Harminckét évvel a moszkvai és harminchattal a montreali olimpiai győzelme után, illetve három nappal az 59. születésnapja előtt a lólengés sokáig utolérhetetlen tudású specialistája a T- Mobile Sporthír Szolgálat munkatársának nyilatkozva fejtette ki, hogy mi mindenért marad a számára felejthetetlen a 2012-es „ötkarikás” esztendő.

„Jobban örültem a nagy utód Berki Krisztián londoni sikerének, mint annak idején, amikor a pályafutásom csúcsán járva sorra nyertem az olimpiai, a világbajnoki és az Európa-bajnoki aranyérmeket. Nem csak az örömöm volt nagyobb, hanem a bennem feszülő izgalom is, amely akkor hágott a legmagasabbra, amikor Krisztiánnak a döntőben hibátlanul kellett a szuper-nehéz gyakorlatának a végére érnie. Ennek a fiúnak annyi nehézséget kellett leküzdenie, hogy a világ egyik legnagyobb igazságtalansága lett volna, ha a dobogó felé vezető hosszú út végén követ el egy, már helyrehozhatatlan hibát. Ma is azt mondom, hogy a kápás ló magyar művésze vehette át az aranyérmet, a második helyezett angolnak, akit pedig jó szándékkal is csak egy szorgalmas iparosnak nevezhetek, csak az ezüst járhatott.” – emlékezett a négy hónapja történtekre Dr. Magyar Zoltán, aki ezután Berki győzelmének örömteli hozadékáról ejtett szót.

„Elképesztő, hogy Krisztián diadala hány kisfiút és kislányt vonzott az elmúlt hónapokban a tornatermekbe, hány szülő döntött úgy, hogy a csemetéjét tornásznak „adja”.
Boldogság tölt el, ha arra gondolok, hogy éveken át könyörögnünk kellett az óvodákban, hogy adjanak már néhány jó mozgású gyereket, most pedig túlzás nélkül özönlenek hozzánk a kis tornászpalánták, úgy hogy a bőség válságának jeleit kezdjük tapasztalni. Szerencsénknek mondhatom, hogy hamarosan a sportág befogadó képessége ugrásszerűen emelkedhet. Bekerültünk annak a tizenegy kiválasztott sportágnak a körébe, amelyek – ha a költségvetési szavazáson így döntenek – rövidesen szegényekből tehetőssekké válhatnak. Amint hozzájutunk az eddiginél nagyságrenddel nagyobb állami támogatáshoz, gyorsan véget érhet a légvárak építésének korszaka, igazi építkezésbe kezdhetünk. Amikor még én is tornásztam, volt az országban körülbelül 30-30 jól működőnek számító férfi és női szakosztály, amelyek száma mostanra az ötödére fogyott. A magyar tornasport hatalmas kihívás elé érkezett. Egykor , ideig-óráig Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter, Ónodi Henrietta és a többi sikeres magyar tornász győzelmei is javítottak a helyzeten, most viszont áttörés következhet. Úgy is fogalmazhatok, hogy a torna, mint alapsportág újra a helyére kerülhet, amelyből más sportágak is profitálhatnak. Új szakosztályok megalakulásával, új edzőtermekkel, több edzővel és szerrel, sokkal több pénzzel és nagyobb motivációval.”

Dr. Magyar Zoltán elismeri, hogy a szövetség alelnökeként sokáig naiv módszerekkel iparkodott a sportága anyagi helyzetén javítani, így hiába próbált „kalapozni” kisebb és nagyobb cégeknél, nem sokra jutott…

„Megszámlálhatatlan kávéval és ásványvízzel kínáltak meg a vendéglátóim, nem is tudom hányszor elevenítettem fel az olimpiai bajnoki győzelmeim emlékeit, a búcsúzásnál szinte mindig azt kellett hallanom, hogy most nem tudunk segíteni, csökkentették a költségvetésünket, visszaesett az értékesítés, talán majd jövőre…A helyzet azóta más, hogy az elnökké választásom után átalakítottam az elnökséget, amelybe szponzorok és jó kapcsolatokkal rendelkező emberek kerültek. Ezt a torna berkeiben néhányan zokon vették. Most, amikor a 17 és fél milliós tartozásunkból egy forint sem maradt, talán a kritikusok véleménye is megváltozott.”

A Magyar Torna Szövetség elnökét idén beválasztották a sportág „Halhatatlanjai” közé, nemrégiben pedig –mint a legjobb három közé jutott jelölt - idehaza „Príma” díjas lett. Sok erőt és komoly indíttatást érez magában ahhoz, hogy még hosszú ideje állhasson a magyar tornasport jelenleg nem túl népes családjának az élén, de erőfeszítései éppen arra irányulnak, hogy a „nem túl” sokáig már nem szerepeljen a „népes” előtt.

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat -. Szalay Péter)