Az olimpiai jutalomban részesülő személyek adatainak kezeléséről

Az olimpiai jutalomban részesülő személyek adatainak kezeléséről

2012. 10. 13.
Megosztás

Az olimpiai jutalmak keretösszege az állami olimpiai jutalomról szóló 241/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelet alapján került meghatározásra. A keretösszeg felosztásáról a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a szövetségek szakmai javaslata alapján hozott döntést.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.) alapján közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat.

Fentiekből következően a természetes személyekkel kapcsolatba hozható vagy rájuk vonatkozó személyes adatok kivételével a köztestület kezelésében lévő adatok nyilvánosak, ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik.

Az, hogy egy adott személy részesül-e és milyen összegű jutalomban, személyes adatnak minősül, hiszen az érintettel való kapcsolat egyértelműen megvan ezen adatok kapcsán (személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés).

Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli. Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.

Az érintettek nem járultak hozzá személyes adataik nyilvánosságra hozatalához, és törvény vagy önkormányzati rendelet sem tartalmaz rendelkezést arról, hogy a jutalomban részesülők személyes adatait nyilvánosságra lehet hozni, így a megkívánt törvényi felhatalmazásról sincs szó.

Közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli.

Közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata, valamint azok a személyes adatai, amelyek megismerhetőségét törvény előírja. Az Info tv. szerint a gazdálkodási adatok közül nyilvános a közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve.

A sportolók felkészülésüket, sporttevékenységüket a nyilvánosság előtt végzik, sikereiket is a nyilvánosság előtt érik el. Esetükben a Korm. rendelet konkrétan meghatározza a jutalom mértékét, míg a sportszakemberek esetében keretösszeget határoz meg, amelynek felosztása szakmai szempontok alapján történik.

Fentiek alapján megállapítható, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságnak nincs jogszabályban előírt kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy nyilvánosságra hozza a jutalomban részesült személyek körét és jutalmazásuk mértékét.