Bő egy hét múlva, jövő szerdán indul útnak a magyar küldöttség Tokióba, az 1964-es nyári olimpia ötvenéves évfordulójára szervezett emléktúrára.
A kedden megtartott utolsó csapatgyűlésen a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt jó utat kívánt a delegáció tagjainak, a ’64-es olimpiai érmeseknek és a kísérőknek.
„A Magyar Olimpiai Bizottság fontosnak tartja, hogy méltó módon megemlékezzen a múlt sikereiről, illetve a siker letéteményesiről, ennek jegyében rendezünk emléktúrát az ötvenéves olimpiai évfordulóra immár ötödik alkalommal” – fogalmazott a MOB első embere.
„Büszkén mondhatjuk, hogy ilyen emléktúrát először mi, magyarok szerveztünk, majd idővel más nemzetek példát vettek rólunk, ezúttal is mintegy ötven ország képviselői lesznek jelen Tokióban.”
A hivatalos programokon Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja is részt vesz, eleget téve a japán kormány felkérésének.
„Nagy lesz a felhajtás, a japánok nagyon büszkék a ’64-es olimpiára, valamint arra is, hogy hat év múlva szintén ők adnak otthont a játékoknak” – húzta alá a sportdiplomata, aki az esemény alkalmából több japán egyetemen is előadást tart majd.
Bodnár András, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság elnöke, az emléktúra egyik főszervezője biztosra veszi, hogy valamennyi résztvevő óriási élményekkel fog gazdagodni.
„Sokan sajnos már nem lehetnek köztünk a ’64-es bajnokok közül, akik viszont velünk tartanak Tokióba, azok a helyszínen élhetik át újra a korábbi sikereket, amit személy szerint én is nagyon várok” – mondta Tokió olimpiai bajnok vízilabdázója, aki úszásban is megmérette magát a japán fővárosban.
A csapatfogadáson részt vett Kato Kikuko, a budapesti japán nagykövetség ideiglenes ügyvivője, és kifejezte reményét, hogy hat év múlva ugyancsak népes magyar delegáció utazhat el a felkelő nap országába.
„Hat év múlva ismét olimpiát rendezünk, már nagyon készülünk rá. Reményeim szerint a magyar küldöttség jó benyomást szerez Tokióról, ahol, bízom benne, 2020-ban is számos magyar sportsikernek örülhetnek” – tette hozzá.
(czo, fotó: MOB/Szalmás Péter)