Az Olimpia évében zajló turisztikai kiállítást és a mellette párhuzamosan nyitva tartó rendezvényeket csütörtöktől vasárnapig, az előzetes adatok szerint, mintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel.
Mezei Dániel beszélget: Dunai Antallal, Maracskó Tiborral, Wichmann Tamással, Kelemen Zoltánnal, Foltán Lászlóval, Magyar Zoltánnal és Gémesi Györggyel
A térség legjelentősebb turisztikai vásárán, hajókiállításán, karaván bemutatóján és az ehhez most már hagyományosan kapcsolódó Bringaexpóján ezúttal 22 ország több mint 500 kiállítója vonult fel, 22 ezer négyzetméter kiállítási területen.
Az Utazás díszvendége Lengyelország és Debrecen városa volt, és most első alkalommal kulturális díszvendégként a 110 éves halasi csipke szerepelt.
A londoni Olimpia jegyében külön pavilont szenteltek a magyar olimpiai múltnak és a jövőnek: több mint 150 kiváló sportoló vett részt a színpadi programokban. Az adidas pedig bemutatatta londoni kollekcióját, a Magyar Csapat sportruházatát. A standokon is zajlott az élet: zenés, táncos és gasztronómiai programokkal csábították utazásra a közönséget.
A kiállítók számára megrendezett „legjobb attrakció” verseny győztese a Lastminuteszalloda.hu lett, aki az elmúlt idők legtehetségesebb zenei felfedezettjeit hozta el a látogatóknak. A második helyen Paks végzett tematikus napi programjaival, a harmadik helyre Békéscsaba „gyúrta” be magát kolbász különlegességeivel.
A hajókiállítás idei attrakciója a katamarán bemutató volt, díszvendége pedig a Fertő tó, míg a kempingezők a lakóautók választékába nyerhettek betekintést. Az Utazás kiállítás legközelebb 2013. február 28. – március 3. között jelentkezik a Hungexpón.