Átvették A hónap műhelye-díjat a miskolci judokák

Bravúr: Kenderesi Tamás bronzérmes 200 m pillangón; Cseh 7.

2016. 08. 10.
Megosztás

Bravúrosan debütált első olimpiáján Kenderesi Tamás: bronzérmes lett a férfi 200 m pillangó döntőjében. Cseh László a hetedik helyen csapott célba.

Az esti úszóprogram első magyar érdekeltségű versenye a férfiak 200 m pillangó döntője volt, melyben Kenderesi Tamás és Cseh László is rajtkőre állt. Előbbi a legjobb idővel (1:53.96) kvalifikálta magát a fináléba, utóbbi 1:55.18-cal, így a hármas pályán úszhatott. Erős mezőny jött össze erre a döntőre is: a világcsúcstartó (1:51.51) Michael Phelps és a címvédő Chad Le Clos is ott volt. Cseh László a tegnap esti elődöntő után elárulta: lazább és dinamikusabb úszást vár magától ma, míg Kenderesi az érmet célozza meg.

A rajtot egyik magyar úszó sem a legjobban kapta el, ennek ellenére Cseh László erős első 50 méter után az első helyen fordult, Kenderesi hatodikként. Féltávnál Cseh a második helyen haladt, míg Kenderesi előrelépett a negyek pozícióba. Michael Phelps begyújtotta rakétáit és mindenkit lehajrázott a második százon, és végül 1:53.36-os idővel megnyerte a finálét – minden idők legeredményesebb úszója 20-ra növelte olimpiai aranyérmeinek számát.

A hatalmasat hajrázó Maszato Szakaj nyúlt be másodikként (1:53.40), míg az utolsó ötvenre ötödikként (!!!) ráforduló Kenderesi Tamás bronzérmes lett 26 századdal lemaradva a győztes Phelps mögött. A 19 éves magyar úszó két évvel ezelőtt a nanjingi ifjúsági olimpián aranyérmes lett ebben a számban, az idei londoni Európa-bajnokságon pedig szintén bronzérmes. Biztató jel a jövőre nézve az ifjú tehetség szereplése.

Cseh László a végére elkészült az erejével, és végül hetedikként érintette meg a falat közel három másodperccel lemaradva Kenderesi mögött (1:56.24). „Az utolsó ötvenen nem tudtam haladni, egy helyen álltam, olyan érzés volt, mint amikor előtte úszom egy másik futamban. Ez borzasztó – mondta csalódottan a döntő után Cseh László a mob.hu-nak. – Elfáradtam... Nagyjából láttam, hol van Phelps, próbáltam is menni vele. Ha fele olyan jó formában vagyok, mint Londonban, akkor nyertem volna. Kenderesi Tominak gratulálok, nekem még ott van a 100 m pillangó, az rövidebb, talán nem fáradok el annyira.”

„Fantasztikus volt, teljesült az álmom, és ennek nagyon örülök – mosolygott a finálé utáni értékelés során Kenderesi Tamás. – Annak is nagyon örülök, hogy tegnap két olyat úsztam, amik alapján megismert ország-világ. Michaelt és Lacit is figyeltem, örülök, hogy utóbbit meg tudtam verni, előbbihez is közel voltam. Nagy biztatás ez a jövőre nézve, hogy négy tizedre voltam az aranytól.”

„Tudtam, hogy nem lesz egyszerű az érem megszerzése, már a döntőbe kerülés is nehéz volt. Nagyon meglepett engem is, hogy az előfutamban és az elődöntőben is győzni tudtam. Csak gratuláltunk egymásnak Lacival a döntő után, kicsit csalódott vagyok, mivel nem tudott érmet nyerni és nem tudta megúszni az egyéni legjobbját, de van még egy versenye, ami nagy lehetőség számára” – zárta gondolatait Kenderesi.

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)