Átvették a britek az olimpiai lángot

Átvették a britek az olimpiai lángot

2012. 05. 19.
Megosztás

Brit tulajdonba került az olimpiai láng Athénban. A görögök a David Beckhammel kiegészült brit különítménynek adták át a nyári játékok szimbólumát, amelyet a labdarúgó visz át Nagy-Britanniába, ahol 70 napon át körbejárja az országot, mielőtt július 27-én az olimpia megnyitóünnepségén a világ szeme láttára meggyullad az olimpiai stadionban.

A lángot május 10-én Olümpiában keltették életre, onnan futottak át vele Athénba, ahol Pürrosz Dimasz görög súlyemelő és – a 2008-as pekingi olimpia jegyében – Li Ning kínai tornász segítségével adták át Anna hercegnőnek.
Az esőben megtartott ünnepélyes átadás kapcsán a görögök azzal viccelődtek, hogy már Athén is a londoni hangulatot idézte…

A 61 éves hercegnő mellett az ötkarikás jelképet pénteken Londonba vivő küldöttség tagja még többek között David Beckham futballsztár, Sebastian Coe, a szervezőbizottság (LOCOG) elnöke, Boris Johnson főpolgármester, valamint Hugh Robertson sport és olimpiai ügyekért felelős miniszter is.

A fáklya a British Airways aranyszínűre festett különgépén érkezik meg a szigetországba. A légitársaság tájékoztatása szerint a láng saját ülést kap a gép első sorában, és egy speciális tartály révén gondoskodnak arról, hogy ne sérüljenek a tűzvédelmi erőírások.

A láng egyhetes, csaknem 2900 kilométeres görögországi útja során negyven várost érintett, és 490-en vették kézbe. A szigetországban az első fáklyavivő Nagy-Britannia legsikeresebb olimpiai vitorlásversenyzője, a háromszoros aranyérmes Ben Ainslie lesz. A váltó szombaton indul Land's Endből, amely Anglia legdélnyugatibb pontja. Összesen 8000-en futnak majd a lánggal, amely 8000 mérföldnyi (12 875 km) utat tesz meg 70 nap alatt.

Brit körútja után a láng a július 27-i megnyitón lobban fel a londoni Olimpiai Stadionban.

II. Erzsébet királynő lánya – aki 1976-ban lovasként ott volt a montreali játékokon – csütörtökön egy tévéinterjúban kijelentette:
„Utálnék egy itthoni olimpián versenyezni. A hazai környezet nagy inspirációt, ugyanakkor komoly terhet is jelent, amit tovább fokoz az interneten látható óriási médiajelenlét.”

(Forrás: MTI)