„Amit 2017 nyarán Győr megvalósított, az örök emléket hagyott a nemzetközi olimpiai mozgalomban"

„Amit 2017 nyarán Győr megvalósított, az örök emléket hagyott a nemzetközi olimpiai mozgalomban"

2019. 02. 19.
Megosztás


Második alkalommal rendezték február 16-án a Győri Sportbált, melyen Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte a város sportját, méltatta az eredményeket, az infrastruktúra-fejlesztéseket, Borkai Zsolt polgármester - korábbi MOB-elnök - és az önkormányzat munkáját.

A város világhírű sportolói, köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, Bajnokok Ligája-győztesek, valamint Győr város sportszerető, színvonalas szórakozásra vágyó polgárai adtak egymásnak randevút a felejthetetlen eseményen - írja a gyorplusz.hu.

A győri önkormányzat tavaly hagyományteremtő céllal indította útjára a Győri Sportbált, hogy legyen egy este, ahol a sikeres, hazai vagy akár nemzetközi szinten is elismert sportolókat ünnepelhetik az egybegyűltek, de további célja a rendezvénynek az is, hogy tisztelegjenek mindazok előtt, akik munkájukkal, tehetségükkel sokat tesznek Győr városáért és sportjáért. Az olimpiai bajnok tornász Borkai Zsolt a bál fővédnökeként, Győr polgármestereként és a kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó Kulcsár Krisztián, a MOB elnökeként köszöntötte a közönséget.

„Öröm és megtiszteltetés nekem, hogy ma itt állhatok, és ezt megköszönöm Borkai Zsolt barátomnak, Győr Megyei Jogú Város polgármesterének, aki ma vendéglátónk, házigazdánk mondta a MOB első embere. A megtiszteltetés mellett a szívemben öröm van, ennek kettő oka van: ami miatt itt vagyunk és a helyszín. Az apropó nem más – és nincs ennél felemelőbb –, mint megemlékezni a nagyszerű eredményekről, újra átélni azokat, és találkozni a példaképeinkkel. A másik a helyszín. Azon gondolkoztam, vajon van-e város Magyarországon, ami többet ad, aminek nagyobb a hozzáadott értéke a magyar sporthoz, mint Győrnek. Nem igen gondolom, hogy lenne. Győr ma a fellegvára a hagyományos magyar sportágak közül a kézilabdának, az úszásnak, a tornának, a judónak, a kajak-kenunak, és az eredmények azt mutatják, az élő sportban Győr élen jár. Élen jár a sportinfrastruktúrában is. Az Audi Aréna, vagy ez a csodálatos sportpark, amely az EYOF-ra épült, egészen kivételes és talán a világon is párját ritkítja. És végül, de nem utolsó sorban az események, amelyek megrendezésével Győr hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország hírneve a sport tekintetében nemzetközileg szárnyaljon. Csak, hogy a legutóbbi eseményeket említsem: sportlövő Eb, ifjúsági atlétikai világbajnokság, a Polyák Imre Birkózó Magyar Nagydíj, és talán, ami a legfontosabb: a nyári EYOF. Ennek kapcsán mind a mai napig, ha valakivel beszélgetek külföldön, akkor azonnal előjön ennek az EYOF-nak a sikere, és elmondom, hogy ez Borkai Zsolt itteni csapatának és a MOB-nak a közös eredménye. Az az esemény, amit 2017 nyarán Győr megvalósított, az örök emléket hagyott a nemzetközi olimpiai mozgalomban. És, hogyha már az EYOF-ról beszélünk, akkor az olimpiai bizottság elnökeként hadd mondjak annyi aktualitást, hogy most ért véget a téli EYOF Szarajevóban, nagyon szép eredménnyel: hat érmet nyertünk, három aranyat és három bronzot. És, ha már aktualitás, akkor hadd legyek az első, aki gratulál a győri női kézilabdacsapatnak, az Audi ETO KC-nak, hogy a sportújságírók szavazatai alapján az év csapata címet ismét elnyerték.”

A sportbálon részt vett többek mellett az olimpiai bajnok tornász Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, a tornaszövetség elnöke, a MOB elnökségének tagja is (a képen Altorjai Sándor, a tornaszövetség főtitkára).

Az eseményről bővebb beszámoló és a díjazottak felsorolása a Győrplusz oldalán olvasható.

(MOB, Győrplusz, fotó: Marcali Gábor és O. Jakócs Péter)