra olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázót.
A sportvezetőt a látogatásra elkísérte dr. Tállay András keretorvos, a MOB orvosi Bizottságának elnöke, dr. Téglásy György vezető főorvos, a Válogatott Kereteket Ellátó Szervezet igazgatója és Bacskai Kata gyógytornász.
Jászapáti Petrát a megújult keretorvosi rendszer keretében az Országos Sportegészségügyi Intézetben (OSEI, Sportkórház) műtötte meg dr. Tállay András sportsebész.
Gyulay Zsolt a Nemzeti Sportnak elárulta, miért tartotta fontosnak, hogy Jászapáti Petrát meglátogassa: „Egy sportoló, ha ilyen lehetőség előtt áll, hogy olimpián indulhasson, ráadásul éremeséllyel, ám egy sérülés meghiúsítja az álmát, nagyon szomorú. Ugyanakkor azt gondolom, Petra még fiatal, van, lesz esélye a visszatérésre. Emellett van köztünk egyfajta sorsközösség is, mert neki is a rotárköpenye szakadt el februárban a vállában, s amikor azzal műtötték, felhívtam, hogy nekem is volt hasonló sérülésem. Akkor arról nem volt szó, hogy utána »elszakítja« a térdszalagját is… Nagyon sajnálom, hogy így történt, szurkolok neki, hogy visszatérjen. Ez a látogatás is meggyőzött arról, hogy erre minden remény megvan, nagyon koncentráltan végzi a feladatokat itt, bár ő versenyzőként is ilyen fegyelmezett volt mindig. Úgy vélem, ha ilyen elszántan dolgozik ezután is, s lelkileg is feldolgozza a vele történteket, látjuk még őt a jégen.”
A Magyar Olimpiai Bizottság a műtét után – két hónapra – Game Ready-készülékkel segítette Petrát a gyorsabb rehabilitáció érdekében.
A MOB elnökétől a sportoló a jókívánságok mellett egy kis ajándékcsomagot is kapott.