Melbourne bajnoka, Róma világbajnoka november 23-án, 93 éves korában hunyt el Budapesten.

A református búcsúztató után Gyulay Zsolt, a MOB elnöke az olimpiai család nevében, majd a Nemzet Sportolója, az olimpiai bajnok Sákovicsné Dömölky Lídia a Magyar Vívó Szövetség képviseletében szólt a gyászolókhoz. Az olimpiai bajnok vívónő egykori sporttársa „bajnoki” nagyságát emelte ki, aki családapaként, sportolóként és vegyészként, egyetemi oktatóként is bajnokként viselkedett.

A búcsúztatón Fábián László MOB-főtitkár, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke és Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára mellett részt vett többek közt Rejtő Ildikó és dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója is.

Gyulay Zsolt MOB-elnök búcsúbeszéde

Tisztelt Gyászoló Család, kedves Barátok, Sporttársak, az Olimpiai Család Tagjai!

Rendkívüli embertől búcsúzunk ma. Egy sportolótól, aki a magyar kardvívás aranykorának kiemelkedő alakja volt. Egy biokémia professzortól, aki a világ tudományos műhelyeiben alkotott maradandót és száz meg száz egyetemistának mutatott utat.
Egy olyan ember előtt hajtunk fejet, akinek az élete egyszerre szólt a bátorságról, a tehetségről, a kitartásról és arról a rendíthetetlen tartásról, amely minden igaz olimpikon sajátja.
Hámori Jenő nemcsak olimpiai bajnok volt – az életútja a magyar sport egyik nagy története.
Szerencsés vagyok, hogy megismerhettem, és első kézből tapasztalhattam meg azt a derűt, bölcsességet és játékos eleganciát, amellyel a világot szemlélte.
Néhány éve a Magyar Olimpiai Bizottság hagyományos, karácsonyi ebédjén találkoztam vele, bár akkor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó találkozásunk, ma is hálás vagyok a lehetőségért.
Ritka ajándék, amikor egy olimpiai bajnok egy másik olimpiai bajnokkal beszélgethet – és még ritkább, amikor közben érzi, hogy egy példaképpel áll szemben.
Hámori Jenő pályafutása maga volt a huszadik század történelme. Győrtől a Budapesti Haladásig, a római világbajnoki aranyig, majd a melbourne-i olimpiai diadalig vezetett az útja. Mindezt egy olyan csapat tagjaként, amelyet az egész magyar sporttörténelem egyik legnagyobbjaként tartanak számon. Gerevich Aladárral, Kárpáti Rudolffal, Kovács Pállal, Keresztes Attilával és Magay Dániellel állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
1956 minden szempontból sorsfordító volt. Nemcsak azért, mert abban az évben szerzett vegyész diplomát, majd nem sokkal később olimpiai bajnoki címet, hanem azért is, mert ez volt az az esztendő, amelyben új országban új életet talált.
Kevesen vannak, akik két nemzet sportjába is írni tudtak egy-egy fejezetet – ő ilyen volt. Az Egyesült Államokban sportolóként és tudósként is maradandót alkotott, miközben örökre magyar szívű maradt.
Amikor az életéről mesélt, mindig ott bujkált benne az a könnyed irónia, amely a nagy emberek sajátja. És ott volt az a nyugalom is, amelyet csak azok ismernek, akik már bizonyítottak – másoknak és önmaguknak egyaránt.
A Katrina hurrikán idején sokan aggódtak érte, néhány napig nem lehettünk biztosak afelől, hogy él-e, hal-e. De az égiek rajta tartották a szemüket és megmenekült.
Amikor 2006-ban hazatért, és újra az olimpiai család tagjai között járt, az volt az ember érzése, mintha a kör bezárult volna. Néhány éve lakást vásárolt Budapesten, attól kezdve sokat ingázott amerikai és magyar otthona között.
A tudományos pálya után egy kicsit visszatalált oda, ahonnan elindult: a magyar sporthoz, a gyökerekhez, a közösséghez. Visszatért az olimpiai családjához.
Számomra – és mindannyiunk számára – Hámori Jenő nem csupán egy név a bajnokaink aranykönyvében.
Ő az élő bizonyíték arra, hogy az olimpiai eszmét egy egész életen át lehet, sőt kell is ápolni, továbbadni. Ő ezt tette.

Kedves Jenő!
Most, amikor búcsút veszünk tőled, a szívem tele van tisztelettel és hálával. Hálával azért, amit a sportért tettél, amit a tudományért tettél, és amit mindannyian kaptunk tőled: példát, tartást, emberséget.
Megígérhetem, hogy továbbvisszük az örökséget, hiszen az idén 130 éves Magyar Olimpiai Bizottság hagyományai is köteleznek erre.
Te pedig ott maradsz velünk.
A történeteinkben, az emlékeinkben.
Isten veled Jenő, nyugodj békében!