Harcra kész a Rátgéber-csapat

Birkózók és kosarasok a „hónap hősei”

2016. 10. 27.
Megosztás


Kiváló szeptemberi teljesítményének köszönhetően az egyéni sportágakban az ESMTK birkózói, míg a csapatsportok képviselői közül az elmúlt negyedéves eredményei alapján a Csata DSE kosárlabdázói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és az azzal járó százezer forint az UVSE vízilabdázóié lett.

Két olyan egyesület érdemelte ki szeptemberben A hónap műhelye-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt, amely korábban még nem vehette át az elismerést. Birkózók és kosárlabdázók ugyanakkor nem először bizonyultak a legjobbnak, ami jelzi: erős lábakon áll az utánpótlásuk.

Az ESMTK birkózószakosztálya hangos sikereket ért el szeptemberben, így az egyéni sportágak versenyében ők bizonyultak a legjobbnak. A Grúziában megrendezett kadet-világbajnokságon két pesterzsébeti birkózó is dobogóra állhatott, ami – ezennel – félmillió forintos sportszervásárlási utalványt is ért. Szőke Alex világbajnoki címet nyert kötöttfogásban, azzal régen látott sikert ért el. Ebben a korosztályban legutóbb tizennyolc éve, 1998-ban szerzett aranyat magyar birkózó, Kiss Balázs. A riói olimpiát is megjárt Balu 2009-ben a felnőttek között is világbajnok lett, Alex pedig abban reménykedik, hogy követni tudja elődjét. Elekes Emese bronzérme is nagyszerű eredmény, igaz, újdonsült Európa-bajnokként ennél is jobb eredményt várt magától. Nagyobb csalódása sose legyen!

A Csata DSE hosszú évek óta meghatározó műhelye a magyar női kosárlabdának, válogatott játékosok sora kerül ki a Tursics család kezei alól. Ezért is feltűnő, hogy az elmúlt negyedév kiemelkedő eredményeinek köszönhetően most nyerte el először A hónap műhelye-díjat. Az elmúlt negyedévben is tömve voltak a korosztályos válogatottak Csata-játékosokkal, a Sopronban megrendezett U18-as A divíziós kontinenstornán Lelik Rékát az All Star-csapatba választották. Rajta kívül Boros Dorka és Karagits Kira is tagja volt az ötödik helyezett, azzal vb-indulási jogot szerzett csapatnak. Az Udinében játszott U16-os A divíziós Eb-n Angyal Barbara volt a bennmaradást kiharcoló válogatott legeredményesebb játékosa, mellette Horváth Fruzsina is a Csatát képviselte. A Slovenj Gradecben megrendezett U14-es felkészülési tornát megnyerő magyar leányválogatott kezdőötösében pedig öt Csata-játékost láthattunk. Az U18-as fiatalok azóta a BEAC-cal történő együttműködés keretében már bemutatkozhattak az élvonalban is.

A közönségszavazást nagy küzdelemben az UVSE jól hajrázó vízilabdázói nyerték. Így övék a közönségdíj és az azzal járó százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány.

Az év kilencedik kiírására a hagyományoknak megfelelően számos jelölést adtak le sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselői alkotta kuratórium a teljesítmények alapján döntötte el, melyik öt-öt műhely kerüljön fel a szavazólapra. A helyezésekről a közönség és a kuratórium közösen döntött.

A részletes eredményeket ide kattintva találja meg.

A sorozat folytatódik, így az októberi teljesítmény alapján november 5-ig lehet leadni a jelölést az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra ezen a felületen.