Újvárosi röplabdássiker „A hónap műhelye”-díj májusi kiírásában

Átvette a Szombathelyi Dobó SE a „Hónap műhelye” díjat

2013. 08. 27.
Megosztás

Ünnepélyes keretek közt vette át a Szombathelyi Dobó SE a MOB, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Decathlon sportszeráruházlánc által alapított „Hónap műhelye” díjat kedden délelőtt a MOB székházában.

Az atlétika a kajak-kenu, gyorskorcsolya, birkózás, kézilabda, röplabda és úszás után került hetedikként a díjazott sportágak közé.

„Májusban és júniusban is a jelöltek közt volt a szombathelyi klub, s igaz, a közönségszavazást a KSI öttusázói nyerték, a szakmai kuratórium döntése értelmében azonban a dobóatléták nyerték az összesítést” – mondta Bruckner Gábor, az Utánpótlássport.hu kiadóvezetője.

Tóth József, a MOB Utánpótlásosztályának vezetője hozzátette, a hónapok során, júliusra robbanásszerű eredmények jöttek a hazai utánpótláskorú sportolók nemzetközi eredményeinek tekintetében, a csodálatos eredményhalmaz pedig objektív elbírálást kíván. Ehhez többek közt a klub versenyzője, Halász Bence két EYOF-aranyérme is hozzájárult.

„Változatos a paletta! Újabb sportág, újabb város került fel a támogatottjaink térképére. Az elmúlt öt évben az atlétika, a futás lett a legdinamikusabban fejlődő sportág a sportszereladások tekintetében” – fogalmazott Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezetője, aki maga is Szombathely környékén élte gyermekéveit, ismerkedett a sportágakkal.

Ez alkalommal fordult elő először, hogy a díjazott sportág szövetségének elnöke és főtitkára is jelen volt az eseményen. Gyulai Miklós, megköszönte a támogatást, majd elmondta, fél évvel ezelőtt koncepcióváltás történt a szövetségben. „Felmértük, hogy az utánpótlással kiemelten kell foglalkoznunk. A magyar atlétikában a dobó szakág viszi a prímet. Ahol teljesítmény van, azt mi jobban támogatjuk. Mindenképp meg kell említeni Németh Pali bácsi nevét, fiai, Zsolt és László az ő szellemi örökségét viszik tovább.” A szövetség elnöke párhuzamot volt e téren önmaga és főtitkár testvére, Márton, illetve a Németh-fivérek között – visszaemlékezve édesapjukra, Gyulai Istvánra, aki rengeteget tett a hazai és nemzetközi atlétikáért.

Németh Zsolt a köszöntések után bemutatta azokat a sportolókat, akik a szombathelyi műhelyben, júliusi teljesítményükkel kivívták az elismerést. A donyecki ifjúsági világbajnokságon kalapácsvetésben Gyurátz Réka arany-, Völgyi Helga ezüstérmet szerzett, a fiúk mezőnyében Halász Bence kalapácsvetésben hetedik, diszkoszvetésben nyolcadik lett. Az olaszországi Rietiben rendezett junior Eb-n szintén kalapácsvetésben remekeltek a szombathelyiek: Gyurátz másodikként, Banga Beatrix harmadikként, Völgyi nyolcadikként végzett. A hollandiai Utrechtben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Halász Bence megnyerte a kalapács- és a diszkoszvetést is.

Németh Zsolt köszönetet mondott testvérének, Lászlónak is. "Egyikünk mindíg továbblendíti a csapatot, ha szükség van rá. Édesapánk örökségét az ő elvei szerint visszük tovább. Mind emellett megköszönöm a MOB-nak és a szövetségnek a támogatását, hogy eljuthattunk a világversenyekre, felkészülési viadalokra, edzőtáborokba - ez mind-mind hozzásegített a sikerhez. Az pedig, hogy egy klubból három lány Európa legjobb nyolc versenyzője között legyen - mindenképp bravúr!" - emelte ki az edző.

"Jó bogyótekerő leszel" - mondta egyszer Laci bácsi. Mindkét edzőmmel egy utcában lakom, így egyértelmű volt a sportágválasztás. Két éves korom óta ismernek, szinte előttük nőttem fel. Pár kilót kell még felszednem, hogy versenysúlyomnál legyek, és akkor még bármi is megtörténhet. A decathlonos támogatásból pedig csapatmelegítőre szavazok!" - mondta Völgyi Helga.

"Folyamatosan tanulok. Mindenkitől el lehet lesni valami apró technikai finomítást. Mi a siker titka? Rengeteget dolgozunk. Minden nap, mindent megteszünk az eredményekért. Én is a melegítőre voksolok!" - tette hozzá Gyurátz Réka.

"Az iskolában a testnevelés alkalmával az atlétikát megszerettem, megtetszett a súlylökés is. nem volt kérdés, hogy sportolóként a dobó szakágat válasszam. Hogy mire költeném a támogatást? Sportkocsira. Na jó, a sportruházat mindíg jól jön" - derült Banga Beatrix.

"Az EYOF-on nem tudtam több érmet szerezni, mert "csak" két számban lehetett indulni. A hagyományok nagyon erősek Szombathelyen, ez is lehet a siker titka. Ott van Pars Krisztián is, aki példaképként áll előttünk, vonzóvá tette számunkra a szakágat. Célom, hogy kijussak télen Brazíliába, a Gimnáziádéra, ahol győzni szeretnék! Én új dobócipőt vennék" - zárta Halász Bence.

A díjátadón elhangzott, a közelmúltban elindult a Nemzeti Edzőprogram, mely az utánpótlás-nevelésre is kiterjed.

Bruckner Gábor zárszavában hangsúlyozta, hogy az esztendő végén az "Év műhelye" díjat is odaítélik egy klubnak, az elismerés mellé 2 millió forint is jár majd - erre akár a szombathelyiek is esélyesek lehetnek...

(Fotó: Kovács Anikó/MOB)

Az Utánpótlássport.hu videója (készítette Szegő Tibor)