Újabb összejövetelt tartott szerdán este a Hídverő Olimpiai Baráti Kör, melynek specialitása az, hogy a Komárom megyei Neszmély és a szlovákiai Karva községek olimpiai körei ikertestvérei egymásnak.
A legutóbbi alkalommal Sike András, olimpiai bajnok birkózó (1988) járt Karván, most pedig ugyancsak olimpiai bajnokot fogadhattak. Ezúttal pedig Neszmélyben az egykori újpesti labdarúgó, Nagy László (1968, Mexikóváros) volt a vendég.
Az egykori lila-fehér játékos – mintegy felvezetésként – röviden beszámolt a sportággal volt kezdeti kapcsolatáról.
„Ahogy az gyakran lenni szokott, a szakemberek bátyámat, Nagy Istvánt sokkal tehetségesebbnek tartották, mint engem” - jelezte Nagy. – „Azután István – aki szintén ott volt Neszmélyben - elpártolt a kosárlabdához – igaz, ott is válogatott játékos lett, s a Csepel csapatával kétszeres felnőtt magyar bajnokságig jutott. Mi egyébként fonyódiak vagyunk, én tizenöt éves koromban kerültem fel Budapestre, s lettem az Újpesti Dózsa játékosa.”
A baloldali posztokon mindenütt bevethető Nagy Laci azt is elmondta, hogy a tehetség nélkülözhetetlen, de csak előfeltétele annak, hogy valaki jó játékos lehessen.
„Törőcsik András az elherdált tehetség mintapéldája. Ha kettőnkből lehetett volna gyúrni egy új játékost, egészen kiváló dolgokra is képesek lehettünk volna. Nekem egyébként talán a legnagyobb kedvencem Göröcs János, aki technikailag briliáns dolgokra volt képes, a kezdősebessége pedig egészen kivételes alakításokra tette képessé.”
Az egyes emberek pályafutása alakulásában az edzők szerepe elvitathatatlan.?.
„Kezdő koromban Kirschoffer Gyula bácsi pallérozott, majd a nagy tekintélyű Baróti Lajos bácsihoz kerültem. Baróti mester talán legfontosabb hagyatéka számomra az, hogy a játékosokkal nem kell ordibálni. A hétvégi meccseken pedig még a legszerényebb beszólás is fölösleges, hiszen ekkor már a hétközben tanultakat kellene „előadni”.
Baróti egyébként kedvencei közé tartozott…
„Alig tíz magyar bajnoki fellépéssel a hátam mögött, tizenkilenc évesen már beállított a „nagyválogatottba”, majd ennek is köszönhetően hónapokkal később négyszer játszhattam Mexikóvárosban, ahol olimpiai bajnok lehettem. Nagyon sajnálom, hogy az újpesti stadionból volt kiebrudalásom utáni örök belépési tilalmat rendeltem el önmagammal szemben. Ezt a fogadalmat a Lajos bácsi 85. születésnapjára szervezett, alkalmi mérkőzés idejére mindenképpen fel kellett volna függesztenem.
A szókimondásáról is híres Nagy László a mai magyar valóságot sem hallgatta el.
„Kár lenne tagadni: valamit nem jól csinálunk az utánpótlás nevelésével kapcsolatosan. A kiválasztás gyengeségein túl a helyzet sok év óta tartó stagnálása tény. Minek vannak az akadémiák?? A hozzáállással és a súlypontozással is komoly bajnok vannak. A gyerekek ugyanis a gyakorlások során például fix pontokat, oszlopokat, stb. kerülgetnek. A konkrét játékban viszont ezek a szituációk meglehetős ritkán kerülnek elő. Hagyni kéne őket önfeledten játszani a még meglévő grundokon, ahol menet közben sokat el lehet lesni egymástól. A megszállottság hiányzik, a zselézés viszont „nagyon frankó”, az kell, arról nem lehet lemondani.” Így elég reménytelennek tűnik az érdemi előrelépés.
(Jocha Károly)