"Csinosítás" előtt a magyarok szállása Rióban (videóval)

"Csinosítás" előtt a magyarok szállása Rióban (videóval)

2016. 03. 09.
Megosztás

"Átadás előtt van az olimpiai falu, a szálláshelyek, amiket a brazilok még csinosítani fognak. A szervező bizottság tagjai várják az építők levonulását, hogy lakhatóbbá tegyék a lakrészeket, majd július végén jövünk mi, a MOB, hogy otthonosabbá tegyük azokat" - fejtette ki Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója az M1 Hírcsatorna keddi, Ma délután című műsorában, 150 nappal a riói játékok rajtja előtt.

Szabó Bence főtitkár, Fábián László csapatvezető, dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató és Siklós Erik hétfőn érkezett haza Rio de Janeiróból, miután megtekintették a helyszíneket, egyeztettek az olimpia szervező bizottságának tagjaival. A MOB küldöttsége körbejárta a falut, a vezetők tételesen átnézték, hol lesznek a szállások, mindent lemértek, mire lesz szükség, hogy a Magyar Csapat és a csapatiroda megfelelő körülmények között tudjon a versenyekre koncentrálni.

Siklós Erik az M1 Hírcsatornának elmondta, a magyarok a 21-es épületben fognak lakni a 16. emeleten. Az épületet még korábban lefoglalta Fábián László és dr. Nagy Zsigmond, akik már nem először jártak az olimpia helyszínén, hiszen az egyeztetések hosszas sportdiplomáciai feladatot jelentenek. Az épület a falu szélén gyönyörű környezetben, az étteremhez és a buszpályaudvarhoz közel található, ugyanakkor távolabb a falu központjától, ahol a legnagyobb nyüzsgés várható.

Siklós Erik arról is beszélt, hogy Rióban még nem kezdték el az "olimpiai öltöztetést, érződött, hogy a karnevál utózöngéit pihenik ki".

Az igazgató azt is elmondta, a rendőri jelenlét már most jelentős a kritikus helyeken, láthatóak a biztonsági óvintézkedések, ami "megnyugtató és előre vetíti, hogy megkezdték az olimpiai időszámítást". "A szervezők azt ígérik, olyan lesz a közbiztonság, mint a landarúgó vb idején volt."

A teljes beszélgetés az MTVA Médiaklikk-oldalán megtalálható (a délutáni műsor utolsó stúdióinterjúja).

Szabó Bence főtitkár és Fábián László csapatvezető Rióval kapcsolatos nyilatkozatai itt olvashatóak.

(MOB-MTVA/M1)