Az ergométeres ob-val elindult az egyetemi országos bajnokságok sorozata

Az ergométeres ob-val elindult az egyetemi országos bajnokságok sorozata

2014. 03. 03.
Megosztás

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) 2014. évi első állomását március 1-én Győrben tartották az Ergométeres OB keretében. Az idei esztendő különösen gazdag, mintegy 40 különböző versenyből álló sportágválasztékában három evezős esemény is található, a sort az Ergométeres MEFOB nyitotta meg.

A Széchenyi Egyetem Sportcsarnoka teljesen megtelt evezőpadokkal, versenyzőkkel, nézőkkel és a szervezők lelkes csapatával. Az éjszakába nyúló, de mindvégig kifogástalanul megrendezett program zárásaként került sor az egyetemi futamokra.

Elsőként a hölgyek indultak el a 2000 méteres versenyen, és a 12 fős mezőny nem csak mindent megtett a teljesítésért, de a győztes Sztankó Zsuzsanna (edzője Molnár Zoltán) kitűnő idővel fejezte be a versenyt.

Következtek a férfiak, akiknél már a táv felénél eldőlni látszott az aranyérem sorsa.

A sikert a szurkolók örömére a győri Juhász Adrián „húzta be” (edője Molnár Dezső), aki az utolsó métereken még egy óriási hajrával igazolta klasszisát. A precíz és mindenhonnan követhető kivetítőkön jól látszott, hogy féltáv után már 13 méter előnnyel „evezett”, és ez csak növekedett a végéig.

Rövid pihenő után léptek a padokhoz a csapatok, öt egyetem hat legénységet állított ki. Pontosabban a szabályok szerint minden csapatban legalább egy hölgynek is indulni kellett, és több hallgató is vállalta a részvételt az egyéni viadalok után az egyetem hajójában.

A közösen teljesítendő 2 km-es távot óriási ováció és folyamatos bíztatások között teljesítették a versenyzők. A Budapesti Corvinus Egyetem győztes csapatának mindössze egy perc körüli időre volt szüksége a befutáshoz, ami kitűnő eredmény. Azt azonban ne gondoljuk, hogy a többiek nem hajtották ki magukat, a bronzérmes csapat legerősebb embere szó szinte bevágódott, beborult a célba, legalább is oldalra dőlve hagyta el az ergométert, önfeláldozó küzdelem végén.

Az országos bajnokságot meglátogatta dr. Simicskó István, az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára, és sikeresen teljesítette a VIP futam 500 méteres versenyét. A vendégek számára rendezett gálaversenyen a Magyar Evezős Szövetség vezetése (alelnök, főtitkár, szövetségi kapitány), a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára és hét evezős klub elnöke és edzői vettek részt.

Jövőre reményeink szerint sokkal több hallgató, és még több csapat készül fel és indul el a bajnokságon. Azokat is várjuk, akik majd a tavasz folyamán az egyetemi tízevezős MEFOB-on (április 26.), a Dunai Egyetemek Regattáján (május 1.) és az sor zárásaként az evezős MEFOB-on (június 6-7.) indulnak. Az idei egyetemi sorozatra minél több szurkolót és leendő evezős hallgatót hívunk, a bőséges sportkínálat mellett vidám kísérő programokról is gondoskodnak a szervezők.

Eredmények:
Férfi Ergométeres MEFOB

  1. Juhász Adrián (SzE)
  2. Papp Gergely (ELTE)
  3. Komáromi Máté (ELTE)

Női Ergométeres MEFOB

  1. Sztankó Zsuzasanna (KGRE)
  2. Dohovics Virág (SzE)
  3. Fábics Anita (PE)

Csapat Ergométeres MEFOB

  1. BCE (Sváb Dorottya, Lőrincz Ádám, Pétervári-Molnár Bendegúz, Szekér László)
  2. PE (Cserta Eszter, Csáford Balázs, Fenk Norbert, Zsolyomi Tibor)
  3. NKE (Nagy Kinga, Fejér Dániel, Mészáros Csongor, Sárfi Tamás)

Részt vevő felsőoktatási intézmények:

BCE – Budapesti Corvinus Egyetem

BME – Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem

ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem

KGRE – Károli Gáspár Református Egyetem

NKE – Nemzeti Közszolgálati Egyetem

ÓE – Óbudai Egyetem

PE – Pannon Egyetem

SE – Semmelweis Egyetem

SzE – Széchenyi István Egyetem

(MEFS)