„A Nemzeti Versenysport Szövetség számíthat a MOB együttműködésére!”

„A Nemzeti Versenysport Szövetség számíthat a MOB együttműködésére!”

2019. 02. 07.
Megosztás


A 2018-as esztendőt értékelte, az olimpia programjában nem szereplő sportágak legjobbjait díjazta csütörtök délután a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A tavaly nyújtott teljesítményeik alapján 36 sportági szövetség 49 kiválósága kapott elismerést.Az ünnepségen Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében kijelentette: az NVESZ mindíg számíthat a MOB együttműködésére, támogatására.

A „nem olimpiai sportágak” legjobbjait előző évi teljesítményük alapján negyedik alkalommal ismerték el. Idén az NVESZ 53 tagszervezetének legjobbjait díjazták a szövetségek jelölései alapján férfi, női és csapat kategóriákban, a világ- és Európa-bajnokságokon elért 1-3. helyezések alapján. „A Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó sportágak klasszisainak 2018-as világ- és Európa-bajnoki eredményei biztatóak a 2021-es Világjátékok (Birmingham, USA) kvalifikációs időszakának kezdete előtt” - írja közleményében a sportszervezet. Az NVESZ a riói olimpia után, az új törvényi szabályozást követően 2016 decemberében jött létre, az olimpián nem szereplő sportágak addig a MOB tagozati rendszerében működtek és kaptak állami támogatást.

Az eseményen Bóné Zoltán főtitkár felvezetése után az olimpikon tornász sportújságíró Csisztu Zsuzsa, a MOB tagja látta el a moderátori feladatokat.

Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelkedően sikeresnek nevezte a tavalyi esztendőt; az eredményesség mellett a versenyszervezésre is kitért, külön kihangsúlyozva a szegedi sárkányhajó világbajnokság színvonalas megrendezését, a nemzetközi szkander és kick-box-eseményeket.

Kulcsár Krisztián köszöntötte a Nemzeti Versenysport Szövetség „népes családját”, gratulált a közelmúlt sikereihez, egészen a wroclavi Világjátékokig visszamenően. Beszélt arról, hogy a két szervezet között kiváló a kapcsolat, aminek több oka is van. Az irodák egymás szomszédjai, zökkenőmentes az együttműködés. A szervezet elnöke dr. Mészáros János, a MOB tagja, a Jogi és Etikai Bizottság elnöke, aki az ötkarikás szervezet új alapszabályának is egyik megalkotója, mindemellett a karateszövetség első embere. A MOB elnöke kitért a két szervezet közötti sportági átjárhatóságra is, a „szövetségek közös metszetére”, az „olimpiai előszobára” is.

Dr. Mészáros János NVESZ-elnök azt emelte ki, a magyar sport egyre erősebb, s ez az erő és egység az eredményekben is visszaigazolódik. „Elégedettek lehetünk a 2018-as évvel, s 2019-et is biztatónak látom." Köszönetet mondott a köztestületeknek az együttműködésért, támogatásért a MOB mellett a Sportért Felelős Államtitkárságnak, a Magyar Edzők Társaságának, a Testnevelési Egyetemnek, a Magyar Antidopping Csoportnak, a Sportkórháznak, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnek. Kiemelte: tavaly több mint 10 hazai verseny megrendezéséhez járult hozzá az állami sportvezetés.

Az NVESZ elnöke köszöntötte dr. Magyar Zoltánt, a nemzet Sportolóját, a Magyar Torna Szövetség első emberét, akinek a sportágát példaként hozta fel: jól megfér egymás mellett szövetségen belül is az olimpiai és a nem olimpiai szakág. Megjegyezte: a minszki Európa Játékokra már kvalifikáltak magyar aerobikosok. A sportvezető azt mondta, a NOB elismerését jelzi, hogy a wroclawi Világjátékokat a nemzetközi ötkarikás szervezet elnöke, Thomas Bach személyesen nyitotta meg.

A sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke és Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke vehette át. Külön elismerésben részesült Juhász Erika, a MOB gazdasági vezetője, aki a Nomád Világjátékok alkalmával nyújtott jelentős segítséget az NVESZ számára, valamint a versenysportszövetség munkatársai: Siposné Csongrádi Ágnes, Holló Viktória és Faragó Dóra.

2018 legjobbjai a szövetségek jelölései alapján:
Magyar Bowling és Teke Szövetség: Méhész Anita
Magyar Búvár Szakszövetség: Senánszky Petra
Magyar Darts Szövetség: Csombok Krisztina
Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség: a férfi 4x50 m-es akadályúszás-váltó (Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor, Keresztes Mátyás)
Magyar Erőemelő Szövetség: Szabó Ágnes
Magyar Fallabda Szövetség: a férfi válogatott (Krajcsák Márk, Farkas Balázs, Sebők Benedek, Hoffmann Péter, Török András, Kamocsai Bendegúz)
Magyar Gószövetség: Pocsai Rita
Magyar Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség: a junior lányváltó (Mercs Abigél, Bíró Hanna, Sajgó Anna)
Magyar Hullámlovas és Kitesruf Sportági Szakszövetség: Hasulyo Dániel
Magyar Íjász Szövetség: Gondán György
Magyar Jet-ski Szövetség: Szabó Barnabás
Magyar Kajak-kenu Szövetség: Kiszli Vanda, Boros Adrián, a Kolozsváriné Csay Renáta - Czéllai-Vörös Zsófia páros
Magyar Karate Szakszövetség: Hárspataki Károly Gábor
Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: Budavári Anita, Farkas Bálint
Magyar Kézilabda Szövetség: a férfi strandkézilabda-válogatott
Magyar Kick-box Szövetség: Busa Andrea, Veres Roland
Magyar Kutyasport Szövetség: Köffer Kitti, Rosner Gábor
Magyar Lábtenisz Szövetség: a női válogatott (Aszódi Diána, Gyenes Bernadett, Pats Enikő, Vadász Bianka)
Magyar Modellező Szövetség: Szvacsek Ferenc egyéniben, valamint a Szvacsek Ferenc, Elekes Imre, Csoma György csapat
Magyar Motorcsónak Szövetség: Bodor Péter
Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség: Spéth Norbert
Magyar Nanbudo Szövetség: Drabon Zsófi Sándor Előd
Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: Scuderia Coppa Amici
Magyar Országos Horgász Szövetség: Czakó János, valamint a veterán válogatott (Czakó János, Jónás György, Pausits Imre, Varga József, Zsíros András)
Magyar Rádióamatőr Szövetség: Lászlóné Hornyai Piroska, Moravszki János
Magyar Repülő Szövetség: Tóth Ferenc
Magyar Sárkányhajó Szövetség: Premier női csapat, Premier férfi csapat
Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség: Tóth Anett, Tóth Zoltán
Magyar Sumo Szakszövetség: Szilágyi Erik
Magyar Szkander Szövetség: Kőváriné Ivánfi Brigitta
Magyar Tájékozódási Futó Szövetség: Weiler Virág
Magyar TáncSport Szakszövetség: a The Szupergirls felnőtt női nagyformáció
Magyar Testépítő és Fitness Szövetség: Szabó Nikolett
Magyar Torna Szövetség: Mazács Fanni, Bali Dániel
Magyar Tradicionális Kung-fu és Wushu Szakszövetség: Kövér Kristóf
Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség: Németh Gábor

(MOB-NVESZ, fotó: MOB/Szalmás Péter)