Letette az olimpiai esküt az augusztus 5-én kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat. Sok sportoló most kezdte el átérezni igazán, már tényleg nincs sok hátra a riói megmérettetésig. Cirjenics Miklós eredményei tartják a nagyszüleit fiatalon. És ezt nem is szándékozik elrontani, szép eredménnyel szeretne Rióból hazatérni. A sportoló táplálkozása döntően befolyásolja a teljesítményét. Nem mindegy mit és mikor eszik...
Minderről bővebben az M4 Sporton az Út Rióba című sportmagazinban láthatnak július 18-án 15:29-től.
Cirjenics Miklósnak a két éves kvalifikációs sorozat közben egy fél éves sikertelenségi kudarcot is fel kellett dolgoznia.
„A holtpontot nehéz megélni. Az edzésekbe temetkeztem, munkával takaróztam. De azért mindig volt egy-egy meccs, hogy ha ki is estem, egy-egy jó versenyzőt megvertem, és abba kapaszkodtam. Hogy ha talán nyertem volna még egy meccset, akkor bent vagyok a legjobb nyolcban, és onnantól kezdve már bármi lehet. Mindig bíztam magamban. Hiszen a kvalifikáció elején szereztem egy érmet és mivel ezt megcsináltam tudtam, legközelebb is el tudom érni ezt. Az edzőm, Hangyási Laci bácsi akkor is hitt bennem, amikor nem voltam jó formában, és ez nagyon jól esett. Lehet azért volt számomra nehezebb minden, mert én előtte tűzoltóként dolgoztam, és a munkából belecsöppenve a sportolói életbe, kicsikét a teher megviselt. Mentálisan, meg fizikálisan is, lehet még nem nőttem fel a feladathoz, és annak a munkának be kellett érnie.”
Miklós a végére kiesett a kontinentális kvótások sorából. Ám a bakui Grand Slam-viadalon elképesztő judót mutatott be. Öt ippongyőzelemmel jutott be a döntőbe. És bár a végső összecsapáson alul maradt grúz ellenfelével szemben, ám háromszáz ponttal gazdagodott, amivel visszaszerezte kvótás helyét, vagyis ez a szenzációs szereplés olimpiai indulást eredményezett.
„Talán 2000-ben a sydneyi olimpián láttam magyar versenyzőt judózni. És utána négy évente követtem. Nem is gondoltam volna, 2004-ben 14 évesen, hogy egyszer én is ki fogok jutni egy olimpiára. Emlékszem, balatoni táborban voltam, amikor Kovács Anti küzdött, és mindig vártam a híreket, hogyan sikerült neki. Hát most hogy kijutottam, nem is hiszem el, hogy Pécsről igazából én onnan indultam, 17 évesen felmentem Budapestre és azt mondom, egy szűk 10 év alatt végül is sikerült egy olyan szintre eljutnom, hogy olimpikon lehetek.”
Miklós számtalan áldozatot hozott, mondhatni mindent egy lapra tett fel. Hiszen otthagyta munkáját, családját és egy pesti kitérő után azért igazolt Paksra, hogy Hangyási László olimpikon judóst faragjon belőle.
„Pont most beszélgettem papámmal, 83 éves, és ő mint ha 10 évet fiatalodott volna. Mamám sem öregedett. Mindenki annyira fel van dobódva, már nem arról panaszkodnak, hogy 'jaj a gyógyszert be kell szedni', vagy hasonlók, hanem nagyon vidám mindenki. Nagybátyám meg az unokaöcsém végigkísérte az egész kvalifikációt. Már a kvalifikációs szabályokkal jobban tisztában voltak, mint én. Mindig mondták, ha egy riválisom beért éppen vagy én értem be, már egyből számolgatták, hol leszek, mi lenne a jó. Én ilyen mélységekbe nem merültem bele, próbáltam a munkára koncentrálni, a dolgomra, a versenyzésre, de azt látom nagyon feldobta a családomat, annak ellenére, hogy sokat nem találkoztam velük, csak tv-ben láttak vagy az interneten.”
A Paksi Atomerőmű SE 100 kilogrammos judósa élete első olimpiájára készülhet. „Már a kijutás is egy nagy dolog az életemben. Elsősorban a cél az volt, hogy kijussak, de ha már kijutottam, a lehető legjobb tudásom szerint készülök, és bízom benne, hogy akár egy bakui formát is meg tudok ismételni.”
(utrioba.hu, fotó: MTI/Kovács Tamás)