A női röplabda válogatott 28 év után ismét kijutott az EB-re

A női röplabda válogatott 28 év után ismét kijutott az EB-re

2014. 06. 01.
Megosztás

Megnyerte utolsó mérkőzését, így biztosan továbbjutott a magyar női röplabda-válogatott az izraeli Netanyában zajló Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink Svédországot győzték le 3:0-ra. 28 év után lányaink kijutottak a jövő évi Európa-bajnokságra!

Az izraeliek elleni vereséget követően Jan de Brandt szövetségi kapitány úgy ítélte meg, hogy többet használ a csapatnak vasárnap délelőtt egy kis séta, mint egy újabb kiadós edzés. Szó, ami szó, míg a franciák elleni meccset követően búskomorságba esett a társaság, addig a második vereség után mintha egy óriási kő esett volna le a mieinkről, sokkal felszabadultabban készültek a svédek ellen.

Mintha az esélyesség terhétől szabadultak volna meg. A lányok nevetgélve fotózkodtak a tengerparton, s a szövetség elnöke, Poór Csaba, valamint a főtitkár Ludvig Zsolt meghívásának eleget téve, jókedvűen kávéztak a strand büféjében.

Csak az okozott némi ürömöt, hogy a reggeli után Horváth Dóra térde némileg felmondta a szolgálatot, nem is tudott a többiekkel tartani a sétára, sőt a játékot sem tudta vállalni a svédek ellen.

A mieink szeme előtt azonban ezt követően már csak egy cél lebegett: 3:0-ra legyőzni az eddig pont nélküli svédeket. Ez esetben ugyanis mindenképpen továbbjutnak a mieink, már csak az a kérdés, hogy hányadik helyen, de ez már a mieink meccsét követő izraeli–francia találkozó eredményén múlik.

Jól kezdtek a mieink, azonnal három pontot csináltak, s bár vissza-visszazárkóztak a svédek, rendszerint a mieink magabiztos előnnyel vezettek, köszönhetően elsősorban centereink hatékony munkájának. Tíz játszmalabdánkból végül a másodikat Pallag Ágnes révén értékesítettük is (25:15).

A második játszma álomszerűen kezdődött, hiszen a mieink gyorsan megléptek öt ponttal, de aztán megint jött gyorsan a felzárkózás. Ettől függetlenül a mieink aztán a játszma közepén tartották három-négy pontos előnyüket, a végén pedig hét játszmalabdából a másodikat ütötte be kíméletlenül Sándor Renáta (25:18).

A harmadik játszmában 3:2-nél vezettek a meccsen másodszor a svédek (először még a másodikban 1:0-ra), de aztán sorozatban négy pontot csináltak a mieink – Pallag két ászt is nyitott –, de 9:9-nél megint egyenlő volt az állás. Szerencsére ezután megint sikerült meglépni, és a második technikai szünetben 16:12-re vezetett a csapat. A különbség a végén sem változott, így négy meccslabdánk volt, s megint Sándor Renáta bombája zárta a szettet, s egyben a játszmát is (25:20).

Az elsődleges cél tehát teljesítve, azaz a továbbjutás már megvan, most már csak a franciáknak kell szurkolnunk, hogy kikaparják nekünk a gesztenyét. És sikerült, mert a gallok 3:0-ra verték az izraelieket, így csoportgyőztes és 28 év után újra Eb-résztvevő a magyar női válogatott!

Magyarország–Svédország 3:0 (15, 18, 20), Netanya, 50 néző. Vezette: Altiparmak (török), Zulfugarov (azeri).
Magyarország: Tálas 2, Vacsi 9, Dobi 8, Liliom 5, Sándor 17, Pallag 10. Cs: Lévai (liberó), Szombathelyi
Svédország: Harlin 2, Rejzovic 3, Wasserfaller, Jacobsson 9, I. Haak 9, A. Lazic 3. Cs: Edberg Vieira (liberó), R. Lazic 1, Sjöberg 1, Rix, Lundvall

Jan de Brandt:
Nagyon nagy szükségünk volt a győzelemre, meg kellett nyernünk ezt a meccset 3:0-ra. De a szükség és az akarás között óriási nagy a különbség. Az első két játszmában domináltunk a meccsen, s vezettünk a harmadikban is, de ekkor nagyon sokat hibáztunk is. Szerencsére az ellenfél is megtette ugyanezt, így végül sikerült kiharcolnunk a győzelmet.

Tina Celinder-Nygren:
Gratulálok a magyar csapatnak, de a sajátomnak is. Fiatal csapatom jelenleg ennyire képes, de leszünk mi ennél sokkal jobbak is.

Tálas Zsuzsanna:
Ahogy Jan is mondta: vannak meccsek, amit meg akar nyerni és van, amit meg kell nyerni a csapatnak és ez a mai az utóbbiba tartozott. Mindenki utolsó csepp „vérét”, energiáját mozgósította, de nincs mit magyarázni, továbbjutók vagyunk, már csak az a kérdés hogy hányadik helyen...”

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 12 pont (14:8), 2. Franciaország 12 (12:7), 3. Izrael 12 (13:9), 4. Svédország 0 (3:18)

(Forrás: hunvolley.hu)