Kovács Sarolta életében mondhatni most minden kerek. Eljegyzés, olimpiai bronz, gyermekáldás. Azonban az idáig vezető út nem volt zökkenőmentes, sok nehézséggel kellett szembenéznie Sacinak az elmúlt időszak alatt.
Létezik ennél tökéletesebb forgatókönyv?
Azért még ezt is tudom fokozni, a közeljövőben az esküvőnk is meg lesz tartva, a dátum egyelőre még titok a nagyközönség előtt, de annyit elárulhatok, hogy ezt is a 2021-es emlékek között fogjuk emlegetni. Amennyire nehezen indult számomra az év, nem gondoltam volna, hogy végül két nagy álmom is valóra fog válni. A tokiói nyári olimpián sikerült megszereznem a magyar női öttusa második egyéni olimpiai érmét, majd ezek után a civil életem is nagy fordulatot vett, most már több mint három hónapos kismama vagyok.
Azért az élet gördített eléd nehézségeket, kezdve az ötkarikás játékok elhalasztásával.
Engem is sokként ért, mint minden sportolót, napokig csak próbáltam feldolgozni az eseményeket. Szerencsére valami gyorsan átfordult bennem és onnantól egy feladatként tekintettem erre, amit meg kell ugranom. Tudtam, hogy mindenkinek ugyanolyan nehéz, és ha olimpiai érmet szeretnék, a lehető legjobban kell ebből kijönnöm. Úgy érzem, ez az időszak mentálisan megedzett. Szerencsére, mert az ezt követő nehézségek leküzdésében nagy szükségem volt erre a plusz képességre.
Majd ezek után, 4 hónappal az olimpia előtt megműtötték a térded…
Igen, ez a helyzet nem volt ismeretlen számomra, mert 2016 májusában, amikor egyéni világbajnok lettem, akkor is a verseny előtt két hónappal, márciusban operáltak meg. Így azt gondoltam, tudom mire vállalkozom. A beavatkozást követően a tervek szerint elkezdtem újra edzeni, de senkinek sem mertem szólni, hogy nagyon fáj a vádlim. Azt hittem, hogy vagy a gyógytornát vittem túlzásba, vagy edzésen túlerőltettem. De amikor már éjszaka sem tudtam aludni, akkor éreztem, hogy nagyobb a baj. Vérrög keletkezett a lábamban.
Az olimpiáig itt már alig volt három hónap hátra, nálad trombózist diagnosztizáltak. Hogy lehet innen eljutni egy bronzéremig? Hogy tudtál innen felállni?
Itt padlóra kerültem. Voltak olyan napok, amikor azt mondták, hogy nincs tovább, nemcsak az olimpiának mondhatok búcsút, hanem az egész pályafutásomnak is. Nem tudtam és nem is akartam ezt elfogadni. Szerencsémre, egy nagyon profi orvosi csapat vett kezelésbe a Semmelweis klinikán, akik reményt adtak, és ezzel újra felcsillant az olimpiai részvétel esélye.
Milyen feltételekkel kezdhettél el újra edzeni?
Folyamatos vizsgálatok alatt álltam és hetente állítottak a gyógyszereimen. A lovaglás szóba sem jöhetett, hiszen a vérhígító gyógyszerek miatt egy esetleges baleset következtében könnyen kialakulhatott volna egy belső vérzés. A másik kritikus pont a vívás volt. Természetes dolog, hogy egy-két lila folttal gazdagabb lesz az ember egy asszó után, és ebben a helyzetben ez még fájdalmasabb volt. A vívóruha amúgy sem egy könnyed, vékony viselet, de ebből is duplát használtam edzésre. Olykor egy vastag mesterplasztront is magamra vettem, mondanom sem kell, hogy a mozgást nem könnyítette meg… Sőt, ahogy abbamaradt a térdemmel a gyógytorna, visszatért a térdfájdalmam is. Ez megnehezítette az úszóedzéseimet, mert a bukófordulót nem tudtam rendesen csinálni a fájdalom miatt. Fejest sem mertem ugrani, leszámítva egy felkészülési versenyt a játékok előtt, hosszú időszak után az olimpián ugrottam először élesben.
Egy ilyen nehéz felkészülés után milyen elvárásokkal indultál ki Tokióba?
Bármennyi furán hangzik, de mindezek ellenére nagyon jó formában indultam el itthonról. Lelkileg sosem voltam ilyen erős, úgy éreztem minden összeállt. Ahogy közeledett az olimpia, olyan formát produkáltam az edzéseken, mint szezon elején. A lábam persze nem volt tökéletes, de ennek ellenére nagyon bizakodó voltam. A versenyen pedig, életemben először sikerült elérnem azt a nagybetűs “flow-élményt”, amiről sok sportoló beszél.
Számtalan világ- és Európa-bajnoki siker után már csak az ötkarikás érem hiányzott a repertoárodból.
Ez volt a harmadik olimpiám, tudtam, hogy most vagy soha, meg kell csinálnom. Teljesen máshogy telt a felkészülés, mint eddig bármikor. Értékeltem minden egyes edzést, amit meg tudtam csinálni, és végül teljesen összeállt a mozaik.
Akkor a Te estedben mondhatjuk, hogy utólag minden értelmet nyert?
Ez abszolút így van, mindig azt szoktam mondani, hogy az élet nullára játszik. Amikor elvesz, akkor vissza is ad, csak győzzük kivárni. Ezt teljes mértékben megtapasztaltam a sportban és a civil életben is.
Női sportolóknál sokszor előfordul, hogy az olimpiai ciklushoz igazítják a családalapítást. Ez nálatok is így volt időzítve?
Mindenképpen az volt a terv, hogy ha lemegy az olimpia, a családé lesz a főszerep. Azért azt mi sem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan történnek majd az események, de nagyon boldogok vagyunk. Most az öttusa kicsit háttérbe szorul, biztosan kimarad egy év, de utána még van kettő a következő nyári olimpiáig. Sok anyuka van a mezőnyben, akik szülés után sokkal jobb formában tértek vissza, úgyhogy ez így a legjobb forgatókönyv.
Ha már öttusa, az elmúlt időszakban sok sportoló felszólalt a sportágat érintő változtatások ellen, szerinted létezhet öttusa lovaglás nélkül?
Nekem a lovaglás a kedvencem számom, gyönyörűnek tartom, hogy egy élőlénnyel kell együtt dolgoznunk. Engem is sokként értek a hírek és nagyon elszomorodtam. Sok sportolótársammal együtt én is kinyilvánítottam a nemtetszésem, aláírtam a petíciót. De nem tudom, hogy mennyit érnek az erőfeszítéseink, attól félek, hogy ez már el van döntve.
(Magyarock/Lupkovics Dóra, Fotók: MOB/Szalmás Péter, Szalay-Berzeviczy Attila)