vilagjatekok2025_1

A MOB is köszönti a Világjátékokra utazó magyar küldöttséget

2025. 07. 18.
Megosztás

A Nemzeti Versenysport Szövetségnek (NVSZ) a budapesti Danubius Hotel Héliában csütörtök délután tartott ünnepségén elhangzott, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) védnöksége alatt 12. alkalommal megrendezésre kerülő multisporteseményen 110 országból több mint négyezer sportoló vesz majd részt, akik 34 sportágban mérhetik össze tudásukat Szecsuán tartomány fővárosában.

vilagjatekok2025_2
MOB-Média/Szalmás Péter

Fábián László MOB-főtitkár a Világjátékok multisport jellegét emelte ki, hiszen – mint emlékeztetett rá – ez egy olyan ritka alkalom, amikor több sportág képviselői együtt versenyeznek.

„A magyar sport jövője szempontjából kiemelt szerepe van a Világjátékokon szereplő sportágaknak és a további nem olimpiai sportágaknak" – emelte ki Schmidt Ádám sportért felelő államtitkár a kínai Csengtuban augusztus 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokra utazó magyar csapat fogadalomtételén.

vilagjatekok2025_3
MOB-Média/Szalmás Péter

„A sportban szeretjük magasra tenni a lécet, a Világjátékokon is egyre sokrétűbb feladatok várnak a résztvevőkre. A sikerhez a sportolók és az edzők kemény és kitartó munkája mellett szükség van a családokra és a barátokra is, ezért nekik is megköszönöm az áldozatot" – mondta Schmidt Ádám, majd hangsúlyozta, hogy a Világjátékokon szereplő sportágak és versenyek nem csak a megszerezhető érmek miatt fontosak.

„A magyar sport jövője szempontjából kiemelt szerepe van a Világjátékokon szereplő sportágaknak és a további nem olimpiai sportágaknak, ezért is támogatjuk kiemelten ezeknek a szövetségeit is" – mondta, majd kéréssel fordult a sportolókhoz: "segítsétek egymást, legyetek együtt mindig, nem csak az örömteli pillanatokban".

vilagjatekok2025_4
MOB-Média/Szalmás Péter

Mészáros János, az NVSZ elnöke felidézte a Világjátékok történetét: míg 1981-ben 15 sportág, ma már 34 szerepel a programban, Magyarország pedig 1985 óta vesz részt az eseményen. A sportvezető megköszönte az állam segítségét és a további támogatásokat, melyeknek köszönhetően a magyar versenyzők fel tudtak készülni, és ott lehetnek a Világjátékokon. Emlékeztetett arra, hogy legutóbb 27 éremmel (11 arany, 7 ezüst, 9 bronz) az éremtáblázat hatodik helyén végzett a küldöttség, és hozzátette: most is nagy teljesítmény lenne, ha a 110 ország közül az első tízben zárna a csapat.

Az ünnepségen az eskü szövegét Kiszli Vanda Világjátékok-győztes maratoni kajakos és Hárspataki Gábor olimpiai bronzérmes karatés mondta el.

Az eseményen a résztvevők ízelítőt kaptak a kínai kultúrából dobos és botos produkciók formájában.

vilagjatekok2025_5
MOB-Média/Szalmás Péter

A Világjátékokon négyévente, a nyári olimpiai játékokat követő években, az olimpiai programban nem szereplő sportágak legkiválóbb sportolói küzdenek a helyezésekért. Az eseménynek először ad otthont Kína.

A magyar színeket 19 sportágban 72 sportoló képviseli, a teljes delegáció 180 tagú.

vilagjatekok2025_6
MOB-Média/Szalmás Péter

A magyar versenyzők az eddigi Világjátékokon 28 arany-, 21 ezüst-és 33 bronzérmet szereztek.