Életének 91. évében elhunyt dr. Urvári Sándor – tájékoztatott közösségi oldalán a Magyar Torna Szövetség. A sporvezető (a képen balról a 4.) a tornasport képviseletében tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének is.
Urvári Sándor 1935. május 31-én született Szendrőn. Isjúsági válogatott tornász, majd elvégzi a TF-et, később tornaedző, testnevelő tanár, sportvezető és sportdiplomata.
Dr. Urvári Sándor számos területen dolgozott a sport és ezen belül is a tornasportban. A Magyar Torna Szövetség szakfelügyelője 20 éven keresztül, tagja volt a Nemzetközi Torna Szövetség Férfi Technikai Bizottságának, a Ritmikus Gimnasztika Szövetség korábbi elnöke és belügyminiszteri tanácsadó is volt hosszú életpályája alatt – emlékeztet nekrológjában a hazai tornaszövetség.
Sportvezetői munkakörei közt a KSI menedzsere, a Nemzeti Sporttanács tagja, mellettük szakkönyvek, szakcikkek szerzője.
A sportveztő 1992 és 1994 között tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének is.
A MOB együttérzését fejezi ki Urvári Sándor családjának és a tornászok közösségének.
A képen az Újpesti Dózsa hat fős tornászcsapata, b-j: Keszei Pál, Szabó János, Szabó Károly, Urvári Sándor, Varga Lajos, Bejek Géza. A csapat a második helyen végzett az I. osztályú férfi tornász csapatbajnokságon a Sportcsarnokban, 1960. december 17-én. (Fotó:MTI/Mikó László)